Ugrás a tartalomra
egyház

Sikeres fellépés az örmény katolikus székesegyházban

Maradandó élményben volt részük a hétvégén a szamosújvári zenekedvelőknek. A művészi megnyilatkozás előadói Gryllus Dániel, Gryllus Vilmos és Sebestyén Márta voltak,

2 perc olvasásRiti József Attila
A művészek a főoltár előtt / fotó: Molnár Tibor

Maradandó élményben volt részük a hétvégén a szamosújvári zenekedvelőknek. A nem mindennapi művészi megnyilatkozás előadói Gryllus Dániel és Gryllus Vilmos a híres budapesti Kaláka együttes két alapitó tagja, illetve a világszerte, főleg népdalénekesként ismert Sebestyén Márta voltak, akiket nagy tetszéssel fogadott a főtéri nagytemplomban helyet foglaló népes közönség.

A vendégművészeket Küsmődi Attila plébános köszöntötte, aki nagy megtiszteltetésnek vélte, hogy a művészek 7 város, 7 felekezet, 7 templomát érintő erdélyi körútjuk során Szamosújvárt is érintették. Valóban ritkán adatik meg, hogy Szamosújvár hasonló egyházzenei koncertben részesüljön.

A magyarországi vendégek 1997-ben Tizenöt Zsoltár címen közös lemezt adtak ki, melyen a Bibliából választott Sumonyi Zoltán által versbe szedett zsoltár-parafrázisok szerepeltek. A nagy sikernek örvendő lemezből később TV-film is készült és a trió sok hazai és külföldi helyen koncertezett ezekkel a népszerű Gryllus Dániel által írt dalokkal. A Szamosújváron is bemutatott zenei összeállítást is ezek a zsoltárok alkották, melyeket az előadók közösen citerával, gitárral és furulyával együtt muzsikálva, úgy, ahogyan az atyafiak a 133. Zsoltár címként választott sorában tették. A hallgatóság felállva, hosszantartó vastapssal jutalmazta az előadást.

A hangverseny végén ugyancsak Küsmődi Attila plébános köszönte meg a művészek fellépését, majd az örmény katolikus szent liturgia áldásával, amelyhez Molnár Árpád kántor úr játszott örmény nyelvű liturgikus ének is tartozik, áldotta meg a vendégeket és a közönséget.

A koncert társszervezői az örmény katolikus és a római katolikus plébániák, valamint a Téka Alapítvány voltak.

Gratulálunk a kezdeményezésnek, a régi Armenopolis valóban megérdemel egy ilyen színvonalas hangversenyt, ahonnan mindenki elégedetten távozott.

A budapesti művészek erdélyi turnéjuk utolsó koncertjét Szatmárnémetiben a görögkatolikus templomban tartják.

Székely Csaba

fotók: Molnár Tibor és Debreczeni Szabolcs

A linkre kattintva egy részletet hallgathatsz meg a koncertről!

https://www.facebook.com/jani.lenarf/videos/491904340168575

Megosztás:FacebookWhatsAppE-mail

Riti József Attila

Riti József Attila történész, történelem- és földrajztanár, újságíró, helytörténeti kutató és a Szamosújvári Közlöny főszerkesztője.

Vélemény, hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük