Ugrás a tartalomra
Kultúra

VII. Lovas Nyílt Nap Szamosújváron

VII. Lovas Nyílt Nap Szamosújváron április 26-án: bemutatók, versenyek és családi programok a Kemény Zsigmond Líceumban.

2 perc olvasásRiti József Attila
VII. Lovas Nyílt Nap Szamosújváron / fotó: Tékarám Lovasudvar

Április 26-án ismét megtelik élettel a Kemény Zsigmond Elméleti Líceum udvara, hetedik alkalommal szervezi meg a Téka Alapítvány és a Tékarám Lovasudvar meg a Lovas Nyílt Napot, amely idén az I. Mezőség-kupa versenyeinek is otthont ad.

A rendezvény célja változatlan, közelebb hozni a lovas kultúrát a közönséghez, és lehetőséget adni a helyi közösségnek egy tartalmas, családias hangulatú nap eltöltésére. A programok között minden korosztály talál magának valót.

A fellépők között szerepel a Fűz-feszít-old csapat Zsobokról, akik talajíjász-bemutatóval érkeznek, a Thoroczkay István Egyesület huszárbemutatót tart, míg a mákófalvi Táltos Lovarda Paták ritmusa című produkcióval lép fel.

A nap folyamán lovas ügyességi versenyt szerveznek gyerekeknek, a felnőttek pedig lovas viadalon mérhetik össze tudásukat. A szervezők kézműves foglalkozásokkal és ügyességi játékokkal is készülnek, így a kisebbek sem maradnak program nélkül.

Kapunyitás 12 órakor, a versenyszámok és bemutatók 13 órától kezdődnek.

A Lovas Nyílt Nap az elmúlt években fokozatosan vált a város egyik kedvelt tavaszi eseményévé. Nemcsak látványos bemutatók miatt érdemes kilátogatni, hanem azért is, mert ritka alkalom, amikor a hagyományos lovas kultúra ilyen közvetlen formában jelenik meg Szamosújváron.

Riti József Attila

Ilyen volt múlt években a lovasnap:
https://kozlony.ro/gyerekzsivalytol-volt-hangos-a-tekaram-vasarnap-delutan/

Szamosújvár gazdag kulturális és történelmi háttere pedig külön keretet ad ezeknek az alkalmaknak – elég csak felidézni a város örökségét bemutató összeállításunkat (https://kozlony.ro/szamosujvar-71-arca-templomok-emlekek-es-tortenelem/), amelyben a hagyomány és a jelen találkozása is hangsúlyt kap.

Megosztás:FacebookWhatsAppE-mail

Riti József Attila

Riti József Attila történész, történelem- és földrajztanár, újságíró, helytörténeti kutató és a Szamosújvári Közlöny főszerkesztője.

Egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük