Ugrás a tartalomra
Erdélyi hírek

A harmadik győzelemre hajtanak a lányok

A női Superliga hatodik fordulójában, szeptember 29-én, reggel 11 órától a Szamosújvári Atletic Olimpia női csapata Gyulafehérvárra látogat, ahol a CSM Unirea vendége lesz.

1 perc olvasásRiti József Attila

A női Superliga hatodik fordulójában, szeptember 29-én, reggel 11 órától a Szamosújvári Atletic Olimpia női csapata Gyulafehérvárra látogat, ahol a CSM Unirea vendége lesz. A szamosújvári csapat felkészült a mérkőzésre, melynek papírforma szerint az esélyesebb csapata. A mérkőzésre nem Gyulafehérváron, hanem a mellette lévő Ompolykisfaludon (románul: Micești, németül: Kleindörfel), az Unirea ottani edzőbázisán kerül sor.

A lányok egész héten edzettek a mérkőzésre, nincsenek hiányzok és nagyon motiváltak, a harmadik győzelemre hajtanának. A mérkőzés nem lesz könnyű, bár a papírforma nem azt mutatja, ugyanis a csapat a Kolozsvári AFC Universitatea nem hivatalos második csapata, mert több olyan játékos is aktívál Gyulafehérvárom, melyre nem számítanak Kolozsváron.

A vasárnapi mérkőzést ezúttal nem közvetíti sem a FRF.TV sem pedig a televíziók, de lapunk majd mindenképp tudósít a mérkőzés állásáról és a végeredményről.

További mérkőzések:

AFC Hermannstadt – Székelyudvarhelyi ACS Vasas Femina 1-3

Kolozsvári AS FC Universitatea – Beszterce-Naszódi CS Gloria 2018 3-0

Farul Constanța – FK Csíkszereda (szeptember 29, 13 óra)

RJA

Megosztás:FacebookWhatsAppE-mail

Riti József Attila

Riti József Attila történész, történelem- és földrajztanár, újságíró, helytörténeti kutató és a Szamosújvári Közlöny főszerkesztője.

Vélemény, hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük