0
0
A frontvonalról való tudósítás etikai, logisztikai és biztonsági kihívásairól beszélgethettek a Mathias Corvinus Collegium (MCC) legutóbbi nyílt rendezvényén az érdeklődők Julius Strauss volt haditudósítóval, az MCC vendégoktatójával. Az eseményt a Transylvania Lectures sorozat nyilvános előadásaként rendezték meg december 9-én a kolozsvári MCC-központban.
A fronton végzett munkáról, valamint a haditudósítók által tapasztalt dilemmákról és nehézségekről beszél saját tapasztalatai alapján Julius Strauss az Újságírók golyóálló mellényben című előadáson. Az MCC meghívottja 15 éven át szolgált haditudósítóként a világ nagy konfliktusainak helyszínein, 1996–2000 között a The Daily Telegraph balkáni tudósítója volt, 2000–2004 között Sierra Leonéban, Afganisztánban és Irakban, 2002–2005 között pedig moszkvai tudósítóként dolgozott. Az eseményt Rotaru Daniel, a Kolozsvári Egyetemi Program hallgatójának köszöntése nyitotta, a beszélgetés moderálását pedig Tiberiu Crișan rádiós műsorvezető vállalta.
Julius Strauss erős történettel indított: 1996-ban fiatal újságíróként egyenesen a mély vízbe került Szarajevóban, ahol az előző évi srebrenicai mészárlásnak próbált utánajárni. Nem voltak kapcsolatai, nem tudott sokat az országról, de új megközelítésből, kitartóan próbálkozott. A boszniai háború egyik legvéresebb eseménye után még nem tudták, pontosan mi történt, és hol van a több ezer lemészárolt bosnyák holtteste. A fiatal újságíró szerbekkel kezdett el barátkozni, míg végül valaki útba igazította egy elkövetőhöz. A középkorú szerb férfi több napnyi beszélgetés után beadta a derekát: kiderült, hogy jelen volt a mészárláson. Az újságíró és tolmácsa az illetővel nehéz terepen, sokáig autózott, amíg egy hegyoldalban több száz holttestet találtak. Az elkövető meggyőződéssel állította, hogy csak katonákat öltek meg, de láthatóan civilek voltak az elhunytak. Ez lett Julius Strauss első igazán nagy visszhangot keltő története.
A legsúlyosabb esetként, ahonnan tudósított, a 2004-es beszláni túszdrámát idézte fel, ahol 186 gyerek halt meg egy elfoglalt iskolában. A The Daily Telegraph moszkvai irodavezetőjeként utazott a helyszínre, ahol veszélyes patthelyzetet talált: sem a csecsenek, sem az oroszok nem akartak engedni, várható volt, hogy lövöldözésre kerül a sor. A túszdráma harmadik napján csak két újságíró, Julius Strauss és Yuri Kozyrev orosz fotós jutott át a katonai biztonsági kordonon, szemtanúvá válva a lövöldözés és robbanások közepette. Az iskolában tűz ütött ki, a beszakadt mennyezet pedig rengeteg gyereket megölt vagy megsebesített. A tragédia láttán tudta, hogy ez fordulópont az életében, elérte a személyes határait, és az utolsó nagy tudósítása születik meg.
Moderátori kérdésre, hogy mit is jelent a haditudósítás, Julius Strauss elárulta: a haditudósítók valójában nem szeretik, ha így hívják őket, hiszen nem csak konfliktusokról tudósítanak. „Minél több időt töltesz ezen a területen, annál kevésbé akarsz róla beszélni” – tette hozzá az újságíró, aki szerint a szakmában szükséges jellemvonás a kíváncsiság, a nehéz helyzetekben való kitartás és a jó kapcsolatépítési készség. A konfliktusokról tudósítók természetes lázadók, kilógnak kissé a sorból, saját döntéseket hoznak, követik az ösztöneiket, és nem csak a fontos emberek társaságát keresik. „Az elején egy ideig az adrenalin is hajt, de hosszú távon az tart benne, hogy értelmét látod a munkának” – hangzott el. Ilyen helyzetekben az újságírónak be kell illeszkednie a legkülönbözőbb helyzetekbe: gyászoló családokkal, katonákkal, áldozatokkal kell szót érteni, kritikus helyzeteket kezelni, utánanézni mindennek (az útlevéltől a megfelelő öltözeten át az étkezésig), megtalálni a kommunikációs módszereket, átlátni a helyszíni tudósítás logisztikai oldalát. Alázattal és méltányosan kell elbeszélgetnie mindkét oldallal, a legtöbb esetben pedig, ha tisztelettel, érdeklődve és őszintén közeledik az érintettekhez, előkerülnek a tények és történetek.
Julius Strauss a szakma mentális megpróbáltatásairól is nyíltan beszélt. Úgy véli, nem az a baj, ha az életben fizikailag, mentálisan vagy érzelmileg megsérülünk, hiszen a természetes gyógyulási folyamatunk segít feldolgozni a traumákat. Az a fontos, hogy hogyan dolgozzuk fel a nehéz tapasztalatokat. „A fájdalom és szenvedés jó tanítók az életben. Nem kívánja senki, de el kell ismerni az értékét” – fejtette ki az előadó, aki a rengeteg szörnyűség után is pozitívan gondol az emberiségre. Munkája során rettenetes dolgoknak volt szemtanúja, de a nemeslelkűséget is meglátta az emberekben: a háború egyszerre hozza ki a legjobbat és legrosszabbat az emberi természetből.
Az újságíró 2006-ban Kanadába költözött, ahol békére lelt a természetben, létrehozta a Wild Bear Lodge medvefarmot, vadvédelmi aktivistaként tevékenykedik, és természetterápiával segít a háborút megjárt embereken.
A Transylvania Lectures sorozatban az MCC neves külföldi szakembereket hív meg Kolozsvárra, akik nyilvános előadáson mutatják be kutatásaikat, nézeteiket, és folytatnak diskurzust a helyi közösség tagjaival. Talpas Botond, az MCC erdélyi tevékenységért felelős igazgatója szerint a havi rendszerességű, angol nyelvű beszélgetések jó alkalmat nyújtanak arra, hogy az érdeklődők betekintsenek az MCC életébe, és átgondolják, megvitassák napjaink nagy társadalmi, gazdasági, politikai kérdéseit. A folyó tanévben, az előző előadásokon dr. Peter Boghssian amerikai filozófus és Shaun Riordan volt brit diplomata volt az MCC vendége, akikkel társadalmi változásokról, akadémiai életről, virtuális nagykövetségekről és mesterséges intelligenciáról is beszélgethettek a résztvevők.
Az MCC Erdély-szerte tartott nyílt rendezvényeiről a Collegium Facebook-oldalán értesülhetnek az érdeklődők.
