Legújabb híreink

Mezőség ma Olimpia
0 0
Read Time:2 Minute, 53 Second
Szilágyi Tóni / fotó: Tóni archívuma

Szilágyi Tónit mindenki ismeri a városból, sokan követik zenei karrierjét. A Szamosújvári Közlönyben és a www.kozlony.ro-n is megjelent már vele egy interjú 2021 szeptemberében (elolvashatják az interjú alatti linkre kattintva!). Tíz hónap után egy újabb interjút készítettünk vele, ugyanis azóta több változás is bekövetkezett zenei karrierjében. A legfontosabb az, hogy idén nyártól a Parno Graszt zenekar tagja lett, melynek tagjaival már régebbről barát.

Fogadják szeretettel az interjút!

Hogyan kerültél a Parno Graszthoz?

2017-ben ismerkedtem meg a Parno Graszttal egy Budapesti studírozáson. Pál István „Szalonna” ajánlott be Oláh Józsefnek, aki mára már az egyik pótapám. A másik pedig Gábor Ferenc, akitől a hegedűmet kaptam és sok jó tanácsot. Azért adódott tovább a telefonszámom, mert nagyon édesen játszom az erdélyi roma zene ízeit. Erről 5 perc alatt meggyőződtek és el is dőlt, hogy nagyon is működik az együtt zenélés. Köszönöm azóta is Pál István „Szalonnának”, hogy elküldte a telefonszámom Oláh Józsinak. (kacagás). Szóval így történt ez az egész rövidre fogva.

Milyen egyéb, személyes terveid vannak?

Hat már csak maga a Parno Graszt nagyon személyes számomra, hiszen gádzsóként oda kell vágjak a hegedűre roma szívvel zeneileg, ami egyáltalán nem egyszerű.

Emellett Ifj. Csoóri Sándor „Sündi”-vel, meg Bösze Tamás zenész társakkal alkotunk együtt az Üstökösök Kalitkája nevű projekt keretén belül. Stúdiózunk egyelőre, de ez fúziós zene inkább a relax music (relaxációs zene) fele hajlik. Na de van benne ritmus is, ami elevenné, mozgékonnyá teszi a szinte mozdulatlan, nyugtató zenei hangulatokat. Az idei Csoóri Sándor Fesztiválnak például mi alkottuk meg közösen a promo dalát (Üstökösök Kalitkája).

Jelenleg épp készülök vételezni 2 dalt Jéger Dorottyával, aki egy szuper énekes csaj, s az én másik lelki társam. De a Parno Graszt van az első helyen, s én ezzel foglalkozom.

A tavaly nyáron készítettünk veled egy interjút, mi minden történt veled az elmúlt egy évben?

Az elmúlt 1 ev alatt sok minden történt. A járványhelyzet legsötétebb időszakában Szamosújváron tanyáztam, reménykedve, hogy minden helyrejön. Ami úgy is lett végül. Magánórákat tartottam főleg gitár és zongora oktatással foglalkoztam. Szeptemberben lezártam a tanítási folyamatot, mert édesanyám megbetegedett és elhunyt Karácsonykor. Ez volt a karácsonyi ajándékunk nekem és testvéremnek az élettől. Ez van. Most nemrég nagybátyám ment el. Tavaly pedig a kedvenc szamosújvári hegedűsömet is elkísértem utolsó útján, hangszerrel a kezemben, végig húztam a vonót és sirattam a hegedűt. Szomorú év volt 3 halálesettel. De most visszaköltöztem Budapestre…………itt van a zene. A zene, ami gyógyít!

Mennyire befolyásolta, befolyásolja művészi karriered a magánéleted?

Szerintem, mint mindenkinek, valamennyire az érzelmek határozzák meg a döntéseket. Ami nem biztos, hogy jó dolog. De én, amit döntöttem és vállaltam az mindig előre vitt, akkor is ha mások megsértődtek jogtalanul. Ez az élet.

Mi az, amit változtatnál a jövődet illetően?

Egyelőre minden nagyon szép es jó. Jól alakulnak a dolgok minden féle szempontból. Nekem a Parno Graszt nem a haknizenekarom, hanem ők a lelki társaim. Családom széthullott teljesen, kivéve a testvéremet, aki mellettem van.

Nekem sokat jelent, ha lelkileg nyugodt vagyok, mert akkor tudom átadni magamat a zenének. Oláh Józsi nagyon sok mindenben támogat engem. Főként lelkileg. Azt kívánom, hogy mindenkinek legyen egy ilyen ,,Családja”, legalább zeneileg, mint a Parno Graszt. Mi egy nagy család vagyunk. Egy zenés család.

***

A Parno Graszt egy Szabolcs- Szatmár -Bereg megyei zenekar, mely autentikus roma zenét játszik. 1987-ben alapították, azóta szünet nélkül működik. 2005-ben egy svájci zenei folyóirat a zenekart a világ tíz legjobb zenekara közé sorolta.

Happy
Happy
0 %
Sad
Sad
0 %
Excited
Excited
0 %
Sleepy
Sleepy
0 %
Angry
Angry
0 %
Surprise
Surprise
0 %

Average Rating

5 Star
0%
4 Star
0%
3 Star
0%
2 Star
0%
1 Star
0%

One thought on “Szilágy Tóni a Parno Grasztban

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Share Article: