Álomba szállt világ

Az én álmom, ha valóra válna,
Nem volna gonosz a világban.
Ki mindenkit csak széttaposna,
Az arca csak téli széltől ragyogna.
Olyan fajdalmai lennének
A gyarló sok gonoszságtól,
Nem leplezne már álarcától.

Úgy fáj a kimondatlan szó,
Némán tűröm, szívem zakatol.
Elhullajtja koronáját a fa,
S új reményt ad a keresztfa.
Kinek olyan súlyos a vétke,
Pillanatok alatt szétszedne.
Tűrök, várok, új erőt kapok,
Égbe kiáltott sóhajok.
Meddig tűrjem még?
Kétkedő rosszakarat irigység,
Megnyugodott szívem, a reménység…
Eltelt a perc, a hangtalan.
A szem mely nem ránctalan.
Ne várj szépet sem jót,
Nem felejtem a dallamot.
Csak azt a táncot járom végig
Mely felpendült a lelkemig.

Máté Klári

Comfreak képe a Pixabay -en.