Ugrás a tartalomra
Dés

A FC Bihor ellen is nyert a Dési Unirea

A hétvégén újabb ellenőrző találkozót bonyolított le a Dési Unirea. A kolozsvári Unirea sporttelepen a III. liga 8. csoportja éllovasa, a Nagyváradi FC Bihor volt az ellenfele.

2 perc olvasásRiti József Attila

A hétvégén újabb ellenőrző találkozót bonyolított le a Dési Unirea. A kolozsvári Unirea sporttelepen a III. liga 8. csoportja éllovasa, a Nagyváradi FC Bihor volt az ellenfele. Az éjszakai havazás után elég nehéz talaj fogadta a két együttes játékosait, akik, azonban, igazán helytálltak és végül sikerült jó körülmények között befejezni az összecsapást.

Miközben a désieknek ez volt az idei tél harmadik meccse, a bihariak első ízben léptek pályára ebben az esztendőben. Ez meg is látszott, a II. ligás gárda jobb teljesítményt nyújtott és már a 27. percben megszerezte a vezetést a nemrég szerződtetett szamosújvári származású Alexandru Dulca révén, majd a 68.percben ugyancsak ő értékesített egy tizenegyest. A vendégek egy percre rá szépítettek az Unirea volt játékosa, Sergiu Ciocan 17 méteres szabadrúgásával, így a barátságos találkozó 2-1 (1-0) –es dési sikerrel végződött.

A szombati össze csapáson az Unirea trénere a következő felállítással kezdte a párharcot: Rareş Pop – Marian Pruteanu, Kereki Mihály, Dorin Pop, Tudor Telcean – Alex Şuteu, Cristian Chira, Alexandru Militaru, Alexandru Dulca – Denis Golda, Florin Blaj.

Az Unirea a múlt héten még kipipált egy barátságos mérkőzést. Ugyancsak a kolozsvári Unirea pályán a Liga 3, tizedik csoportjának első helyezettjét, a Zilahi MSC gárdáját fogadta és szoros küzdelem után, nehezen, de megérdemelten nyert 2-1 (0-0) arányban. A désiek győztes gólját Denis Golda rúgta a 92. percben, méghozzá egy 18 méteres szabadrúgásból. A vezetést a zilahiak szerezték a 77. percben Sergiu Pop által, majd a désiek rá négy percre az újonc Tudor Telcean révén egyenlítettek.

A szilágyságiak ellen Dragoş Militaru edző a következő tizeneggyel kezdett: Rareş Pop – Marian Pruteanu, Kereki Mihály, Radu Telcean, Denis Roş – Cristian Chira, Doru Pop, Alexandru Dulca, Gabriel Fulga- Florin Blaj, Albert Hofman.

Mindkét találkozón szünet után a mester a keret többi játékosait is szerepeltette. Közben még két új labdarúgó érkezett Désre. Egyikük a 26 éves vajdahunyadi születésű Cosmin Bârnoi, aki utoljára az Unireanal Sloboziánál játszott, de azelőtt megfordult a Jászvásári Poli és a Konstancai Viitorul (a jelenlegi Farul elődje) csapatokban is. A másik újonc az alig 19 esztendős Ciprian Călugăr középpályás. Az utóbbi a Beszterce-Naszód Gloria 2018 alakulattól érkezett a Kolozs megyei klubhoz, de ő az U FC ifiközpontjának neveltje.

A désiek következő ellenfele a téli alapozás során a Dévai CSM.

Székely Csaba

Megosztás:FacebookWhatsAppE-mail

Riti József Attila

Riti József Attila történész, történelem- és földrajztanár, újságíró, helytörténeti kutató és a Szamosújvári Közlöny főszerkesztője.

Vélemény, hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük