A híd, amely összeköt: ballagás a szamosújvári líceumban

0 0
Read Time:4 Minute, 57 Second
Ballagók a Főtéren / fotó: Riti József Attila

Az iskola udvara június 6-án zsúfolásig megtelt. Nem csak a diákok, hanem az érzelmekkel teli szülők, nagyszülők és egyéb hozzátartozók is izgatottan várták a Gaudeamus dallamait. Iskolánk szimbolikus hídján és a tizenegyedikesek rózsakapuja alatt átvonult a ballagó sereg. Negyven fiatalt ünnepeltünk, akik szemünk előtt cseperedtek kis, majd nagyobb diákká, hogy most elinduljanak a világot megváltoztatni.         

„Az igazság őre légyen benned mindig az égi szellem”.  Dsida szavait is útravalónak kapták a szamosújvári Kemény Zsigmond Elméleti Líceum végzősei, az új intézmény 9. ballagó évfolyama.  

            A ceremóniamester szerepét Baba Vera német szakos tanár vette át, aki köszöntötte a meghívottakat és a diákokat. Emlékeztetett iskolánk egyik hagyományos évnyitó mozzanatára, amikor József Attila- Kertész leszek című versének megzenésített változatára az évfolyamkezdő osztályfőnökök megfonják az összetartozás fonatát. A négy éve elültetett fa gyümölcsöket hoz már, közös munkánk gyümölcsét.

            Az első felszólaló Kulcsár Melinda volt, a Kemény Zsigmond Elméleti Líceum igazgatója, aki a vendégek és a diákok köszöntése után reményét fejezte ki, hogy számos pozitív élmény és barátság marad a középiskolai évek hozadékaként. Megköszönte a ballagást előkészítőknek a munkáját, a ballagók szüleinek a partnerséget, a bizalmukat és sok sikert kívánt a ballagóknak.

            Balla Ferenc megyei tanácsos Sütő Andrást idézte, aki szerint, aki nem tudja merre tart, oda megy, ahova vezetik. A népviselet olyan megtartó erő, olyan lokális identitást ad, mely visszahozza a most ballagókat a szülőföldjükre, hogy kamatoztassák a megszerzett tudást. Bíztatta a végzősöket, hogy vegyenek részt a döntésekben, hogy ötven év múlva is magyarul lehessen ballagni a mezőségi iskolákban.

            Szabó Gábor szaktanfelügyelő a ballagók életét meghatározó pedagógusokra és intézményekre hívta fel a figyelmet, akiknek a munkája lehetővé tette a magyar anyanyelven való tanulást.

            Dragan Ovidiu polgármester kitartó munkára bíztatta a ballagókat, mely mindig meghozza gyümölcsét, példaként említve a magyar intézményeket. Természetesen szavazásra is buzdította a nagykorú fiatalokat és sok sikert kívánt számunkra. A Téka Alapítvány nevében Balázs-Bécsi Enikő az alapítvány támogatásáról beszélt és arról, hogy minden magyarul tanuló diáknak helye van az intézményben.

Rotar Izabella, a helyi RMDSZ elnöke a tervekről beszél, hiszen a ballagás egy szakasz vége, egy másik kezdete. A döntés joga azonban mindig megmarad, s ennek felelősége is a már nagykorú fiatalajinké lesz, a szabadsággal együtt. Bölcs döntéseket és sok sikert kívánt az érettségi küszöbén állóknak.

Vajda Dániel református lelkipásztor a Zsoltárok könyvéből idézett: “Az Úr megtámogat minden elesendőt, és felegyenesít minden meggörnyedtet. Mindenki szemei te reád vigyáznak, és te idejében megadod eledelüket. Megnyitod a te kezedet, és megelégítesz minden élőt ingyen. Igaz az Úr minden ő útában, és minden dolgában kegyelmes. „Hálát adott az eddigi életutakért, és áldást kért az eljövendőre.

A tizenegyedikesek búcsúműsorában Márai idézetek és zeneszámok hangzottak le, Schuller Hajnal és Lukács-Erdei Ibolya osztályfőnökök vezetésével.

A tizenkettedikesek nevében Kocsis Edvin és Ferenczi Tímea búcsúzott. Személyiségüket egy műalkotáshoz hasonlították, hiszen mindenik más és különleges. Megköszönték az iskolának, pedagógusoknak és szülőknek az eddig nyújtott támogatást. Székely Melinda, a 12A osztályfőnöke beszédében a pedagógusok kételye szólalt meg: vajon mit adtunk át, mit visz tovább a fiatal. Mi lesz számára követendő, mi lesz elvetendő. Egy a biztos: nem múlik el nyomtalanul a négy év. A céltudatos munka és a célok követése, a kérdések feltevése olyan értékek, melyeket át szeretett volna adni- s bár a pedagógusmunka gyümölcse később érik be, reméli, hogy a tarisznyákba rejtett tudás segíti majd a diákokat a választott útjukon.

Tasnádi Norbert,a XII. B osztály osztályfőnökének első évfolyama búcsúzott, Móriczot parafrazálva „jó évfolyam volt, szép évfolyam volt, de nehéz évfolyam volt”. Természetesen felidézte a számos közös élményt és sikert kívánt a következőkre.

A diákok díjazása következett. A tanulmányi eredmények szerint a következő diákokat szólították ki:

12A. I. díj: Felszegi Tünde és Kocsis Edwin, II. díj: Saplacan-Szilágyi Júlia, III. díj. Balla Brigitta és Ferenczi Tímea. Dicséretet kaptak: Szilveszter Levente, Fülöp Dániel, Farcas Zsófia, Kis Beáta és Juhos Marci.

A 12B, osztály díjazottjai: I. díj Faragó Ingrid, II. díj: Jenei Márk Attila, Kovács István Norbert és Pintea Roland, III. díj: Csorba Szabolcs Patrik és Zsekán-Czégér Máté Tibor.  Dicséretet érdemeltek: Tasnádi Timea Stefánia, Filep Zsuzsa Imola és Virág Szikszai Róbert Attila.

A Kemény-díjat iskolánk névadójának leszármazottjai alapították, a legjobb tanuló kapja – az igazgató adja át. Idén Felszegi Tünde vihette haza az Csák Zoltán által készített emlékplakettet, a másik mellé, amit tavaly a nővére érdemelt ki szorgalmas munkával. Ugyancsak Felszegi Tünde, évfolyamelsőként a Rotary egyesület díját is megkapta.

Az RMDSZ díjakat Csoma Botond parlamenti képviselő adta át Kántor Évának és Faragó Ingridnek. A Téka Szórványkollégium díját a legszorgalmasabb bentlakó kapja, aki kisebb társait segítette. Idén a visai Kiss Emőke kapta az oklevélből, ajándékcsomagból és pénzjutalomból álló díjat. Rariga Imola Beáta, a Téka Szórványkollégium igazgatója adta ezt át. Fiatalok a közösségért- díjat a Téka Alapítvány hozta létre, a közösségi munkáért. Ebben az évben Balla Brigitta, Bíró Edina, Juhos Márton és Zsekán-Czégér Máté vették ezt át Balázs-Bécsi Enikőtől.

Az Romániai Magyar Pedagógusszövetség díját Fodor Emőke adta át Ferenczi Tímeának. A kémiában nyújtott kiváló eredményekért Felszegi Tündét, a matematikában kimagasló eredményekért Felszegi Tündét, Balla Brigittát és Ferenczi Tímeát. Felszegi Tünde a Babes Bolyai Tudományegyetem által szervezett versenyen első lett, ami az egyetemre való bejutást is biztosította számára.

Végső mozzanatként a végzősök átadták az igazgatónőnek a tablójukat, majd a kulcs szimbolikus átnyújtása következett.

A ballagás után a diákok, a tanárok és a hozzátartozók átvonultak az örmény székesegyházba, ahol Kovács Árpád adventista lelkipásztor és Küsmödi Attila katolikus plébános ökumenikus áldásban részesítette a diákokat. A tanári kar énekszóval búcsúztatta a fiatalokat, áldást kérve rájuk. Szívünk kissé összeszorult, amikor eszünkbe jutott, hogy 2020-ban az örmény templomban vált lehetővé a ballagás a járvány sújtotta év ballagóinak. Milyen jó volt most látni egymás arcát és mosolyogni egymásra.

A ceremónia a ballagók szimbolikus „visszaadásával” zárult. Iskolakezdéskor a szülők a pedagógusokra bízták legdrágább kincsük, most-visszaadják őket. Az utolsó névsorolvasás közben, a templomból a szülők kíséretében vonultak ki a 2024-es ballagói.

Sok sikert mindannyiuk számára.  

Fodor Emőke

Happy
Happy
0 %
Sad
Sad
0 %
Excited
Excited
100 %
Sleepy
Sleepy
0 %
Angry
Angry
0 %
Surprise
Surprise
0 %

Average Rating

5 Star
0%
4 Star
0%
3 Star
0%
2 Star
0%
1 Star
0%

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük