Legújabb híreink

római fürdő Szamosújvár Congri castrum régészeti ásatás leletek Kolozs megye IV liga alapszakasz Atletic Olimpia mérkőzés térségi népművészeti kiállítás Szamosújvár Téka Alapítvány mezőségi kézművesek Szilágyi Lóránt és Budai Eszter a Kolozsvári Majális szervezői a Colina park rendezvény kapcsán Dr. Frenkel Ferenc emlékei Szamosújváron, szomszédok és hétköznapok az örmény templom közelében
2 0
Read Time:54 Second
A táborozók / fotó: Téka Alapítvány

“Amíg az út tart, mindig jöhetnek csodálatos találkozások. Álljunk elébe! Mert egyetlen új embertől is kinyílhat a világ.” Mérő Vera

Kíváncsian és türelmetlenül vártam a “Gólyatábort”, amit a Téka alapítvány szervezett a leendő kilencedikeseknek azért, hogy megismerjük az új osztálytársainkat és minél könnyebben “összerázódhassunk”.  Idén 41 “gólya” vett részt ebben a táborban különféle településekről, azaz Décséből, Búzából, Bethlenből, Kérőből, Székről, Ördöngüsfüzesről, Szentmátéról és természetesen Szamosújvárról.

Izgalommal vártam, hogy megismerhessem az új osztálytársaimat, ami természetesen sikerült is. A hét során érdekes programok, élmények tették színessé a tábor napjait.  Ismerkedős nap indította a tábort, csapatépítő játékokkal, színes feladatokkal. A jó hangulatot tovább fokozta a közös paintall csata. Mindegyikünkben közös emlékként marad meg a kirándulás az Adrenalin Parkba, valamint a kvíz est. A drogprevenciós előadás mindannyiunkat hasznos tanácsokkal látott el.  A kellemes, hosszú közös esti beszélgetések segítettek szerintem a legjobban a megismerkedésben.

Kalandparkban / fotó: Téka Alapítvány

Új barátságok kötődtek, megismertük az osztályfőnökeinket, amiért hálás vagyok. Feltöltődve, elégedetten indultunk haza, bizakodva várva a szeptemberi viszontlátást.

A szép élményekért és a lehetőségért köszönettel tartozunk a Téka alapítványnak.

Filep Bíborka

Happy
Happy
100 %
Sad
Sad
0 %
Excited
Excited
0 %
Sleepy
Sleepy
0 %
Angry
Angry
0 %
Surprise
Surprise
0 %

Average Rating

5 Star
0%
4 Star
0%
3 Star
0%
2 Star
0%
1 Star
0%

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Share Article: