
Nicușor Dan nyílt levele a magyarokhoz.
Nicușor Dan nyílt levele a magyarokhoz.
Helyi hírek, közélet, kultúra

Nicușor Dan nyílt levele a magyarokhoz.

Két rendszerkritikus politikus, George Simion AUR-elnök és Nicusor Dan bukaresti főpolgármester került a második fordulóba

Vasárnap, május 4-én szervezik a romániai elnökválasztás első fordulóját. Elemezve a jelöltek kommunikációját és a romániai, illetve a magyarországi sajtóban megjelent információkat írtam egy összefoglalót,…

Az erdélyi magyarok hatvan százaléka biztosra mondja, hogy szavaz a májusi román államfőválasztáson, és ennek a körnek a 65 százaléka az RMDSZ által is támogatott…

Támogassa a Szamosújvári Közlöny működését, éves személyi jövedelemadójának 3,5%-val, a 230-as formanyomtatvány kitöltésével.

A március 20-án megtartott tanácsgyűlésén elfogadták a 2025-ös évi költségvetést.

Elutasította a román központi választási bizottság (BEC) vasárnap a tavalyi félbeszakított elnökválasztáson legtöbb szavazatot szerző Calin Georgescu jelöltségének bejegyzését a májusi megismételt elnökválasztásra.

Klaus Johannis, Románia elnöke, 2025. február 10-én bejelentette lemondását. Hivatali ideje alatt kapcsolata a romániai magyar kisebbséggel számos vitát és kritikát váltott ki.

Pénteken délután, az alkotmánybíróság több órás tanácskozás után érvénytelenítette az elnöki választás első fordulóját és elrendelte a teljes folyamat megismétlését. A döntést egyhangúlag hozta meg…

RMDSZ: megerősödött frakciókkal kezdjük a parlamenti mandátumot