
Már-már hagyomány, hogy augusztusban a Hayakaghak tánccsoport fiataljai közös nyári táborozáson vesznek részt. Az idén a helyszín a Szeben megyei Erzsébetváros volt, ahol néhány évvel ezelőtt már vakációztak, és ahová a régi Armenopolis ifjai mindig szívesen térnek vissza. Augusztus 10–17. között gazdag és változatos program várta a táborlakókat.
Szamosújvárról kilenc fiatal érkezett a Küküllő menti kisvárosba: a Hayakaghak örmény tánccsoport tagjai, akik több országos etnikai fesztivál nyertesei. Ursan Esztegár Erika oktató vezetésével a bukaresti Vartavar együttessel közösen örmény népszokásokat mutattak be, majd közös fellépéssel örvendeztették meg a helybelieket.
A résztvevők a színjátszás világába is bepillantást nyerhettek: Kevorkian Florin filmrendező szakmai irányításával tanulhattak, aki maga is különböző koreográfiai jelenetekkel szórakoztatta az egybegyűlteket. A képzőművészet hívei minden reggel a természetben alkottak, az elkészült műveket pedig a tábor végén kiállítás keretében mutatták be társaiknak. Az irodalom szerelmesei sem maradtak program nélkül: esténként felolvasóestekkel lepték meg a vers és a próza kedvelőit.
A tábor minden napján sportvetélkedők és turisztikai meglepetések vártak az ország örmény településeiről érkezett fiatalokra, akik megismerkedhettek a Szeben megyei kisváros vallási és történelmi nevezetességeivel, például a híres Apafi-kastéllyal is.
Augusztus 15-én a tábor résztvevői együtt ünnepeltek az erzsébetvárosi Szent Erzsébet örmény templom búcsúján. Az ünnepi szentmisét Szakács Endre gyergyószentmiklósi plébános celebrálta. A mise végén, a kijáratnál a Hayakaghak együttes táncosai bemutatták a Vartavar nevű, örmény eredetű játékot, amely minden évben nagy sikert arat.
Székely Csaba