Ugrás a tartalomra
Sport

Nem találja fel magát a Dési Unirea röplabda csapata

A Dési Unirea játékosainak éppen jókor jön a bajnokság alapszakaszának fináléja, végre fellélegezhetnek egy elég nehéz és eredményekben igazán szegény időszak után.

1 perc olvasásRiti József Attila

A Dési Unirea játékosainak éppen jókor jön a bajnokság alapszakaszának fináléja, végre fellélegezhetnek egy elég nehéz és eredményekben igazán szegény időszak után. Az igazság az, Ovidiu Tămaş edző tanítványai sehogy sem találnak magukra és erre élő példa a hétfő esti újabb vereség. A TVR3 általi élő közvetítésben az egész ország láthatta, a dési együttes már nem a régi. Ezúttal a Bukaresti Ştiinţa otthonában szenvedett újabb vereséget.

A hazaiak a várakozásnak megfelelően 3-0 arányban nyertek és kivéve a harmadik szettet (amelyben mindvégig szoros volt az eredmény) az összecsapást mindvégig a bukarestiek uralták. A mérkőzés időtartama 74 perc volt, de ennek több mint felét a harmadik menet szoros küzdelme tette ki. Kissé későn ébredtek fel a vendégek akik, ha az első két szettben kissé jobban koncentrációval elérhettek volna egy pontot, de igy folytatták a visszavágó idején tanúsított gyenge szereplést, amit minél hamarabb kívánnak elfelejteni a dési szurkolók. Az utóbbi években első ízben fordul elő, hogy az Unirea nem a felsőházban folytatja a rájátszást. A magyarázat a játékoskeret fiatalítása, de a klub körüli pénzügyi gondok is befolyásolták a gárda szereplését. A bukaresti találkozó legjobb játékosa az alig 19 éves Andrei Druţă volt 19 ponttal. míg a désiektól újból Andrei Grigoraş tűnt ki 11 ponttal.

Székely Csaba

Megosztás:FacebookWhatsAppE-mail

Riti József Attila

Riti József Attila történész, történelem- és földrajztanár, újságíró, helytörténeti kutató és a Szamosújvári Közlöny főszerkesztője.

Vélemény, hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük