Legújabb híreink

Kolozs megye IV liga alapszakasz Atletic Olimpia mérkőzés térségi népművészeti kiállítás Szamosújvár Téka Alapítvány mezőségi kézművesek Szilágyi Lóránt és Budai Eszter a Kolozsvári Majális szervezői a Colina park rendezvény kapcsán Dr. Frenkel Ferenc emlékei Szamosújváron, szomszédok és hétköznapok az örmény templom közelében A Frenkel nagyszülők
0 0
Read Time:2 Minute, 6 Second

A hétvégén befejeződtek a küzdelmek Kolozs megye IV. ligájában. Amint már többször megírtuk, hasonló bajnokság még nem volt a környék labdarúgásának történetében. Ha a tavaly nyáron is csak tíz résztvevővel indult az idény, ez még valahogy elképzelhető a mostani válság közepette, de a végére már csak öt csapat maradt. Pénzügyi gondok miatt sorra visszaléptek az együttesek, és nem volt távol egy esetleges megszűnés sem, vagyis a bajnokság lezárása.

Még jó, hogy pontot tettek az alapszakasz végére, de hogy mi lesz a tervezett rájátszással, azt egyelőre nem lehet tudni. A kérdés az, hogy kikkel indul a play-off, lesz-e egyáltalán elegendő résztvevő, vagy újabb klubok gondolják meg magukat.

Friss példa is akad. Múlt szombaton a kolozsvári Unirea sporttelepen kellett volna lejátszani a Viitorul Mihai Georgescu – Szamosújvári Atletic Olimpia elmaradt mérkőzést (a szamosújvári együttes a 18. fordulóban szabadnapos volt), ám a hazaiak nem jelentek meg, így a vendégek 3–0-ra nyertek. Az Atletic Olimpia vezetőitől megtudtuk, hogy szervezési problémák miatt maradt távol az ificsapat, pedig a kolozsváriaknál eddig nem voltak anyagi gondok. A vendégek időben megérkeztek a mérkőzés helyszínére, de ellenfél híján nem léphettek pályára. Amint fentebb is jeleztük, napjaink labdarúgásában sok minden megtörténhet, sajnos még a magasabb osztályokban is.

A Kis-Szamos menti csapat így is bebiztosította a harmadik helyet, amely a rájátszásban már aligha javítható, figyelembe véve a Torda környéki együttesek előnyét. Az Aranyosegerbegyi Victoria például a hétvégi, 18., utolsó fordulóban magabiztosan nyert a Szászfenesen lejátszott Gyalui Someșul elleni mérkőzésen. A „katonák” 4–1 (3–0) arányban bizonyultak jobbnak, ami várható volt a két csapat közötti különbséget látva. A mérkőzés legjobbja Ioan Gorba volt, aki három gólt szerzett a 28., 32. és 75. percben, míg a negyedik találatot Dan Roman jegyezte.

A találkozón azonban sérülések is történtek: a vendégek két játékosa, Adrian Sur és Bálint Róbert súlyosan megsérült, mindkettőjüket kórházba szállították. Ez jelentős veszteség a Gheorghe Moceanu irányította aranyosegerbegyi csapat számára, hiszen a rájátszásban nagy szükség lett volna rájuk.

A Victoria a következő összeállításban lépett pályára: Nicoară – Sălăjan, Sur, Paleoca, Coc – Bálint, Benke, Gorba, Dan Florin – Roman, Giurgiu.

A forduló utolsó mérkőzésén, a kolozsvári Herbák/Dermata/Clujana stadionban az Egészség második csapata 1–7 (1–3) arányú vereséget szenvedett az éllovas Tordaszentmihályi Arieșultól.

Az alapszakasz végén a tabella élén a Tordaszentmihályi Arieșul áll 42 ponttal. Második az Aranyosegerbegyi Victoria 41 ponttal, míg harmadik a Szamosújvári Atletic Olimpia 35 ponttal. Május 2-án, szombaton kezdődnek a rájátszás mérkőzései. Az első fordulóban az Atletic Olimpia hazai pályán az éllovas Tordaszentmihályi Arieșult fogadja.

Székely Csaba

Happy
Happy
0 %
Sad
Sad
0 %
Excited
Excited
0 %
Sleepy
Sleepy
0 %
Angry
Angry
0 %
Surprise
Surprise
0 %

Average Rating

5 Star
0%
4 Star
0%
3 Star
0%
2 Star
0%
1 Star
0%

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Share Article: