Mindössze 18 éves volt, amikor 1956 novemberében letartóztatták. Három év börtönre ítélték, majd további éveket töltött kényszerlakhelyen. Kelemen Kálmán, az 1956-os magyar forradalmat követő romániai megtorlások egyik túlélője, október 22-én a szamosújvári Kemény Zsigmond Elméleti Líceum diákjainak mesélt életéről. A 88 éves egykori politikai fogoly felidézte a Securitate vallatásait, a szamosújvári börtönben átélt megpróbáltatásokat és az 1958-as börtönlázadást, amelynek maga is részese volt.
Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára szervezett találkozó különleges alkalmat jelentett a szamosújvári diákok számára. Olyan emberrel találkozhattak, aki fiatalként élte át az erdélyi magyarságot is érintő megtorlásokat, majd éveket raboskodott abban a börtönben, amely ma is a város egyik meghatározó történelmi épülete.
Kelemen Kálmán 1938. október 12-én született Marosvásárhelyen. Az 1956-os események idején a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem másodéves hallgatója volt. Amikor letartóztatták, alig 18 éves volt, vagyis nagyjából annyi idős, mint az előadását hallgató líceumi diákok.
A szabadság reményétől a letartóztatásig
Az előadás első részében az 1956-os kolozsvári egyetemi hangulatot idézte fel. Elmondta, hogy a magyarországi forradalom híreit nagy érdeklődéssel követték, rádión hallgatták a budapesti eseményekről szóló tudósításokat, és reménykedtek abban, hogy Magyarországon demokratikus változások következnek.
Az egyetemisták között élénk viták kezdődtek. A fiatalok egy része úgy gondolta, hogy a magyarországi események Romániában is változásokat indíthatnak el.
Kelemen Kálmánt az 1956. október 24-i választáson beválasztották a Bolyai Tudományegyetem bölcsészkari diákszövetségének vezetőségébe. Társaival együtt egy reformprogram kidolgozásában vett részt.
A követelések között szerepeltek az egyetemi autonómia biztosítása, a diákszövetség függetlenítése a kommunista ifjúsági szervezettől, a külföldi kapcsolatok szabadsága és az oktatás átalakítása. A hallgatók azt is szerették volna, hogy beleszólhassanak az egyetemi vezetők megválasztásába, és, hogy a szegényebb diákok nagyobb támogatást kapjanak.
A kezdeményezések súlyát az 1957-es katonai bírósági ítélet mutatja meg igazán. A dokumentumban részletesen felsorolták a követeléseket, amelyeket a kommunista hatóságok ellenséges politikai tevékenység bizonyítékaiként kezeltek.
Kelemen Kálmán és társai a magyarországi forradalom áldozataira is emlékeztek. November elején a kolozsvári Házsongárdi temetőben gyertyát gyújtottak, és virágot helyeztek el magyar írók és művészek sírjainál.
A hatóságok mindezt rendszerellenes megmozdulásnak tekintették.
A magyarországi forradalom leverése után Erdélyben is megkezdődtek a letartóztatások. Kelemen Kálmánt 1956. november 18-án tartóztatták le. Vele együtt Koczka György, Várhegyi István és Nagy Benedek is a megtorlás áldozataivá váltak.
Hat hónap a Securitate fogságában
A letartóztatást hosszú és megalázó kihallgatások követték.
Kelemen Kálmán részletesen felidézte, hogyan vitték be a Securitate épületébe, miként helyeztek sötét szemüveget a fejére, és hogyan lökdösték a lépcsőkön. A vallatótisztek rendszeresen banditának nevezték, és igyekeztek rábírni arra, hogy társairól terhelő vallomásokat tegyen.
A kihallgatások során különböző módszerekkel próbálták megtörni. Az egyik alkalommal a Házsongárdi temetőben készült fényképeket mutattak neki. A felvételeken egyetemi társai is szerepeltek, így a hatóságok akkor is bizonyítékokkal szembesítették, amikor igyekezett minél kevesebb nevet említeni.
Beszélt azokról az emberekről is, akikkel a fogság idején találkozott. Egy alkalommal egy súlyosan megvert rabot helyeztek a cellájába. A férfi testét sebek borították. Kelemen a nála maradt kevés vízzel és tiszta zsebkendőjével próbálta enyhíteni a sérüléseit.
A legnehezebb pillanatok közé tartozott a családjával való találkozás.
Hat hónap után a tárgyaláson látta viszont szüleit. Felidézte, hogy édesanyja ez idő alatt megőszült. A család hosszú hónapokon keresztül nem tudhatta, mi történik vele.
Az 1957. március 2-i ítéletben Várhegyi István hét, Nagy Benedek öt, Koczka György és Kelemen Kálmán pedig három-három év börtönbüntetést kaptak. A vádlottakat a büntető törvénykönyv 327. szakasza alapján, nyilvános izgatásért ítélték el. A fellebbezést később elutasították.
A szamosújvári börtön poklában
Kelemen Kálmán büntetését a szamosújvári börtönben töltötte, amely a XVI. században épült Martinuzzi-vár területén működött.
A kommunista Románia egyik hírhedt büntetés-végrehajtási intézményében politikai foglyok ezreit tartották fogva. A börtön mindennapjait a túlzsúfoltság, az éhezés, a rossz higiéniai körülmények, a fizikai bántalmazás és az állandó megfélemlítés jellemezte.
Az intézmény egyik rettegett parancsnoka Petre, más néven Petrache Goiciu volt. A túlélők visszaemlékezéseiben neve a fogvatartottakkal szembeni brutalitáshoz kapcsolódik.
Kelemen Kálmán elmondta, hogy megérkezése után kopaszra nyírták, napokon át élelem és víz nélkül tartották, majd olyan cellába került, ahol sok más politikai fogoly raboskodott.
A foglyok között papok, tanárok, egyetemisták és értelmiségiek is voltak. Egyes cellatársaival vallási kérdésekről beszélgetett, másokkal történelmi és filozófiai vitákat folytatott. A fogságban Gazda Ferenc történésszel is találkozott.
A testi szenvedések mellett a lelki megpróbáltatásokat is felidézte. A hosszú elszigeteltség idején előfordult, hogy imádkozni sem tudott. Korábbi vallásos neveltetése ellenére súlyos lelki válságon ment keresztül.
A börtönben verseket is próbált írni, noha ez szigorúan tilos volt. Egy alkalommal ezért megverték. Később verseit emlékezetében őrizte meg.
A betegségek szintén sok áldozatot követeltek. Kelemen Kálmán elmondta, hogy súlyos fertőzéseken esett át, egyik karján pedig olyan sebek keletkeztek, amelyekből a csont is kilátszott.
Visszaemlékezése szerint több elhunyt foglyot jelöletlen sírokba temettek. Az áldozatok közül sokaknak a pontos nyughelye ma sem ismert.
Az 1958-as szamosújvári börtönlázadás
Az előadás egyik legmegrendítőbb része az 1958-as börtönlázadás felidézése volt.
A szamosújvári börtönben ekkorra elviselhetetlenné váltak a körülmények. A nagy létszámú cellákba akár száz vagy még több foglyot zsúfoltak össze. A szellőzés elégtelen volt, a higiéniai feltételek rendkívül rosszak, az élelmezés pedig a legalapvetőbb szükségleteket sem fedezte.
A börtönlázadás előzményeit és a megtorlást a Történelmi Magazin 2020-ban megjelent, A szamosújvári börtönlázadás című helytörténeti írása is részletesen bemutatta.
A tiltakozás a 86-os cellában kezdődött, ahol főként tiltott határátlépés miatt elítéltek raboskodtak. A foglyok leszakították az ablakokra szerelt faredőnyöket, és az udvarra dobálták őket. Követelni kezdték a fogvatartási körülmények javítását, a csomagok és látogatások engedélyezését, valamint a politikai fogoly státusuk elismerését.
A kiáltások más cellákba is eljutottak. Egyre több elítélt csatlakozott a tiltakozáshoz. A rabok az ablakokból kiabáltak, a börtön vezetőségét szidalmazták, és segítséget követeltek.
A lázadás hamarosan az egész intézményt megrázta.
Kelemen Kálmán saját emlékei alapján mesélte el, hogyan hallotta a foglyok dörömbölését, a kiáltozást, majd a fegyverlövéseket. Beszámolója szerint a börtönőrök és a karhatalom rendkívüli erőszakkal léptek fel.
Őt magát is megverték, majd más rabokkal együtt a földszintre vitték, ahol hosszú órákon keresztül a betonon kellett feküdnie.
Elmondása szerint az őrök fegyverekkel fenyegették a foglyokat, a cellákba is belőttek, a folyosókon pedig vérnyomokat látott.
A lázadás leverését súlyos megtorlás követte. A foglyokat ütlegelték, megalázták, egyeseket meztelenre vetkőztettek, és napokon keresztül élelem nélkül tartottak. Kelemen arra is emlékezett, hogy a rabok közül többeket kiemeltek és elhurcoltak.
A megtorlás nem ért véget a közvetlen bántalmazásokkal. A Sighet Emlékmúzeum történeti összefoglalója szerint 22 résztvevőt további öt és tizenöt év közötti börtönbüntetésre ítéltek.
A lázadás leverése során fegyvereket is használtak. A visszaemlékezések halálos áldozatokról szólnak, számuk azonban nem tisztázott.
Kelemen Kálmán számára az események különösen mély nyomot hagytak. Hetven évvel később is részletesen fel tudta idézni a fegyverek hangját, a veréseket és a rabok kiszolgáltatottságát.
Amikor a szülei már halottnak hitték
A börtönévek másik megrendítő története a családjával kapcsolatos.
Kelemen Kálmán hosszú ideig sem levelet, sem csomagot nem kaphatott. Szülei nem tudták, milyen állapotban van, és azt sem, hogy egyáltalán életben van-e.
Amikor a börtönhatóságok hazaküldték a civil ruháját, a család attól tartott, hogy meghalt.
Az egyik alkalommal sikerült néhány szót írnia egy apró füzetbe, amelyben tudatta volna hozzátartozóival, hogy él. Az üzenet azonban nem jutott el időben hozzájuk.
Édesapja végül személyesen kereste fel a szamosújvári börtönt. Kelemen visszaemlékezése szerint engedélyt kapott arra, hogy távolról meggyőződjön fia életben létéről.
A történet különösen érzékletesen mutatta meg, hogy a politikai megtorlás a foglyok családtagjainak életét is meghatározta.
A börtön után sem nyerte vissza szabadságát
Kelemen Kálmán 1959. november 17-én szabadult a szamosújvári börtönből, de nem térhetett haza.
Fegyveres kísérettel a Bărăganba, Fundata településre szállították, ahol kényszerlakhelyen kellett élnie. A két évre elrendelt kényszerlakhelyet később meghosszabbították, így csak 1963 júliusában nyerhette vissza tényleges szabadságát.
A fiatalember, akit 18 évesen tartóztattak le, ekkor már közel 25 éves volt.
A politikai elítéltekre jellemző hátrányos megkülönböztetés a szabadulás után is követte. Továbbtanulási és munkavállalási nehézségekkel kellett szembenéznie. Végül mérnöki diplomát szerzett, majd a rendszerváltozás után a közéletben is szerepet vállalt.
Az előadás során későbbi életének eseményeiről is mesélt, köztük Mihail Gorbacsovval történt személyes találkozásáról, amikor megköszönte a kelet-európai rendszerváltozásokban játszott szerepét.
„Álljatok ki az igazatokért!”
A több évtizedes történet végén Kelemen Kálmán a mai fiatalokhoz fordult.
Elmondta, hogy a börtönben töltött évek alatt sokat tanult az emberekről és önmagáról, de senkinek sem kívánná, hogy hasonló megpróbáltatásokat éljen át.
Arra figyelmeztette a diákokat, hogy legyenek körültekintőek, ugyanakkor ne adják fel meggyőződésüket.
„Álljatok ki az igazatokért!” – fogalmazta meg útravalójának lényegét.
A találkozó az 1956-os forradalom 70. évfordulóján arra is emlékeztetett, hogy a magyarországi forradalom leverését követő megtorlások Erdélyt is súlyosan érintették. A szabadság és az egyetemi önrendelkezés mellett kiálló fiatalok közül sokan éveket töltöttek börtönben, és szabadulásuk után is viselniük kellett az elítélés következményeit.
Kelemen Kálmán visszaemlékezése Szamosújvár helytörténete szempontjából is jelentős. Egy olyan ember személyes tanúságtételét hallhatták a líceum diákjai, aki egykor a város börtönében raboskodott, átélte annak egyik legsúlyosabb lázadását, és hét évtized múltán visszatért, hogy elmondja történetét a következő nemzedéknek.
A találkozót dr. Eszenyei-Farkas Gábor, Lukács Erdei Ibolya és Riti József Attila szervezte. A szervezők köszönetet mondtak Juga Tibornak a segítségéért.
Riti József Attila
2025-ben így emlékeztek a forradalomra: https://kozlony.ro/az-1956-os-magyar-forradalom-es-szabadsagharcra-emlekeztek-a-kemeny-zsigmond-elmeleti-liceumban/
