Ugrás a tartalomra
Gyereksarok

Gyerekzsivalytól volt hangos a Tékarám vasárnap délután

A járvány és a lovasudvar átszervezése után ismét gyerekzsivalytól volt hangos a Tékarám vasárnap délután.

1 perc olvasásRiti József Attila

A járvány és a lovasudvar átszervezése után ismét gyerekzsivalytól volt hangos a Tékarám vasárnap délután. A kisgyerekeket érkezéskor lekötötték a játékok: gólyaláb, logikai játékok, építőkocka. Bíró Jocó lovasbemutatóját mindannyian szájtátva nézték és segítettek eldönteni, hogy a ló milyen színű almát kapjon jutalomfalatként. Majd nagy lelkesen álltak be a parasztlonba, mely ügyességi próbákat jelentett, természetes, illetve könnyen beszerezhető anyagokkal: szalmabálán átugrálás, gumikerekeken ugrálás, célbadobás.

Minden érdeklődő kipróbálhatta az íjazást és a célbadobást, a bátrabbak a ló hátára is felültek. A szervező Téka Alapítvány jóvoltából limonádéval frissülhettek, zsíroskenyér és gulyás pótolta az elhasznált energiát. Jó volt látni a nap végére a sok közösen játszó gyereket, akik egy kötéllel, bottal, kövecskével újabb játékokat találtak ki.

Aki kedvet kapott a lovagláshoz, a Téka Alapítvány elérhetőségein érdeklődhet a kezdő vagy haladó lovasoktatás kezdési időpontjáról.

Fodor Emőke

Megosztás:FacebookWhatsAppE-mail

Riti József Attila

Riti József Attila történész, történelem- és földrajztanár, újságíró, helytörténeti kutató és a Szamosújvári Közlöny főszerkesztője.

2 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük