Kolozsvári győzelem a megyei rangadóban

0 0
Read Time:2 Minute, 33 Second

A Liga 2, 11. fordulójában szervezték Kolozs megye rangadóját, melyben a Kolozsvári U FC, a besztercei Glória Stadionban, fogadta a Dési Unireat és 3-1 arányú győzelmet arattak. A találkozó góljait Tescan (6. perc), Boiciuc (34. perc), Blejdea (84. perc), illetve Manole (69. perc). A sétatéri stadion gyepszőnyegének cseréje miatt a kolozsváriak kénytelenek voltak Besztercén lejátszani ezt a mérkőzést.

A találkozó az Universitatea támadásával kezdődött és a 6. percben Tescan fejesgóljának köszönhetően átvették a vezetést (1-0).

A gólt követően a kolozsváriak nem fogták vissza magukat, így Tescan két alkalommal is (11. és 25. percekben) is veszélyeztette Răilean kapuját mely mindkét alkalommal nagy bravúrral védett.

A hazaiak ostroma meghozta eredményét, a 34. percben Boiciuc kapta el a visszapattanó labdát és a tehetetlen Răilean kapujába lőtte (2-0).  

Térfélcsere után szerepet cserélt a két csapat, a Désiek támadásba lendültek és az 56. percben Frăsineanu személyében átvehették volna a vezetést, de az általa lőtt labdát hárította a kolozsvári kapus.

A 68. percben egy újabb vendégakciót jegyeztünk, amikor Florin Blaj a kapu helyett a felső lécet vette célba.

A désiek támadása a 69. percben érett be, amikor Mircea Manole a hálóba fejelte a szögletből jött beadást és 2-1-re módosult az állást.  

A mérkőzés utolsó felében a vendégek keresték az egyenlítési lehetőségeket, de végül a kolozsváriak megszerezték a harmadik góljukat is. A 84. percben egy gyors kontratámadás után Blejdea belőtte a labdát Răilean kapujába és 3-1-re beállította a végeredményt.

Az Universitatea – Unirea mérkőzés volt az utolsó, amit szurkolókkal játszottak a Liga 2-ben. Köztudott, hogy az október 25-től életbe lépő korlátozások között az is szerepel, hogy 30 napig a szurkolók távol kell maradjanak a stadionoktól. A korlátozásokat megtekintheti az alábbi linken:

A forduló eredményei

Petrolul Ploiești – CSA Steaua Bukarest 2-0

FC Buzău – Unirea Slobozia 1-1

Unirea Constanța – Dacia Unirea Brăila 2-0

Politehnica Iași – Viitorul Pandurii Târgu Jiu 1-3

Metaloglobus Bukarest – FK Csíkszereda 1-1

FC Hermannstadt – Sellenberki CSC 1599 3-0

Astra Girugiu – Dunărea Călărași 3-0

Temesvári Politehnica – Temesvári Ripensia 1-3

A Concordia Chiajna – FC Brassó mérkőzést október 25-én szervezik, 15:30 órai kezdettel.

A tabella állása

1Petrolul Ploiesti11100127-2 (25)30(+12)
2Universitatea Cluj1190220-7 (13)27(+9)
3FC Hermannstadt1174025-10 (15)25(+7)
4Concordia Chiajna1072113-3 (10)23(+8)
5FC Buzau1163236-9 (27)21(+6)
6CSA Steaua1163217-8 (9)21(+3)
7Metaloglobus1152415-16 (-1)17(+2)
8Unirea Slobozia1144315-9 (6)16(+1)
9CSC 1599 Selimbar1142510-16 (-6)14(-4)
10Ripensia Timisoara1134413-16 (-3)13(-5)
11Viitorul Pandurii Targu Jiu1134411-14 (-3)13(-2)
12FK Csikszereda1141614-19 (-5)13(-2)
13Politehnica Iasi1140715-15 (0)12(-3)
14Unirea Dej1133510-12 (-2)12(-6)
15Politehnica Timisoara1131712-18 (-6)10(-5)
16FC Brasov102358-19 (-11)9(-9)
17Unirea Constanta112189-33 (-24)7(-8)
18Dunarea Calarasi110388-24 (-16)3(-12)
19Astra Giurgiu1144313-10 (3)2(-2)
20Dacia Unirea Braila110294-35 (-31)2(-13)

RJA

Happy
Happy
0 %
Sad
Sad
0 %
Excited
Excited
0 %
Sleepy
Sleepy
0 %
Angry
Angry
0 %
Surprise
Surprise
0 %

Average Rating

5 Star
0%
4 Star
0%
3 Star
0%
2 Star
0%
1 Star
0%

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük