Nem mindennapi vendégek lepték el az elmúlt napokban Szamosújvár utcáit. A város lakói már megszokták, hogy húsz éve, minden nyáron az AGESCI projekt keretében a helybeli 51. számú Czetz János cserkészcsapat meghívására Olaszország különböző tájairól érkeznek fiatal csoportok. Így történt ezekben a napokban is, amikor két részben látogatnak vendégek Szamosújvára, ahol mindig szívesen látott idegenek az olasz cserkészek.
Az első csoport Castel S. Pietro vidékéről érkezett és augusztus 2-án, pénteken már el is hagyta a települést. A házigazdák, amint azt minden alkalommal teszik gazdag és változatos programot állítottak össze. Először is, folytatják az együttműködési kapcsolatokat, ami, mindenekelőtt közös játékokkal és rendezvényekkel bővítik az eddig is hasznos tapasztalatokat. Nem hiányoztak a környék nevezetességeivel ismerkedő kirándulások sem. Így például ellátogattak Székre, ahol felkeresték a tájházat, a református templomot és kimentek a nevezetes nádashoz is.
Természetesen, megcsodálták a híres széki népművészeti kincseket is. Útközben eljutottak a fűzesmikolai kolostorhoz, ahol különösen az értékes üvegikonok keltették fel az olasz cserkészek érdeklődését.
Kolozsvár történelmi és kulturális nevezetességeit is figyelemmel követték, ahol számukra kellemes emlékek maradtak az ott látott építészeti remekművek.
Szamosújváron meglátogatták Szentháromság örmény katolikus székesegyházat és a zsinagógát, ahol a Kötő testvérek, János és Márton szobrászművészek által készített emlékműve is a látogatás középpontjában szerepelt.
Tartózkodásuk utolsó estéjét a Hétkereszt-hegyen található görög-katolikus kolostor környékén töltötték, az Epreskertben, ahol a helyi cserkészekkel közösen kiértékelték az egyhetes tartózkodás eredményeit, de azelőtt a vendéglátókat megkínálták az általuk készített olasz gasztronómiai finomságokkal, ahogy minden évben megteszik.
A következő olasz cserkészcsoport Bolognaból érkezik Szamosújvárra, vasárnap, augusztus 4-én.
Székely Csaba