
Az EHF Bajnokok Ligája 13. fordulójában a Beszterce-Naszódi CS Gloria 2018 hazai pályán fogadta a Metz Handball csapatát. A végeredmény 34–28 lett a francia csapat javára, melynek keretében két magyar válogatott játékos is szerepelt: Szemerey Zsófia és Vámos Petra. Vámos végigjátszotta a mérkőzést, míg Szemerey a második félidőben lépett pályára és két hétméteres dobást is kivédett. A másik oldalon, Besztercén Kácsor Gréta is végig a pályán volt. Vámos és Kácsor is két-két gólt szerzett a találkozón
Nem hozta meg a várt fordulatot a csapat számára az edző menesztése, ugyanis a győztes kiléte egyetlen pillanatra sem volt kérdéses.

A Gloria Bazaliu góljainak köszönhetően a mérkőzés első perceinek végén két góllal vezetett. A vendégek számára az ébresztőt a magyar válogatott irányítója, Vámos Petra fújta meg. Az ő gólja után Bazaliu kihagyott egy lehetőséget, majd a franciák legjobb játékosa, Boukit kiegyenlített. Grandveau góljának köszönhetően pedig átvették a vezetést, és a mérkőzés hátralévő részében uralták a játékot.
Az első félidő közepén úgy tűnt, hogy feltámad a hazai csapat, és két góllal csökkentették a hátrányukat. Azonban az első félidő végére a Metz Handball játékosai hatgólos előnyre tettek szert (12–18).
A csapat a térfélcsere után sem talált magára, és a szokásosnál is gyengébb teljesítményt nyújtott. A második félidő közepén már tíz gólos volt a különbség a két csapat között. A hazaiak ideiglenes vezetőedzője, Marius Novanc, a korábbi segédedző, időkérésekkel próbálta felrázni a lányokat, de nem járt sikerrel.

A hazaiak minden próbálkozása kudarcba fulladt, csak annyit sikerült elérniük, hogy csökkentsék a gólkülönbséget, amely a mérkőzés végén hat gólra módosult (28–34). A szombati mérkőzés volt az utolsó hazai találkozó a csoportkörben. A beszterceiek egyelőre az utolsó előtti helyen állnak a tabellán, de az utolsó fordulóban még megpályázhatják a továbbjutást. Ehhez az szükséges, hogy a Gloria idegenben győzzön a CSM Bukarest ellen (melyet hazai pályán, a Bajnokok Ligája csoportkörének első mérkőzésén már legyőztek), valamint, hogy az FTC-Rail Cargo Hungária Dániában legyőzze a Nykøbing Falster Håndbold csapatát. Erre nagy esély van, hiszen a dán csapat jelenleg az utolsó helyen áll a csoportban.
A mérkőzés utáni sajtótájékoztatón, Marius Novanc a következőket nyilatkozta: „Számítottunk rá, hogy nagyon kemény meccs lesz, rövid idő állt rendelkezésemre, hogy felkészüljek erre a mérkőzésre. Köszönöm a szurkolóknak, akik eljöttek szurkolni, sajnos nem volt túl jó meccsünk, de tovább dolgozunk, hogy a csapat újra a helyes útra térjen”

A sajtótájékoztatón Tamires Morena De Araujo Frossard is nyilatkozott: „Nehéz időszak ez számunkra, de próbálunk arra koncentrálni, hogy mit kell tennünk, hogy összeszedjük magunkat ezek után a vereségek után. Új edzőnk van, a célunk az volt, hogy átcsoportosítsuk magunkat, és megpróbáljunk minél kevesebb hibát elkövetni.”
Gólszerzők
Gloria: Danila Delgado – 7, Bianca Bazaliu – 4, Tamires de Araujo – 4, Dagmara Nocun – 3, Asuka Fujita – 2, Natalia Nosek – 2, Greta Kacsor – 2, Daria Bucur – 2, Iaroslava Burlacenko – 1, Seynabou Rodriguez – 1.
Metz: Sarah Bouktit – 7, Lucie Granier – 6, Emma Jacques – 6, Lena Grandveau – 4, Laura Flippes – 3, Djazz Chambertin – 3, Petra Vamos – 2, Tyra Axner – 2, Manon Errard – 1.

További eredmények
Nykøbing Falster Håndbold – Krim Ljubjana 30 – 30
Podravka Vegeta – FTC-Rail Cargo Hungaria 29 – 30
Brest Bretagne – Buducnost Podgorica 23 – 23
Riti József Attila