Erdélyi hírek
Hétpárti parlament alakul Romániában, miután a hétvégén lezajlott választásokon két kisebb, a Románok Egyesüléséért Szövetségből (AUR) kivált politikusok által létrehozott új párt, az SOS Romania…
Kárpát - medence
Kolozsvár, 2024. december 1. Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke (közép) nyilatkozik a sajtónak a romániai parlamenti választások eredményváróján Kolozsváron, a szövetség…
Helyi hírek
A hétvégi fordulóval pontot tettek a Liga 4 őszi idényére, egy elhalasztott mérkőzés kivételével. Nem volt éppen eseménymentes a 14. forduló.
Dés
Kezd beválni a Dési Unirea edzőjének jóslata, ugyanis a bajnokság elején utalva a játékoskeret utolsó pillanatban való kialakulására Adrian Falub kijelentette, időben kell telnie, amíg…
Kárpát - medence
A román alkotmánybíróság csütörtökön bejelentette, hogy elhalasztotta az elnökválasztás első fordulójában született eredmények érvényesítését, és elrendelte a november 24-én leadott csaknem 9,5 millió szavazat újraszámolását.
Dés
Már megszokott dolog, a Dési Unirea hazai mérkőzéseit mindig pénteken bonyolítja le . A 13. forduló nem hozott sok szerencsét az alakulatnak, ugyanis a hétvégi…
Helyi hírek
Magabiztos győzelmet aratott a Szamosújvári Atletic Olimpia női csapata a női Superliga 13. fordulójában, a Gyulafehérvári CS Unirea ellen, a sétatéri Olimpia Stadionon. A szamosújváriak…
Kárpát - medence
A magyar labdarúgó-válogatott a törökökkel játszik oda-visszavágós párharcot a Nemzetek Ligája A divíziójának osztályozóján.
Kárpát - medence
Történelmi pillanat! 2025. január 1-től megszűnik a határellenőrzés Magyarország és Románia között. Románia a Schengen övezet teljes jogú tagja lesz. videó forrása: MTI
Dés
Borkostolót szervez Désen a Kádár József Kulturális Egyesület, 2024. november 21-én, 19 órától a dési Városi Múzeumban.