0
0
Szerencsésnek és hálásnak érzem magam, hogy újra részt vehettem a Rákóczi Szövetség Összmagyar Középiskolás táborába. Ez volt már a második alkalom amikor ez a mesés hely tárt karokkal fogadott újabb életre szóló kalandokkal. Ebben az évben is rengeteg középiskolás diák lépte át a Rákóczi Szövetség kapuit. 504 diák érkezett a világ minden részéről. Magyarországról, Erdélyből, Franciaországból, Olaszországból, Belgiumból, Ausztráliából, Kanadából és még sok más helyről.
Vasárnap érkezésünkkor egy kedves, fogadó hangulatú csapat várt ránk. Mint minden évben kaptunk egy kulacsot, egy pólót, egy hátizsákot és egy kalapot. Egy remek csapat alakult ki, persze, a legjobb csapatvezetőkkel, Kírával és Krisztiánnal, akik a hetünket meséssé tették, vigyáztak ránk, minden kérdésünkre, kíváncsiságunkra válaszoltak és minden problémában segítettek. A regisztrálás után következett az ismerkedési est. Jobban megismertük a csapattársainkat és néhánnyal meg is barátkoztunk, sőt még ma is tartjuk a kapcsolatot.
A hétfői napunk előadásokról szólt. Pontosabban a karrier beindításában segítettek nekünk. Mit is szeretnénk, mi is akarunk lenni miután befejezzük a líceumot. Különböző egyetemeket ismerhettünk meg, mint például a Tokaj- Hegyalja Egyetem. Délután pedig a csapattal foglalkoztunk, hiszen csütörtök este volt a Ki mit tud¬? verseny. Vacsora után táncházra került sor, ahol nagyon jól éreztük magunkat, sokat táncoltunk, nevettünk. De a legszebb az egészből az volt, hogy a diaszpórából érkező fiatalok is megtanulták a magyar néptáncot, amit nagyon élveztek és örültek, hogy egyre jobban megismerhetik a magyar kultúrát és annak szépségeit.
A keddi program már sűrűbb volt. A Magyar Honvédség töltötte be a napunk nagy részét. Részt vettünk katonai akadálypályákon, különböző katonai eszközökkel ismerkedtünk. Majd délután vártúra következett, a lélegzetelállító panorámához. Valójában elállította a lélegzetünket. Nagyon szép volt és gyönyörű emlékekkel érkeztünk vissza a táborba. Estére jutott a séta a Magyar Kálváriára. Bevallom hosszú, fárasztó volt, de megérte. Ahogy felérkeztünk, elénekeltük a magyar és a székely himnuszt. Ez volt a hét legmeghatóbb pillanata, mert amikor elkezdtük énekelni a magyar himnuszt, mindenki tudta és érezte, hogy annak ellenére, hogy a világ másik felén él és más nyelvet beszél, a gyökerei ide tartoznak és büszke lehet, hogy magyar.
A szerdai nap volt a kirándulások napja. Az 504 diák fel volt osztva 4 csoportra. A kirándulás pontja: a Zempléni Kalandpark, Megyer hegyi Tengerszem, sárkányhajózás a Bodrogon és fűzéri vár. Nekünk a fűzéri vár jutott, majd azután a sárkányhajózás. A vár megmászása eléggé hasonlított a Kálváriához. Megérte a sok lépcsőmászás, mert nem csak a vár volt mesés, hanem maga a kilátás és a természet is. A tavaly már sárkányhajóztam, ezért tudtam mire kell számítsak. Este pedig, vacsora után, egy színházi előadáson vettünk részt. Nagyon élvezte mindenki, de sajnos hamar eltelt. Igaz az a mondás, hogy ami jó, az hamar eltelik.
Csütörtök volt a nagy nap. A reggel Istentisztelettel kezdődött, majd a sportnap folytatódott. De azelőtt kaptunk egy kis meglepetést a szervezőktől. Egy 15 perces zumbát. Nagyon élveztük és minden diák arcán csak mosolyt lehetett látni. A mi csapatunk sportnap alkalmával, focizott, métázott, kosárlabdázott, röplabdázott. Este volt a Ki mit tud verseny, amin mindenki maximálisan szórakozott, kacagott, s azután jött a buli. Másnap reggel volt a hazautazás. Elköszöntünk attól a mesés helytől, szervezőinktől, új barátainktól. Szabadidőnkben rengeteget medencéztünk, beszélgettünk, játszódtunk, sétáltunk és barátkoztunk.
Bőröndünk hazafelé már sokkal nehezebb volt, hiszen nem csak ruhákkal, hanem gyönyörű emlékekkel, baráti kapcsolatokkal, vidámsággal tért haza. A szép élményekért, köszönettel tartozunk tanárunknak, Riti József Attilának, aki a tábor folyamán gondoskodott rólunk.
Vigh Nikol Vivien
