Buzás-Fekete Máriát nevezték ki Kolozs megye új alprefektusává

0 0
Read Time:1 Minute, 19 Second
Buzás – Fekete Mária / fotó: RMDSZ Kolozs Megye

Buzás-Fekete Máriát, Bánffyhunyad alpolgármesterét nevezte ki szerdán a kormány Kolozs megye új alprefektusává a korábban lemondott Tasnádi István Szilárd helyére – írta online kiadásában a Szabadság kolozsvári napilap szerdán.

Buzás-Fekete Mária alprefektusi kinevezését a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Kolozs megyei szervezete is megerősítette Facebook-oldalán, ahol jó munkát kívánt a feladathoz. A korábban prefektusi, majd alprefektusi tisztséget is betöltő Tasnádi István Szilárd azért mondott le, mivel szenátornak jelölteti magát a decemberi romániai parlamenti választásokon.

Buzás-Fekete Mária nyolc évig volt Bánffyhunyad alpolgármestere, ahol többek között kényes helyzetekkel is meg kellett küzdenie, például a magyar állami támogatással épült református óvoda ügyével, melyből egyes román pártok etnikai konfliktust próbáltak gerjeszteni.

Csoma Botond, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke a Szabadságnak úgy nyilatkozott, hogy a bánffyhunyadi politikusnak nagy tapasztalata van a közigazgatásban, ezért esett rá a választás. Buzás-Fekete Mária a lapnak nyilatkozva megtisztelőnek nevezte a felkérést.

A Szabadság úgy értesült, hogy az októberben alakuló új bánffyhunyadi közgyűlésben az RMDSZ Dézsi Norbert helyi önkormányzati képviselőt jelöli majd alpolgármesternek.

Az RMDSZ Kolozs megyei szervezete szerdán iktatta a képviselőjelölti és szenátorjelölti listákat a megyei választási bizottságnál. Csoma Botond úgy nyilatkozott: a szövetség a közép-erdélyi megyében két képviselői és egy szenátori mandátum megszerzésére esélyes a jelenlegi egy-egy alsó- és felsőházi hely helyett. A szenátorjelölti listát Tasnádi István Szilárd vezeti, a képviselőjelölti listán Csoma Botond parlamenti képviselő és Szilágyi Dóra Emese, az RMDSZ-szel együttműködő ifjúsági szervezet, a Magyar Ifjúsági Értekezlet (Miért) elnöke számít befutónak.

Romániában idén rendhagyó módon december elsején, a román nemzeti ünnepen tartják a parlamenti választásokat.

MTI

Happy
Happy
0 %
Sad
Sad
0 %
Excited
Excited
0 %
Sleepy
Sleepy
0 %
Angry
Angry
0 %
Surprise
Surprise
0 %

Average Rating

5 Star
0%
4 Star
0%
3 Star
0%
2 Star
0%
1 Star
0%

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük