Bíró József lovasijász a 2026-os kirgizisztáni Világ Nomád Játékokról
A 28. Őszi Fesztivál keretében érdekes beszélgetésre került sor. Biró József, a TéKArám lovasíjásza kirgisztáni kalandjairól mesélt. A beszélgetést moderálta Debreczeni Orsolya, szervezője a Téka Alapítvány volt, a Szamosújvári Közlöny pedig az esemény médiapartnere. Az idén nyáron Bíró Jocó a Nomád Olimpián járt, ahol Romániát képviselte lovasíjászatban. A szamosújvári lovasíjász számára különleges jelentőségű volt a kirgizisztáni szereplés, hiszen nyolc évvel korábban még nézőként járt ugyanott, most pedig versenyzőként térhetett vissza
A Nomád Olimpia, hivatalos nevén Világ Nomád Játékok, a hagyományos nomád sportok és kulturális örökség egyik legnagyobb nemzetközi seregszemléje. A rendezvényen mintegy száz ország képviselői vesznek részt, a versenyszámok között pedig a lovasíjászat mellett lovas küzdősportok, solymászat, agárfuttatás, valamint különféle hagyományos ügyességi és stratégiai játékok is szerepelnek.
Románia küldöttsége az idei játékokon több mint hetven főből állt, lovasíjászatban öten indultak. Bíró Jocó a magyar stílusú versenyszámban bekerült a legjobb tíz közé, és a romániai versenyzők közül a legjobb eredményt érte el. Debreczeni Orsolya a kirgizisztáni élményekről, a verseny körülményeiről, a lovasíjászat helyzetéről és a folytatásról beszélgetett vele.
Szerkesztői megjegyzés: A szöveg a hangfelvétel három gépi leiratából készült. Az élőbeszéd ismétléseit, félbehagyott mondatokat és a vetített felvételekhez kapcsolódó mellékes közbeszólásokat elhagytam, a nyilvánvaló átírási hibákat javítottam. A bizonytalan nevek és részletek esetében nem egészítettem ki a forrást külső információval. Az interjúban szereplő állítások az interjúalany közlései, külön tényellenőrzés nem történt. A kérdező Debreczeni Orsolya.
A megnyitó és az utazás
Debreczeni Orsolya: A beharangozóból már látszott, hogy látványos rendezvény készül. Milyen volt ezt élőben megtapasztalni?
Bíró József: Őszintén szólva nem számítottam arra, hogy ennyire erős PR-csapat és ilyen színvonalú látványvilág áll az egész mögött. A megnyitó különösen lenyűgözött. Két évvel korábban, amikor a kazahsztáni játékokról beszéltem, sokkal kritikusabban fogalmaztam a szervezésről. Most viszont, amikor láttam ezt a ceremóniát, azt éreztem: aminek ilyen megnyitója van, az már önmagában óriási vállalás.
A rendezvény előtt Biskekben ázsiai vezetői találkozót is tartottak, ezért a megnyitón sok magas rangú vendég és országvezető jelent meg. A román küldöttséggel Victor Ponta volt miniszterelnök is felvonult. A politikai részénél azonban számomra sokkal érdekesebb volt maga a látvány: a hologramok, a lézerjáték, a tömegjelenetek, a több száz ló és a több ezer táncos. Képernyőn is monumentális, de élőben egészen más ereje volt.
Debreczeni Orsolya: Közben azt mondtad, hogy a delegációk órákon át vártak azért a két percért, amíg bevonulhattak. Hogyan zajlott ez a nap?
Bíró József: Hajnal fél négykor keltettek bennünket, buszra ültünk, és nagyjából hat órát utaztunk Csolpon-Atából Biskekbe. Egy sportcsarnokban gyűjtöttek össze mindenkit, ott jelenléti ellenőrzés következett: országonként szólították a küldöttségeket, mi pedig jeleztük, hogy jelen vagyunk. Ezután ebéd, újabb várakozás, majd újra buszra szálltunk és kivittek az arénához.
Délután négy körül érkeztünk oda, és körülbelül este kilencig vártunk arra, hogy sorra kerüljünk. Nagyjából négyezer embert kellett mozgatni, ezért a logisztika nagyon nehézkes volt. Mi végül talán két percet vonultunk az arénában. A megnyitó este tizenegy körül ért véget, utána újra buszokra tereltek mindenkit, éjfél után indultunk vissza, és reggel értünk a szálláshelyre. Onnan pedig gyakorlatilag már kezdődött is az első versenynap.
Debreczeni Orsolya: Maga az utazás milyen volt?
Bíró József: Hosszú. Két repülővel jutottunk el Kirgizisztánba, a járatok között sokat vártunk. Ami viszont nagyon pozitív volt, az a kirgiz önkéntesek munkája. Éjjel fél egy körül érkeztünk a repülőtérre, és már vártak bennünket. Gyorsított sávon haladhattunk, rögtön megkaptuk az akkreditációt, internet-hozzáférést, némi ennivalót, majd buszra ültünk.
Csolpon-Ata még körülbelül hatórás út Biskekből. Éjszaka utaztunk, reggel értünk oda. Csolpon-Atában található az ország egyik legfontosabb hippodromja, és a játékok több lovas versenyszámát is ott rendezték.
A verseny, a román küldöttség és az eredmény
Debreczeni Orsolya: Két éve komoly szervezetlenségről beszéltél. Változott valami?
Bíró József: Volt fejlődés, ezt mindenképpen el kell mondani. Ugyanakkor egy európai vagy nyugati rendezvényhez viszonyítva szerintem még mindig sok minden gyerekcipőben jár. Az előző játékokat Kazahsztán rendezte, amely gazdaságilag fejlettebb ország Kirgizisztánnál, és ez érződött a pályák felszereltségén és az infrastruktúrán is. Tehát bizonyos területeken most gyengébbek voltak a körülmények, másutt viszont látszott az előrelépés.
Debreczeni Orsolya: Mekkora volt a román küldöttség, és milyen sportágakban indultatok?
Bíró József: Két éve harminchét fős volt a román delegáció, most már hetven fölött, nagyjából hetvennégyen voltunk. Tehát szinte megduplázódott a létszám. Több sportágban indultak romániai versenyzők, én természetesen elsősorban a lovas számokat követtem.
Lovasíjászatban két éve hárman indultunk, most öten. Emellett már lovas birkózásban is volt három versenyzőnk, és a tenge ilu jellegű számban is indult romániai sportoló. Ez utóbbinál vágtató lóról kell lehajolni és a földről tárgyakat, zsákokat felvenni.
Debreczeni Orsolya: Te személy szerint miben indultál?
Bíró József: Lovasíjászatban. Ezt gyakorlom, ez áll hozzám a legközelebb, így számomra ez volt a fő versenyszám.
Debreczeni Orsolya: A végén bekerültél a legjobb tíz közé. Mit jelent neked ez az eredmény?
Bíró József: Nekem a legnagyobb ajándék az volt, hogy egyáltalán ott lehettem, és azt csinálhattam, amit szeretek. A helyezés ehhez képest másodlagos. Persze nagyon jó érzés volt bekerülni a top 10-be, és ez megerősített abban, hogy jó úton járok.
Nyolc évvel korábban már jártam Kirgizisztánban, akkor nézőként voltam jelen a Nomád Játékokon. Ott fogalmazódott meg bennem először az a vágy, hogy egyszer talán versenyzőként is visszatérhetek. Most ez a kör valamilyen módon bezárult. Azt szoktam mondani: érdemes nagyot álmodni, de tenni is kell érte. Az álmodozás önmagában nem elég.
Debreczeni Orsolya: A román csapaton belül hogyan alakult a lovasíjászok eredménye?
Bíró József: Öten indultunk: három férfi és két nő. Itthoni eredmények alapján én nem számítottam a legerősebb esélyesnek, mégis nekem sikerült a legjobb román eredményt elérnem. Ez külön öröm volt.
A romániai lovasíjászat és a közösség
Debreczeni Orsolya: Hogyan jut el valaki Romániából egy ilyen nemzetközi versenyre? Mennyire szervezett itthon a lovasíjászat?
Bíró József: A romániai lovasíjászat sokat fejlődött. Lőrinc Rómeó csíkszeredai lovasíjász és nemzetközi bíró fontos szerepet játszott abban, hogy létrejöjjön az első hivatalos pálya. Azóta több pálya is épült, és folyamatosan nő a sportolók száma.
Csíkszeredában ma már olyan nemzetközi szabványoknak megfelelő pálya működik, amelyen valódi versenykörülmények között lehet készülni. Fiatal, nagyon tehetséges versenyzők is vannak. Az interjú idején szóba került egy tizenhét éves csíkszeredai sportoló is, aki már komoly nemzetközi eredményeket ért el, de életkora miatt még nem indulhatott a Nomád Játékokon. Ez jól mutatja, hogy van utánpótlás.
Debreczeni Orsolya: Készülsz a következő Nomád Játékokra?
Bíró József: Én úgy fogalmaznék: készülök az életre, nem a következő versenyre. Az a feladatom, hogy amennyire tudom, formában tartsam magam. Ha két év múlva úgy alakul, hogy ott lehet a helyem, akkor örömmel megyek. De két év nagyon hosszú idő, sok minden változhat.
Debreczeni Orsolya: Milyen más sportágakat láttál a játékokon?
Bíró József: Több mint száz versenyszám volt, és ezek közül soknak már a nevét sem könnyű megjegyezni. A lovasíjászat mellett volt lovas birkózás, a vágtató lóról tárgyakat felszedő versenyszám, kétféle lovas csapatjáték, amelyben kecsketetemet használnak, továbbá solymászat és sasokkal végzett vadászati bemutatók, agárfuttatás, különféle tradicionális játékok. A gyerekeknek sok logikai és stratégiai versenyszámot is szerveztek.
A román gyerekdelegáció nagy volt, szinte a teljes küldöttség felét kitette. Ugyanakkor négy különböző helyszínen zajlottak a programok, amelyek között akár negyven kilométer is lehetett, ezért fizikailag sem volt egyszerű átjárni és megnézni a többiek versenyeit.
Debreczeni Orsolya: Azt mondtad, hogy ez valójában egy nagy kulturális világtalálkozó is.
Bíró József: Igen. A mi szálláshelyünkön több mint ezren voltunk, egy nagy kempingszerű területen. Ilyenkor viccesen azt lehet mondani, hogy nem kell negyven vagy száz országot külön végiglátogatni, mert egy helyen találkozhatsz rengeteg nemzettel. Ha az ember nem zárkózik be a szobájába, akarva-akaratlanul kapcsolatokat épít. Mi tudatosan is kerestük ezeket a kulturális találkozásokat.
Egy kanadai magyar története
Debreczeni Orsolya: Maradt olyan személyes találkozás, amely különösen megérintett?
Bíró József: Igen, például egy kanadai lánnyal, Sophie-val való találkozás. Az első napon angolul mutatkoztunk be egymásnak. Másnap ebédnél egyszer csak magyar beszédet hallottam mögöttem, és kiderült, hogy ugyanaz a lány beszél magyarul. A szülei a nyolcvanas években vándoroltak ki Erdélyből, ő már Vancouver környékén született.
Ahogy tovább beszélgettünk, előkerültek a kolozsvári és más erdélyi családi gyökerek is. A megnyitóra népviseletben akart felvonulni. Mivel Kanadának nincs egyetlen, mindenki által viselt népi öltözete, a saját családi gyökereihez nyúlt vissza. Egy piros rakott szoknyát, fehér inget és örökölt, hímzett textildarabokat használt fel, és saját maga dolgozott a viseleten. Engem nagyon megérintett, hogy valaki, aki Kanadában született és nőtt fel, ilyen komolyan keresi a családja erdélyi hagyományait.
Debreczeni Orsolya: Miért lehet vonzó egy fiatalnak a lovasíjászat?
Bíró József: Ezt nehéz megmagyarázni. Vannak az életben a „hogyan” és a „miért” kérdések. A hogyanra sokszor lehet válaszolni, a miértre nem mindig. Szerintem ez valami belülről fakadó dolog. Vagy benned van, vagy nincs. Ha benned van, előbb-utóbb felszínre kerül.
Nagyon sokat számít, ha az ember mellett van egy jó mentor vagy oktató. Ő nem feltétlenül helyetted csinálja meg a dolgokat, inkább karmesterként segít, hogy összeálljon a kép. Ha visszanézem a saját életemet, rengeteg apró jelből és találkozásból áll össze az út, amely idáig vezetett.
Lovak, biztonság, szervezés és nyilvánosság
Debreczeni Orsolya: Milyen lovakat kaptatok a versenyre?
Bíró József: A lovak képzettsége komoly kérdés volt. A mi tapasztalatunk az volt, hogy sok ló nem kifejezetten lovasíjászatra volt kiképezve. Többször előfordult, hogy a ló a versenyzővel együtt kiugrott a pályáról, esések is történtek.
Az ázsiai lótartási kultúra sok mindenben más, mint az európai. Én úgy láttam, hogy ott gyakran keményebben, agresszívebben bánnak a lóval, míg Európában sokszor a másik véglet, a túlzott óvatosság jelenik meg. Szerintem egyik szélsőség sem jó; valahol középen kell megtalálni az egészséges egyensúlyt.
Debreczeni Orsolya: A szervezettségben mi volt egyértelműen pozitív?
Bíró József: A biztonsági személyzet száma látványosan megnőtt. Néha tényleg úgy éreztem, hogy tízméterenként áll egy biztonsági ember. Ugyanilyen fontos volt az egészségügyi háttér. Rengeteg mentőt láttunk, és két helikopter is készenlétben állt. Sajnos szükség is volt rájuk, több sérültet elszállítottak.
Debreczeni Orsolya: Kapott megfelelő romániai sajtóvisszhangot a szereplésetek?
Bíró József: Szerintem nem igazán. Pedig van olyan romániai lovasíjászunk, aki többszörös világbajnok, mégis nagyon keveset hallani róla. Jó lenne, ha ezeknek az eredményeknek nagyobb nyilvánossága lenne. A delegáció létszáma most már hetven fölött volt, és nem tartom elképzelhetetlennek, hogy egy következő alkalommal még nagyobb csapat álljon össze.
Tékarám: négy lótól egy egész éves programig
Debreczeni Orsolya: A sport mellett beszéljünk a Tékarámról is. Mit sikerült ott felépíteni?
Bíró József: Amikor idekerültem, és a Tékarámot képviselve elmentem az első erdélyi lovasfórumra, még alig volt miről beszámolni. Néhány nyílt nap volt mögöttünk, és viccesen már odáig jutottam, hogy a négy lovunk nevéről és színéről meséltem.
Aztán teltek az évek. Egy későbbi lovasfórum előtt össze kellett állítani az előző év tevékenységeinek listáját. Először azt hittem, három-négy programunk lehetett, majd amikor leírtam őket, tizenöt különböző esemény jött össze egyetlen év alatt. Akkor döbbentem rá igazán, hogy közben valami komoly dolog épült fel.
Debreczeni Orsolya: Ezt mennyire érzed saját eredményednek?
Bíró József: Egyáltalán nem csak az enyém. Komoly csapat áll mögötte, és nagyon sokat köszönhetek nekik. Alapvetően magányos farkas típusnak tartom magam, kevésbé szeretek közösségben dolgozni. A Téka Alapítvány viszont az egyik olyan hely, ahol folyamatosan tanulom a csapatmunkát, és azt is, mennyivel hatékonyabbá válhat egy feladat, ha az emberek kiegészítik egymást. Nekem ez személyesen is tanulási folyamat.
Vissza a pályára: kirgiz és magyar stílus
Debreczeni Orsolya: A felvételeken két különböző lovasíjász versenyszám látszik. Miben indultál?
Bíró József: Két stílusban: kirgiz és magyar stílusban. A lovasíjászatban több nemzeti rendszer létezik: kirgiz, kazak, török, magyar, lengyel és még sok más. Számomra önmagában nagy dolog, hogy a Világ Nomád Játékokon a két kiemelt versenyszám egyike magyar stílus volt. Ez sokat elmond arról a munkáról, amelyet Kassai Lajos az elmúlt évtizedekben a modern kori lovasíjászatért végzett.
Debreczeni Orsolya: Hogyan kaptátok a lovakat?
Bíró József: Sorsolással. Az első napon megérkeztünk a versenyhelyszínre, amely nagyjából negyven kilométerre volt a szállásunktól. Egy hatalmas jurtatáborban rendezték a versenyt, több száz jurtával.
A lovakat kisorsolták, de az volt a furcsaság, hogy nem a lovakat számozták meg, hanem a nyergeket. Másnap, amikor kezdődött az éles verseny, ugyanaz a nyereg már nem feltétlenül ugyanazon a lovon volt. Gyakorlatilag minden nap újra kellett sorsolni, így az előző napi ismerkedés sokszor semmit sem ért. Idegen lovakon kellett teljesítenünk.
Debreczeni Orsolya: A kirgiz stílusban hogyan sikerült a verseny?
Bíró József: Az első napon, amikor a kirgiz stílus következett, éppen a mi csoportunk rajtjánál tört ki egy zivatar. Mire befejeztük, el is állt. Bőrig áztunk, és ez az eredményen is meglátszott.
Volt még egy komolyabb probléma: körülbelül három hónappal korábban megkaptuk a szabályokat és a pálya leírását, hogy otthon mire készüljünk. A verseny napján viszont a kirgiz pálya felállítását megváltoztatták. Aki hónapokig a megküldött rendszer szerint gyakorolt, annak ott helyben kellett alkalmazkodnia. Ennek meg is lett az eredménye.
Debreczeni Orsolya: A magyar stílus jobban sikerült?
Bíró József: Igen. Ott betartották az előre megadott pályát és szabályokat, és azon sikerült elérnem azt az eredményt, amellyel végül a legjobb tíz közé kerültem.
Mindkét pálya nagyjából száz méter hosszú volt, de különbözött a szintidő, a célok mérete és pontértéke, illetve az, hogy milyen messze helyezték el őket a vágtavonaltól.
Debreczeni Orsolya: Volt olyan ló, amelyen több versenyző is indult?
Bíró József: Igen, mert nem volt elég ló minden versenyzőnek. A magyar stílus napján én is osztoztam egy lovon egy jordániai versenyzővel, aki előttem indult. Ez azért is érdekes, mert ugyanaz a ló teljesen másként viselkedhet két különböző lovassal.
A másik versenyzőnél a ló több futamban is kiugrott a pályáról. Nekem utána nagyjából húsz percem volt arra, hogy kicsit kapcsolatot teremtsek vele, és velem már nagyon jól teljesített. Ez jól mutatja, mennyire sok tényezőn múlik egy eredmény.
Edzés, sasok és a különleges környezet
Debreczeni Orsolya: Itthon milyen körülmények között tudsz készülni?
Bíró József: Az öt romániai lovasíjász közül én vagyok az egyetlen, aki nem tud igazán versenykörülmények között gyakorolni. A többiek a csíkszeredai pályához kötődnek, ahol nemzetközi szabványoknak megfelelő körülmények között tudnak edzeni.
Nálunk a környéken nagyon kevesen űzik ezt a sportot vagy harci művészetet, és nincs olyan pályánk, ahol napi szinten nemzetközi szintű edzést lehetne végezni. Emiatt nem tudok olyan intenzíven készülni, ahogy szeretnék.
Debreczeni Orsolya: A háttérben sasokat is lehetett látni. Ezek is a verseny részei voltak?
Bíró József: Igen, a ragadozó madaras számok külön látványosságot jelentettek. Volt olyan jelenet is, amikor egy sas megtámadott egy biztonsági embert. A madár elvétette a gazdáját és rárepült. Szerencsére védőfelszerelés volt rajta.
Az európai versenyzők sokszor nem vihették magukkal a saját madarukat, ezért ott kaptak idegen sast vagy más ragadozó madarat, és abból kellett a legjobbat kihozniuk, ugyanúgy, ahogy nekünk az idegen lovakból. A szállodában este olyan is előfordult, hogy valaki a folyosón gyakorolt a madarával a másnapi verseny előtt.
Debreczeni Orsolya: Milyen volt maga a környezet?
Bíró József: Csolpon-Ata nagyjából 1500 méter magasan fekszik, a versenyhelyszín pedig körülbelül 2000 méteren, fent a hegyek között. Kirgizisztánt gyakran Ázsia Svájcaként emlegetik a gyönyörű hegyei miatt. A táj valóban különleges. Nekem személyesen az utazás mindig fontos: azt gondolom, hogy az ember rengeteget tanul más kultúrákból, főleg akkor, ha olyan helyre jut el, ahol nem mindenki beszél angolul, és néha kézzel-lábbal kell megértetnie magát.
Költségek, támogatás és záró gondolatok
Debreczeni Orsolya: Egy ilyen út nyilván komoly költség. Mennyibe került?
Bíró József: A rendezvény miatt a repülőjegyek lényegesen drágábbak voltak a szokásosnál. A delegáció együtt utazott, gyerekekkel, sok felszereléssel, ezért fontos volt, hogy ugyanazzal a légitársasággal menjünk, még akkor is, ha átszállásra volt szükség. Nekem nyerget és íjat is vinnem kellett, ez tovább növelte a költségeket.
A csoportos jegy körülbelül 905 euró volt oda-vissza; egyénileg ugyanarra az időpontra ennél jóval magasabb árat mondtak. Nagy segítség volt, hogy a támogatóm és az általa vezetett vállalat teljes egészében vállalta a költségeimet. Saját zsebből ez nagyon megterhelő lett volna. Nagyra értékelem azokat, akik meglátják egy sportoló munkájában a lehetőséget, és anyagilag is mellé állnak.
Debreczeni Orsolya: Volt időtök Kirgizisztánt is bejárni?
Bíró József: A verseny alatt szinte végig kötött programunk volt. Mivel három nappal korábban érkeztünk, az elején két rövidebb kirándulásra jutott idő. Szerencsére nyolc évvel korábban már jártam az országban, akkor sokkal többet láttam Kirgizisztán természeti szépségeiből.
Debreczeni Orsolya: Milyen terveid vannak innen tovább?
Bíró József: Most még nagyon frissek az élmények, dolgozik az adrenalin. Ha azt kérdezné valaki, hogy holnap indulnék-e újra, valószínűleg azt mondanám: igen. De nem szoktam túl hosszú távú terveket szőni. Inkább megpróbálom megélni a pillanatot, elvégezni a dolgomat, és ha később a lehetőségek és az életút találkoznak, annak örülni fogok.
Debreczeni Orsolya: Mi az a gondolat, amelyet leginkább hazahoztál?
Bíró József: Talán az, hogy merjünk álmodni, de ne csak álmodjunk. Nyolc éve nézőként álltam azon a vidéken, és megfogalmazódott bennem, hogy egyszer szeretnék versenyzőként is visszatérni. Most megtörtént. A top 10 már csak a cseresznye volt a torta tetején.
És még valami: utazzatok, ha tehetitek. Az utazás az egyik legjobb befektetés, amire én soha nem sajnáltam a pénzt. Más emberekkel, nyelvekkel és kultúrákkal találkozni nagyon sokat ad ahhoz, hogy az ember saját magát és a világot is jobban értse.
Végezetül megköszönte szüleinek:
Bíró József: Igen. Nagyon örülök annak, hogy a szüleim is eljöttek, és itt voltak ezen a beszélgetésen. Ők a példaképeim. Ha ők nincsenek, valószínűleg én sem jutok el odáig, hogy ma ezekről az élményekről beszélgessek. Ezért nekik külön is köszönettel tartozom.
