1
0
Frenkel Ferenc Miskolcon született 1904-ben, Frenkel Mihály ügyvéd és Heiman Paula második fiúgyermekeként. A család hamarosan Szamosújvárra költözik, ahol Frenkel élete java részét tölti majd. Elemi és gimnáziumi tanulmányait itt végzi 1919-ig, amikor a magyar iskolát átvette a román hatalom. A Dési Református Főgimnáziumban tanul tovább, majd ott is érettségizik 1922-ben. Szamosújvár közössége, a helyi szokások, a természeti és kulturális adottságok meghatározzák F. személyét és írásait is. A Frenkel család zsidó származású, elhalványodó zsidó szokásokkal. A zsidóság témája mindezzel együtt jelen van az írásaiban (az asszimiláció folyamata egyébként jól nyomon követhető az Önéletrajzban). A magyar–örmény központnak számító városban a család otthonosan mozog, F. később helyi magyar–örmény nőt vesz el, Nits Margitot, megismeri a helyi örménységet, a város történetét, igazi lokálpatriótává válik, és odaadással vesz részt közössége életében orvosként, barátként és értelmiségiként.
Az érettségi után a kolozsvári román nyelvű orvosi egyetemen végez el egy évet (1922/23), ahonnan az akkori vasgárdista zsidóellenes diákzavargások és egyéb intézményi hiányosságok miatt eljön és Prágában folytatja tanulmányait, német nyelven, a kor híres orvosprofesszorait hallgatva. Önéletrajzának egyik leggondtalanabb és legörömtelibb része a prágai diákéveket megörökítő hosszú fejezet.
A diploma megszerzése után 1929-tól két éven át gyakornok németországi tüdőszanatóriumokban. Önéletrajza németországi fejezeteit a családi levelezés segítségével építi fel, így édesanyja, Frenkel (Heiman) Paula hangja is folyamatosan jelen van ebben.
Nehézkes diplomahonosítás, a „nosztrifikálás” után Csucsára kap kinevezést magánorvosként, 1933–1938 közt.
Összefüggő önéletrajzát eddig az időszakig írja meg, a második világháborús időktől inkább kisebb önálló történeteket jegyez le. Édesanyját és László testvérbátyját is náci lágerekben pusztítják el. Erről szóban és írásban csak igen ritkán, érintőlegesen beszél. (Lásd a Felszabadulás és az Édesanyám virágos udvara c. szövegeket.) Joggal gondolhatjuk, hogy éppen emiatt szakad meg benne az önéletrajzra jellemző elbeszélői lendület és folytonosság. (Később Egy L. M.-nek címzett elmélkedésében így utal az emlékezés és felejtés súlyára: „Van a boldogságban valami mélyen és súlyosan fájdalmas, mintha elfogadnánk azt, hogy újból belesüllyedjünk a háborús idők megpróbáltatásaiba, amelyektől pedig szabadulni igyekeztünk.”)
1936-ban veszi feleségül Nits Margitot, és Csucsán kezdik el közös életüket. Csucsán majd Krasznán folytat magánorvosi gyakorlatot. 1939-ben átkeresztelkedik a római katolikus hitre. 1941-től a magyar minisztérium rendszeresen küldi neki azokat a leiratokat, amelyekben zsidó vagy nem zsidó mivoltát és sorsát mérlegelik. Az 1940 és 1944 közti időszakban körorvosi munkaszolgálatra, illetve honvédelmi munkára kötelezik orvosként több helyszínen: Alsóvalkón, a szamosújvári körzetben, Széken és Szentkirályszabadján. A fenyegető nyomás, túlterheltség, költözködés közepette él és végzi munkáját, de később sosem emlegeti ezeket a megpróbáltatásokat. Ebben az időszakban születik két gyermekük, János és Anna-Mária, utóbbi a szövegek és a kézírás legavatottabb ismerője, gondozója, e kötet egyik szerkesztője.
1944 tavaszán végleg visszaköltöznek Szamosújvárra. A körzeti rendelőben dolgozik. Az 1948/49-es tanévben egészségtantanár a Dési Magyar Líceumban. A diákok visszaemlékezése szerint óráira mindig egy-egy verseskötettel érkezik. Önként vállalja az iskolai könyvtár újrarendezését. Ezután a szamosújvári TBC-rendelő orvosa. Leon Daniello kolozsvári orvosprofesszor (1898–1970) irányításával végzi munkáját, készíti a kimutatásokat, statisztikákat és orvosi dolgozatokat a TBC-fertőzésekről, -betegekről és -oltásokról. Nyugdíjazása előtt feladatkörét elveszi egy újonnan küldött, felettesnek kinevezett orvos. Ezután két éven át új feladata lesz, orvosi TBC-karavánnal járja a környező falvakat.
1968-as nyugdíjazása és felesége halála után körorvosi munkát ajánlanak fel neki Szépkenyerűszentmártonban néhány hónapig. Ezt szívesen elvállalja, és a kötetben szereplő számos szövegét e helyszínen írja meg.
Írás, olvasás, művelődés a szerző életében
Ahogy már jeleztük, Frenkel Ferenc életét végigkísérik a könyvek, az írás, a műalkotások. Már kisdiákként elmerül az olvasásban és a könyvek gyűjtésében. Önéletrajzában és a Könyvek, képek, cserepek c. visszaemlékezésben látható, hogy ebben a világban elemében érzi magát, akkor is, amikor nehezen boldogul „az emberek közt” gyermekkori félszegségei és zárkózottsága idején. Később kézzel írott költészeti antológiákat állít össze önszorgalomból, olvasókönyveket szerkeszt ajándékként. Kiemeljük a hétszáz válogatott verset tartalmazó, tíz db ötvenoldalas füzetbe kézzel írt és jegyzetekkel ellátott versantológiáját, a Szép magyar verseket és egy német költészeti antológiát, amelyet Blomberg Carla családi barát részére készített. Baráti körük mindennapjaihoz, a látogatásokhoz hozzátartozik a könyv, az önképzés és az olvasmányélmények megbeszélése. Orvosként önkéntes könyvterjesztő: örömmel ajánl könyveket, szerzi be őket a kórházi személyzet, barátok és ismerősök számára.
Széleskörű érdeklődésében a szépirodalom mellett kiemelt helyen áll Erdély, illetve Szamosújvár története. A kötetünkben közölt írásain kívül erről számos egyéb esszé és tanulmány is tanúskodik. Ezek közül itt csak egy terjedelmes írást említünk meg külön: Mártonfy Lajosról (1857–1908), a kiemelkedő szamosújvári tanárról és iskolaigazgatóról, a geológia doktoráról írt regényes életrajzát. Ennek keretébe a kiegyezés helyi korképét is belefoglalja, illetve a szamosújvári huszárokról és a szilágysági örményekről is nyújt bővebb leírást. Ezenkívül számos kisdolgozatot ír Szamosújvár történetéről: a város családjairól, a nevezetes házakról, a helyi zsidóságról, az örmény konyháról stb.
Festményeket, cserepeket, népművészeti tárgyakat gyűjt, tervében áll házi magánmúzeumot létesíteni.
Szenvedélyes túrázó és kiránduló, a tájak és emberek iránti érdeklődése kiapadhatatlan. A családi kirándulásokat, túrákat hosszú téli estéken részletről részletre pontosan megtervezi, az élményeket pedig majd útinaplóban és versekben írja meg az 50-es évektől kezdve. Lásd a Barangolások könyve c. fejezetet.
Önéletrajza, naplóbejegyzései, önéletrajzi ihletésű kisprózái érzékletesen kiemelnek egy-egy karaktert, sorsot, jelenséget. Bár nem törekedett bennük történészi dokumentációra vagy átfogó társadalomrajzra, mégis olyan korképeket és írói rávilágításokat találunk itt, amelyek értékes helytörténeti és művelődéstörténeti adalékként is szolgálnak. Akarva-akaratlanul is fontos emlékeket és ismereteket mentenek át számunkra is, segíthetnek értőbben kapcsolódni környezetünkhöz, személyes és társadalmi történetünkhöz. Önéletrajzában szépen kirajzolódik a szerző fejlődéspszichológiai íve is.
Versei többnyire szervesen illeszkednek az önéletrajz és egyéb szövegek környezetébe. „Vannak emlékek, amelyek nem bírják a prózát, versbe kívánkoznak” – jegyzi fel egyik verse alá a szerző. És valóban, bensőségesebb hangot, erősebb hangulati színezetet kölcsönöznek az életműnek, legyen az tájvers, a gyász és kétségbeesés versei, vagy szerelmes versek. Ahogy már említettük, ezeket szabad irodalmi játékként sokszor egyéb magyar vagy világirodalmi versek társágában másolta le füzeteibe.
Nehezen fejthetjük meg a Frenkel Ferencben lévő írói indíttatást, hiszen írásainak java részét még a család sem ismerte, ritka kivételtől eltekintve. Dolgozatait és a már említett antológiáit készségesebben mutatta meg, fel is olvasott belőlük családi és baráti körben vagy éppen személyes ajánlással látja el (a Szepesség dicsérete c. kultúrtörténeti esszéjét az onnan származó apósa, Nits János tiszteletére írta). Személyesebb írásaiból csak jóval később, öregkorában ad át néhányat a családtagoknak (például a kötetben is említett Olvasókönyvet lánya, Anika számára karácsonyi ajándékként). Ebben állt tehát a szerző egyedüli „irodalmi nyilvánossága.” Az „asztalfiók-tölteléknek” szánt írás pedig a már említett szempontok mellett értékes önismereti, intellektuális gyakorlat lehetett, személyes menedék a történések és ismeretek rendszerezésére és egyben önszórakoztató elfoglaltság. A publikáció igényét sehol sem látjuk, a korabeli irodalmi nyilvánossággal járó politikai, ideológiai terheltség pedig amúgy is taszította volna – ez észrevehető az önreflektív közléseiben (lásd a kötet bevezető írását).
Frenkel Ferencben orvosi és értelmiségi szerepével együtt mindenekelőtt egy elfogulatlan, őszintén érdeklődő és törődő embert láttak az őt ismerők. Hajdan lámpafénynél írt és olvasott szakadatlanul késő estig, most pedig írásos hagyatékával köszön vissza ismét a mai olvasónak. Saját bevallása szerint e tevékenységre ment rá a látása, viszont hozzá is tette, hogy nem bánta meg. Hogy miért? Mit nyújt(ott) mindez önmagának és másoknak? A kérdés és a válasz összetett, nemcsak szerzőnk esetében, hanem sok egyéb írásos hagyaték esetében is.
Itt és most viszont jónak látjuk, hogy maradjon ez egy olyan rejtély, amelyre maga az olvasmányélmény nyújtja számunkra a kellő választ.
Bán Attila
Önéletrajzi és önéletrajzi ihletésű válógatott írásait Bán Attila és lánya, Tőkésné Frenkel Anna-Mária rendezte kötetbe, amelyet a Kriza János Néprajzi Társaság adott ki. A könyvet 2026. március 23-án mutatták be Kolozsváron, az eseményről a Szabadság napilap is beszámolt. A kötetet hamarosan Szamosújváron is bemutatják, és megvásárolható a kiadó székhelyén.
Ha többet szeretne megtudni Dr. Frenkel Ferenc írásairól és a nemrég megjelent kötetről, itt olvashat bővebben:
👉 Szamosújvár orvosának rejtett írásai, dr. Frenkel Ferenc kötete
