
Dr. Frenkel Ferenc Mi történik magával, doktor úr? című könyve a közösségi emlékezet értékes eszköze a szamosújváriak számára. Ez a meggyőződés vezetett abban, hogy június 6-án, szombaton, a Szent Gergely-napi ünnepségen a szerző lányával, Tőkésné Frenkel Anna-Máriával bemutassuk ezt a kötetet, amely a kolozsvári Kriza János Néprajzi Társaság gondozásában jelent meg az elmúlt év végén.
Az ünnepi szentmise utáni ebéd alkalmával a sétatéri nyárikertben népes közönség előtt ejtettünk szót a város egykori orvosáról és írói hagyatékáról, amelyet szakmai elfoglaltsága mellett hozott létre, önszorgalomból, a kiadás gondolata nélkül, mégis nagy tudatossággal és igényességgel. A szerteágazó érdeklődésű szerző terjedelmes írói hagyatékából ebbe a kötetbe a legolvasmányosabb és legsikerültebb szövegeket válogattuk bele, úgy hogy sokféle érdeklődésű olvasó megtalálhassa benne az értéket és az olvasás örömét. A tartalmas és érzékletes Önéletrajzban megelevenedik a család és a város múltja is, illetve a szerző egyéni életútja fiatal felnőtt koráig. Emellett számos figyelemre méltó kisprózát találunk a könyvben, mindennapi és nem mindennapi történeteket, naplót és útirajzokat. A prózát a szerző hangulatos versei egészítik ki és ékesítik fel, és külön fejezeteket is szántunk egyes versciklusoknak.
Dr. Frenkel Ferenc (1904–1988) írásai egyszerre személyesek, és szociográfiai, kortörténeti értékkel is bírnak. Hol közelebbről, hol nagyobb kitekintéssel figyeli önmagát, családját és környezetét. A régi Szamosújvár élete, etnikai sokszínűsége, a világháborús időszakok, prágai diákévek, orvosgyakornoki évek Németországban, szenvedélyes természetjárás erdélyi tájakon, könyvek és szerzők, festők és festményeik, vélt és valós szerelmek, mélyen megélt életszeretet és fájdalom – íme néhány azon témák közül, amelyek Frenkel Ferenc írásaiban fellelhetők. Szerény, de szókimondó elbeszélő, aki az elfogulatlanság igényével ír önmagáról, és a közeli, távoli vidékek, emberek, sorsok is kendőzetlenül tárulnak elénk az ő közvetítésében. Szövegei akarva-akaratlanul is fontos emlékeket és ismereteket mentenek át számunkra is, és az olvasás örömével együtt segíthetnek értőbben kapcsolódni környezetünkhöz, személyes és társadalmi történetünkhöz.

Ez utóbbi érték pedig különösen is érvényes a szamosújvári kötődésű olvasók esetében, ezért is örvendtünk, hogy a kötetet „hazahozhattuk”, és a legilletékesebb közönség előtt mutathattuk be. Az érdeklődő vendégek közül sokakkal elbeszélgettünk, és többen is megvásárolták a kötetet, amelyet a szerző lánya, a hagyaték legalaposabb ismerője és a kötet egyik szerkesztője dedikált.
Reménység szerint ősszel még sor kerül egy könyvbemutatóra Szamosújváron, amely alkalmat kimondottan e célból szervezünk meg, és bővebben beszélgethetünk a kötetről és a hozzá kapcsolódó témákról.
A könyv addig is elérhető a kiadó kolozsvári székhelyén, a Mikes / Croitorilor u. 15. szám alatt, illetve segítséget is tudunk nyújtani a beszerzésben, ha igényüket jelzik a Közlöny szerkesztőjének, Riti József Attilának.
Bán Attila
Ilyen volt a Gergely-nap:
A Szentháromság szeretetének tanúsága – Búcsúünnep a szamosújvári örmény katolikus székesegyházban
Olvasd el korábbi írásunkat Világosító Szent Gergely szamosújvári tiszteletéről:
Világosító Szent Gergely napja Szamosújváron – a Gergely-napi búcsú története
Részletek a könyvből:
Dr. Frenkel Ferenc – II. Szomszédok, barátok, színes hétköznapok