A vicus kőépítési szakaszához tartozó, opus incertum technikával készült római alapfalak / fotó: Szamosújvári Történeti Múzeum
Új régészeti lelőhely került be az Országos Régészeti Nyilvántartásba Szamosújvár területéről. A római katonai táborhoz tartozó polgári település, vagyis a vicus déli részén két egymást követő építési időszak nyomait azonosították. A vizsgálatok során faépületek maradványai, egy különleges szerkezetű kút, kőalapozások és egy lehetséges középület részletei kerültek elő.
A Vicus Sud, vagyis Déli vicus néven nyilvántartott lelőhely a város déli részén, a Gelu utca, a Malomárok és a Hesdát út térségében található. Az adatlap a Malomárka helynevet is feltünteti. A körülbelül egyhektáros régészeti terület a szamosújvári római tábortól mintegy 140 méterre délre fekszik.
A lelőhelyet Mátyás József azonosította 2025-ben, a régészeti próbafeltárást pedig 2026-ban Mátyás József (Szamosújvári Történeti Múzeum) a Radu Zăgreanu vezette Beszterce-Naszód Megyei Múzeum közreműködésével. Az új régészeti adatlapot 2026. július 8-án rögzítették az országos nyilvántartásban.
Először fából, később kőből építkeztek
A kutatás egyik legfontosabb eredménye, hogy a szamosújvári vicus déli részén sikerült elkülöníteni két egymást követő római kori építési szakaszt.
A korábbi időszakban az épületek fából készültek. Ezekből elsősorban a földbe ásott tartóoszlopok helyei, az úgynevezett cölöplyukak maradtak fenn. Az épületek közelében egy kutat is találtak, amelynek falát hordók fa dongáival bélelték ki. A faszerkezet az eredeti helyén, teljes egészében megmaradt.
A kút a lelőhely egyik legérdekesebb eleme. Bizonyítja, hogy a vicus ezen részén tartósan berendezkedett közösség élt, amely saját vízellátással rendelkezett. A faanyag későbbi vizsgálata további adatokat szolgáltathat a kút elkészítéséről és használatának időszakáról.
A második építési szakasz már a kőépítkezés időszakához tartozott. A régészek négy alapozásszakaszt azonosítottak, amelyeket az úgynevezett opus incertum technikával készítettek. Ennél a római építési eljárásnál szabálytalan formájú köveket helyeztek habarcsba.
Egy nagyobb építményhez tartozó közlekedő- vagy járófelület részlete is előkerült. Az országos nyilvántartás egy körülbelül 30-szor 40 méteres építményt említ, amelyről feltételezik, hogy közösségi rendeltetésű épület lehetett. A próbafeltárás korlátozott kiterjedése miatt ezt egyelőre nem lehet biztosan kijelenteni.
A régészeti rétegek sorrendje jól követhető volt. A 15–20 centiméter vastag felső termőréteg alatt egy 35–40 centiméteres omladékréteg feküdt, amely a római kőfalak pusztulásából vagy szétszedéséből keletkezett. A korábbi, faépítkezéshez tartozó nyomok körülbelül 70 centiméteres mélységben jelentkeztek.
Polgári település a katonai tábor mellett
A vicus a római katonai tábor mellett kialakult polgári település volt. Az ilyen településeken kereskedők, kézművesek, leszerelt katonák, fogadósok és a helyőrséghez kapcsolódó családok éltek. Lakói biztosították a katonák számára szükséges áruk és szolgáltatások jelentős részét.
A szamosújvári táborban az Ala II Pannoniorum, teljes nevén Ala Secunda Pannoniorum lovas segédcsapat állomásozott. Az alakulat Traianus császár dák háborúi után került Daciába. A kőtábor alapító felirata szerint az erődítmény kőből készült változatát Kr. u. 143-ban, Antoninus Pius császár uralkodása alatt építették.
A most nyilvántartásba vett településrészletet általánosan a Kr. u. 2–3. századra keltezték. A fa- és kőépítési szakaszok pontosabb időrendjét az adatlap még nem határozza meg.
A fából készült épületek helyén vagy közelében később megjelenő kőépítmények azt mutatják, hogy a vicus hosszabb ideig lakott, fejlődő település volt. A körülbelül 30-szor 40 méteres lehetséges középület arra utalhat, hogy a déli településrészen a lakóházak mellett nagyobb, közösségi szerepet betöltő építmények is álltak.
Több mint egy évszázad régészeti kutatásai
A szamosújvári római tábor és környezetének kutatása a 19. században kezdődött. Az első régészeti vizsgálatokat Torma Károly végezte, aki a táborhoz tartozó római fürdőt is kutatta. Eredményeiről a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók egyik vándorgyűlésén számolt be, részletes ásatási dokumentáció azonban nem maradt fenn.
Torma után Ornstein József folytatott kutatásokat a területen. A Szolnok-Doboka Vármegyei Történelmi Társulat megbízásából 1901 és 1906 között végzett ásatásokat, térképet készített a táborról, és számos leletet helyezett el a dési, illetve a szamosújvári múzeumi gyűjteményekben.
A területen dr. Orosz Endre is ásatott. Már 1905-ben az ő irányítása alatt zajlottak régészeti munkálatok, majd 1907 és 1909 között folytatta a castrum kutatását. Munkáját az Örmény Múzeum megbízásából végezte. Elsősorban a tábor keleti oldalát és az akkor praetoriumnak nevezett parancsnoki épület környékét vizsgálta, de egy római fürdő maradványait is feltárta.
Orosz Endre az 1907-es ásatásokról a Szamosújvári Közlöny szeptember 25-i számában számolt be. Leírása szerint a teljesen feltárt fürdőben egy kőburkolatú verandát és kilenc helyiséget találtak. Azonosítottak egy körülbelül 12 méter hosszú hideg vizes medencét, két fűtőhelyiséget, egy hypocaustummal ellátott helyiséget, két caldariumot és egy nagyobb termet.
Az ásatások során több száz lelet került elő, köztük bronz- és cserépmécsesek, pénzérmék, csonttűk, íróvesszők, vaskulcsok, feliratos kövek, oszlop- és szobortöredékek, edények, fegyvermaradványok, valamint bélyeges és bélyeg nélküli római téglák.
Az új országos régészeti adatlap csak Torma Károly korábbi kutatását említi ezen a területen. Ez a megállapítás kiegészítésre szorul, hiszen a történeti források és Orosz Endre saját beszámolói igazolják, hogy ő is végzett ásatásokat a castrum és közvetlen környezetének területén.
Korábbi leletek a vicus déli részéről
A római polgári település kiterjedését sokáig elszórtan előkerült leletek, régi feljegyzések és kisebb kutatások alapján próbálták meghatározni. A déli és délkeleti részen 1979-ben egy kőlapokkal burkolt római útszakaszt találtak. A 2006–2007-es próbafeltárások során téglafalú római épületek maradványai és különböző régészeti tárgyak kerültek elő, de ezeknek az eredményeknek a jelentős része közöletlen maradt.
Az új kutatás már a település belső fejlődésébe is betekintést enged. A faépületeket idővel kőépületek váltották fel, közöttük egy jelentős méretű, talán közösségi rendeltetésű építménnyel. A most azonosított maradványok pontosítják a vicus déli részének elhelyezkedését és szerkezetét.
A Vicus Sud lelőhely magántulajdonban levő, jelenleg mezőgazdasági és legelőként használt területen fekszik. Állapotát az országos nyilvántartás gyengének minősíti. A veszélyforrások között a részleges károsítást, a bontást és a tűzeseteket is megjelöli.
A szamosújvári római tábor és a körülötte kialakult polgári település jelentős részét a modern építkezések és a fafeldolgozó kombinát terjeszkedése elpusztította vagy beépítette. Emiatt a még érintetlen területek régészeti felmérése és védelme alapvető feltétele annak, hogy többet tudjunk meg az ókori Szamosújvár lakóiról.
Források: Országos Régészeti Nyilvántartás, RAN 55393.52; Dumitru Protase, Nicolae Gudea, Radu Ardevan: Din istoria militară a Daciei Romane. Castrul roman de interior de la Gherla, 2008; dr. Orosz Endre 1907-es ásatási beszámolója; A római fürdő nyomában Szamosújváron.
RJA
