Ugrás a tartalomra
Kultúra

Szent Márton emlékezete kerül középpontba Szamosújváron

November 6–7-én történelmi vetélkedőt és nemzetközi tudományos konferenciát rendeznek Szamosújváron Szent Márton kultuszáról és emlékezetéről. A kétnapos rendezvénysorozatot az Erdélyi Szent Márton Kulturális Központ Egyesület szervezi.

2 perc olvasásRiti József Attila
November 6–7-én történelmi vetélkedőt és tudományos konferenciát szerveznek Szamosújváron. Forrás: Erdélyi Szent Márton Kulturális Központ Egyesület.

November 6-án és 7-én kétnapos rendezvénysorozatot szervez Szamosújváron az Erdélyi Szent Márton Kulturális Központ Egyesület. A program keretében történelmi vetélkedővel emlékeznek Feiszt György történészre, majd nemzetközi tudományos konferencián vizsgálják Szent Márton kultuszát, emlékezetét és a hozzá kapcsolódó hagyományokat.

A rendezvénysorozat november 6-án, pénteken a Kemény Zsigmond Elméleti Líceumban kezdődik, ahol az A történelem viharában című történelmi vetélkedőt szervezik meg. A Szent Márton kultuszával és emlékezetével foglalkozó versenyt Feiszt György emlékének szentelik.

A program 8:50-kor ünnepélyes megnyitóval kezdődik, majd 9 órától délig zajlik a történelmi vetélkedő. Az esemény 12 órakor díjátadással zárul.

A rendezvénysorozat második napján, november 7-én, szombaton kerül sor a III. Szent Márton Nemzetközi Tudományos Konferenciára, amelynek idei témája Szent Márton emlékezete, kultusza és hagyománya Európában és a hazai tájban. A tanácskozásnak a szamosújvári Téka Alapítvány konferenciaterme ad otthont.

A konferencia 10 órakor ünnepélyes megnyitóval veszi kezdetét, majd 10:20-tól Katona Csaba történész, a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának kommunikációs referense tart előadást Szent Márton: kultusz és emlékezet címmel.

A 11 órakor kezdődő rövid szünetet követően, 11:15-től folytatódik a tudományos program. Dr. Décsey Sándor, a Balatoni Múzeum igazgatója a tapolca-diszeli Szent Márton-templom történetét és jelentőségét mutatja be.

A további előadásokban a Babeș–Bolyai Tudományegyetem hallgatói is szerepet kapnak. Hodor Mária-Magdolna a Márton-napi libaságok hagyományát ismerteti, Kóter Kincső pedig Szent Márton életének legendáit, csodáit és írott emlékeit vizsgálja. Felszegi Kincső A zarándoklás kultúrtörténete címmel tart előadást.

A konferencia programjában Bognár Bálint, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem nemzetközi biztonság- és védelempolitikai szakreferense is szerepel, aki Szent Márton – katona, remete, püspök, védőszent címmel mutatja be a szent életének és tiszteletének különböző vonatkozásait.

A kétnapos rendezvénysorozat lehetőséget teremt arra, hogy a résztvevők történelmi, vallástörténeti és művelődéstörténeti szempontból is megismerkedjenek Szent Márton alakjával. A vetélkedő a történelmi ismeretek elmélyítését szolgálja, míg a konferencia a kutatások és a hagyományok bemutatásának biztosít teret.

A rendezvények szervezője az Erdélyi Szent Márton Kulturális Központ Egyesület, a programokat több támogató és partnerszervezet közreműködésével valósítják meg.

Rit József Attila

Megosztás:FacebookWhatsAppE-mail

Riti József Attila

Riti József Attila történész, történelem- és földrajztanár, újságíró, helytörténeti kutató és a Szamosújvári Közlöny főszerkesztője.

Vélemény, hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük