Szent Márton nemzetközi konferencia Szamosújváron

0 0
Read Time:2 Minute, 56 Second
ifj. Czikó László / fotó: Riti József Attila – hivatalos

Második alkalommal szervezett Szamosújváron nemzetközi konferenciát az Erdélyi Szent Márton Kulturális Központ Egyesület. A Téka Alapítvány konferenciatermében tartott rendezvény címe Szent Márton emlékezete és hagyománya Európában és a hazai tájakon.

A konferencia előestéjén Dobos János, írói nevén John P. Drummer könyveivel ismerkedhetett meg a közönség. A pénteki rendezvény megnyitóján Balázs-Bécsi Attila, a Téka Alapítvány elnöke bemutatta az intézmény harminchárom éves történetét, majd Borsos Antónia Debóra fuvolajátéka és Casian Imola zongorajátéka nyűgözte le a hallgatóságot.

Dobos János és Lukács-Erdei Ibolya / fotó: Riti József Attila – hivatalos

A megnyitó után Lukács-Erdei Ibolya, a Kemény Zsigmond Elméleti Líceum történelemtanára beszélgetett Dobos Jánossal. A beszélgetés elején bemutatta a szerzőt, majd tárgyszerű kérdéseket tett fel. A válaszokból kiderült, mi motiválta az írót a témaválasztásban, és mi ösztönözte az írásra.

A pénteki esemény zárásaként Miklósi Ferenc, Ablak a múltra című fotómontázs-kiállításának megnyitójára került sor.

A február 21-én, szombaton tartott nemzetközi konferenciát Felszegi Imre, az Erdélyi Szent Márton Kulturális Központ Egyesület elnökének köszöntője után, a Téka Népzeneiskola diákjainak előadása nyitotta meg. A Nádas Zenekar (Papp Botond, Molnár Ákos, Papp Dávid, Miklósi Zsolt, ifj. Felszegi Imre, Takács Oszkár) kíséretében ördöngösfüzesi népdalokat énekeltek Butuza Zsófia, Kiss Adrien, Filep Boglárka és Juhos Borbála.

A Téka Népzeneiskola diákjai

Az ünnepélyes megnyitó után a Magyar Köztársaság kolozsvári főkonzulátusának küldöttje, Fábry Szabolcs János konzul köszöntő beszédében kiemelte Szent Márton örökségének fontosságát.

A konferencia első előadója, Orbán Zsolt Szombathelyről érkezett, a Szent Márton Út magyarországi szervezetének vezetője Szép állat a liba címmel tartott előadást, melyben kiemelte a ludakkal kapcsolatos Márton-napi hagyományokat, irodalmi kitérőkkel.

Orbán Zsolt

A második előadó Prikler Szilvia Beatrix, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum – Magyarországi Tájházak Központi Igazgatóságának igazgatója volt Budapestről. Előadásában, melynek címe, A halászi Szent Márton napi csingislovas felvonulás és háttere bemutatta a csingislovas felvonulást és annak múltját, felvázolva a hagyomány kialakulását és változását az idők során.

ifj. Czikó László csíkszentmártoni plébános előadásában bemutatta a csíkszentmártoni templomot és az ott található ötszáz éves Szűzanya-szobrot és annak történetét. Kitért arra is, hogy a szobor fontos szerepet kapott a 2025-ös jubileumi évben is.

Pál Emese egyetemi adjunktus

A konferencia első részének utolsó előadásban Szűcs Ervin és Szűcs Éva, akik Alistálról érkeztek, a felvidéki Via Santi Martini képviselőiként (Szűcs Éva az elnöke) a pozsonyi dóm történetét ismertették.

Kávészünet után, Pál Emese, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem és a Magyar Történeti Intézet egyetemi adjunktusa Szent Márton és az erdélyi örmények címmel tartott előadást. Bemutatta az erdélyi örménykatolikus templomokban lévő Szent Márton szobrokat, külön hangsúlyt fektetve a szamosújvári Szentháromság nagytemplomban lévő Szent Márton szoborra és a templom oltárképeire. Őt követte Károly Attila tanár, a szegedi Dugonics András Piarista Gimnázium igazgatója, aki Bálint Sándor és Szent Márton címmel tartott előadást.

Szombathely, História Minden időben névvel adott elő Wachterné Lakatos Ágnes, hitoktató, a szombathelyi Szent Márton Európai Kulturális Útvonal képviselője.

dr. Koncz Attila

Végül dr. Koncz Attila teológus, a Mathias Corvinus Collegium Kolozsvári Képzési Központ kutatótanára a zarándoktúrizmusról beszélt Egy régi vallási jelenség új köntösben: a zarándokturizmus című előadásában. Az előadó először bemutatta a világ fontosabb zsidó, muszlim, hindu és buddhista zarándokhelyeit, majd a jelentősebb keresztény zarándokhelyeket, például a Guadeloupe, Lourdes, Madjugore, El Camino és a Vatikán helyszíneit. Ismertette a zarándoklat szakaszait és szerepét a nyugati keresztény világban.

A konferencia szakmai beszélgetéssel és közös ebéddel ért véget. Partnerei a Téka Alapítvány és a Kemény Zsigmond Elméleti Líceum. Támogatói a Bethlen Gábor Alap és a Communitas Közalapítvány.

Riti József Attila

A konferencia szervesen kapcsolódik a tavaly megrendezett eseményhez, amelyről részletesen beszámoltunk a Szent Márton öröksége és kultusza nemzetközi konferenciáról szóló írásunkban

Happy
Happy
0 %
Sad
Sad
0 %
Excited
Excited
0 %
Sleepy
Sleepy
0 %
Angry
Angry
0 %
Surprise
Surprise
0 %

Average Rating

5 Star
0%
4 Star
0%
3 Star
0%
2 Star
0%
1 Star
0%

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük