Vasárnap startol a Kéz a kézben adventi programsorozat
November 30-án, advent első vasárnapján indul Szamosújváron a Kéz a kézben adventi programsorozat, mely idén is közösséget épít.
Társadalmi és kulturális havilap
November 30-án, advent első vasárnapján indul Szamosújváron a Kéz a kézben adventi programsorozat, mely idén is közösséget épít.
Adventi hangverseny: az Agnus Dei és az UniCante kórus december 16-án Kolozsváron, 17-én a zeneiskola karácsonyi koncertje Szamosújváron.
Szamosújváron immár negyedik alkalommal indul útjára a Kéz a kézben adventi programsorozat. A rendezvény célja nem csupán az ünnepre hangolódás, hanem a városi közösség összefogása is. A négy vasárnap mindegyike közös imádságra, zenére és gyertyagyújtásra hívja a helyieket.
Szamosújváron már érezhető a karácsony közeledte. Az ilyenkor szokásos vallási események mellett több kulturális programon is részt vehetnek a helybeliek.
Az erdélyi Gergely Istvánné Tőkés Erzsébet és a felvidéki Orosz Örs vehette át idén a Nemzeti Örökség Intézete által odaítélt Nemzeti Emlék-Őr Díjakat, melyet Kolozsváron adtak át – tájékoztatta az MTI-t hétfőn az örökségvédelmi intézet.
A Dési Református Egyházmegye novemberben két olyan eseményt is megszervezett, amely egyszerre mutatta meg a mezőségi gyülekezetek kitartását és közösségi erejét.
Miután a tizedik, hétközi fordulóban a Szamosújvári Atletic Olimpia idegenben 6–0-s győzelemmel lemosta a pályáról a Székelyudvarhelyi Vasas Femina csapatát, a hétvégén megrendezett 11. fordulóban újabb magyar együttest, az FK Csíkszeredát fogadta hazai pályán a női Superligában.
November 7-én, pénteken különleges élményben volt része a Sünike Óvoda Katica csoportjának. A gyerekek ellátogattak a Szamosújvári Művelődési Otthonba, ahol a Tomcsa Sándor Színház – Udvarhely bábtársulat előadását tekinthették meg.
A Déryné Határtalanul program Szamosújváron minden korosztálynak élményt adott: bábszínház, néptánc, színház és irodalmi műhely egy napon.