0
0
Egyszer volt, hol nem volt, Bonchidán innen, Válaszúton túl, volt egy szegény ember.
Annak a szegény embernek volt egy valamilyen felesége, egy kicsi vityillója és annyi gyereke, mint a rostán a lyuk, talán még egyel több is.
Egyik reggel a szegény ember a kútnál kimosta a csipáját, hogy teljesen megébredjen álmából. Bement a vityillóba, leült a rozoga viaszosvásznas asztalhoz és nekilátott reggelizni. Azaz, csak látott volna, mert semmi gyomorsimogató nem volt a házban.
– Remélem, kotyvasztasz valami ehetőt délre, – szólt a valamilyen feleségéhez a szegény ember.
– Jaj, te ember! Hogyan főzhetnék, hisz még egy darab fánk sincs, amivel tüzet gyújthatnék? – mondta keservesen a valamilyen asszony.
Ekkor a szegény ember előkotorta valahonnan az ütött-kopott nyelű fejszéjét és kiballagott a patak partjára bokrot vágni.
Kinézett magának egy száraz bokrocskát, elő a fejszét, pakk, pakk, nekilátott kivágni. Igen ám, de fejsze nyele meglazult és egy csapás után a fejsze feje kiesett.
– Ó, hogy vinne el az ördög, te nyavalyás fejsze! – kiáltott fel a szegény ember bosszankodva.
Hát, abban a pillanatban nagy recsegés, ropogás, süvítés hallatszott, megnyílt a föld és a szegény ember elé ugrott az ördög.
-Épp elaludni készültem, de te megébresztettél, Ezért büntetésből most téged magammal viszlek a pokolba. – szólt mérgesen az ördög.
– Jaaaaj, jaaaj, te ördög! Kérlek szépen, ne vigyél magaddal, hisz nekem családom van, egy valamilyen feleségem, annyi gyermekem, mint a rostán a lyuk, tán még egyel több. Ki vág nekik bokrot, ha te engem elviszel? – jajveszékelt a szegény ember. Inkább büntess meg, aztán engedj utamra.
Az ördög gondolkozott néhány percig, aztán azt mondta:
-Jól van, te szegény ember. Meggondoltam magam. Ajánlok egy vásárt. Versenyezzünk. Aztán, ha a versenyeket én nyerem meg, magammal viszlek. Ha viszont te nyersz, adok neked három zsák aranyat és szabadon eresztelek.
Az ördög nagyon biztos volt abban, hogy ő fogja megnyerni a versenyt.
-Mik lesznek a versenyszámok? – kérdezte a szegény ember.
-Sok versenyszám lesz. Te csak figyelj és cselekedj, amint parancsolom. Első verseny következik. Azt fogjuk megtudni, ki tud magasabbra hajítani egy tuskót.
Azzal az ördög felvett a patak partjáról egy fatuskót és úgy a magasba hajította, hogy három nap és három éjszaka telt el, mire az újra visszaesett a földre. A szegény ember már nagyon fázott. Keresett egy kisebb tuskót, meggyújtotta, kezeit dörzsölve melegedett.
– Mit csinálsz te, szegény ember? Miért dörzsölöd a kezeidet? – kérdezte az ördög, hiszen ő nem fázott.
– Előkészítem a hajígáláshoz a kezeimet. Én nálad sokkal magasabbra fogom dobni ezt az égő fatuskót. Nézz oda fel! – mutatott az égre a szegény ember. Miközben az ördög az égre meresztette guvadt szemeit, a szegény ember egy rúgással belelökte az égő tuskót a patakba.
– Nézd csak, ott van az én égő tuskóm!- mutatott a napra a szegény ember.
Éjjel a teliholdra mutatott:
– Ott van! Az az én égő tuskóm !
Vártak egy hetet, tíz napot, hogy végre a szegény ember égő tuskója visszaessen, de hiába. Végül az ördög megunta a várakozást.
– Te nyertél most, szegény ember. Elismerem, magasabbra hajítottál, mint én.
Most növényeket fogunk termeszteni. Te dolgozni fogsz, én majd elviszem a növény részét.
Ebben az évben a tied lesz a növénynek az a része, ami a földben van. A többi az enyém.
A szegény ember krumplit ültetett. Ősszel zsákszámra vitte haza a pityókát, az ördög vihette annak keserű levelét, szárát, virágát.
– Nem jó így, szegény ember, méltatlankodott az ördög. Megfordítjuk a dolgot. Ebben az évben enyém lesz a növénynek a földben levő része, a tied az, ami a föld felett van.
A szegény ember búzát vetett. Nyáron az ővé lett minden kalász meg a szalma, az ördög vihette a búza gyökerét.
– Most sem jó, szegény ember. Következő évben az enyém lesz a növény gyökere és a teteje, a tied a közepe.
A szegény ember kukoricát termesztett. Ősszel leszedte a szép kukoricacsöveket, az ördög vitte a gyökeret és a búgát.
– Ebből elegem van, mindig túljártál az eszemen. Mindig te győztél. Másféle versenyszámokat állítok össze.
– Állok elébe!- mondta a szegény ember. Mi lesz a következő versenyszám?
– Verekedni fogunk. Én választom ki a harci eszközöket, te a helyszínt.
Az ördög keresett egy hosszú meg egy rövid karót. A hosszút a szegény embernek adta, a rövidet megtartotta magának.
– Hol verekedjünk? – kérdezte a szegény embertől.
– Idekint a tágas udvaron, mondta a szegény ember.
Nekiláttak a csapkodásnak. Az ördög nagyon igyekezett ütni, pufálni a szegény embert, de mire a rövid botjával lecsaphatott volna, addig a szegény ember a hosszú karóval jól összeverte az ördög fejét, lábát, testét.
– Álljunk meg, szegény ember! Nagyon fáj már a fejem, lábam. Cseréljünk botot.
– Jól van, cseréljünk, egyezett bele a szegény ember. De a verekedés színhelyét is megcseréljük.
A szegény ember javaslatára egy kicsike terembe vonultak. Megkezdődött a verekedés. Az ördög minden igyekezetével megpróbálta megütni a szegény embert, ám a hosszú botja mindenbe beakadt. A szegény ember viszont a rövid karóval össze-vissza pufálta az ördögöt, míg annak feje döblec nagyságúra dagadt.
– Jaaaj, jaaaj, szegény ember! Elismerem, győztél újra. Kérlek, ne üss többet, mert a szarvaimat is mind letörted! – kiabált az ördög. Most furcsa versenyszámokat ajánlok: Versenyezzünk, ki tud nagyobbat szellinteni.
Verseny előtt az ördög bevágott hét üst fuszulykát, hogy nagyot szellintsen. A szegény ember is paszulyfőzeléket kért ebédre, ám mire a sok gyermek jóllakott, neki csak három apróka paszulyszem jutott.
Vártak fél órányit, hogy a fuszulyka tegye meg hatását. A sok paszulytól az ördögnek akkora lett a hasa, mint egy káposztáshordó. Alig várta, hogy megkezdődjön a verseny, mert mielőbb meg akart szabadulni a felgyülemlett gázoktól. Aztán egy elhagyott gyapjúlerakatba vonultak. Ott az ördög akkorát durrantott, hogy a teremben szél keletkezett, minden a levegőbe szállt, gyapjúdarabok, szerszámok, sőt a szegény ember is lebegett. Röpködés közben a szegény ember a szálló gyapjúdarabokat kezdte összekapkodni. Az ördög furcsának találta ezt a gyapjúszedegetést.
– Mit csinálsz, szegény ember? Minek szedegeted a gyapjúdarabokat?
– Csupán elővigyázatosságból. Be szeretném jól tömni a füleimet, mert én akkorát fogok durrantani, olyan hangosat, hogy kihasadhat a dobhártyám.
– Hühaaa, akkor nekem is védni kell a dobhártyámat. Kérlek, segíts rajtam! Tömítsd be az én füleimet is, szegény ember.
A szegény ember elkapott egy repülő tarisznyát, az ördög fejére húzta. Előkapott egy kalapácsot és akkorát ütött az ördög fejére, hogy annak elindult az orra vére.
– Jaaaj, jaaaj, szegény ember!!! Kérlek, ne durrants többet, mert már ettől is kolompol a fejem. Elismerem, ezt a versenyt is te nyerted meg.
Utolsó verseny következik: melyikünk kakál nagyobbat.
– Hűűűűű, ez aztán a valódi verseny!
Az ördög a verseny előtti napon megevett három borjút, két disznót, nyolc libát, hat kenyeret, hat kalácsot, hogy a verseny napján sokat kakálhasson. A szegény ember annyit evett, amennyit a rostalyuknyi gyermekei hagytak neki, azaz egy kevéske puliszka egy kevéske aludttejjel.
A nevezetes versenyt egy szűk völgyben tartották. Az ördög letolta a nadrágját és akkorát trottyintott, hogy a trutymó ellepte a völgyet, eltakarta a fák törzsét is. A szegény ember a trutymó elől felmászott egy szilvafára.
– Mi történt, szegény ember? Miért mászol fel a fára?
– Azért másztam fel, mert én akkorát fogok trottyintani, hogy az a fák koronájáig fog érni. – ezt mondta a szegény ember és gyorsan letolta a rongyos gatyáját. Nagy kínlódásában kieresztett három apró mennyei galuskát, amik épp az ördög orrára estek.
– Jaaaj, jaaaj, szegény ember! Kérlek, ne eressz többet, mert nekem a trutymód már az oroomig ér, nem akarok megfulladni. Inkább elismerem, hogy ez a verseny is te nyerted meg. Te tettél a győztes, ördögi ígéretemet betartom. Adok neked három zsák aranyat. De téged mégis magammal viszlek, hogy a pokolban legyen kitől tanulnom.
– Jó lesz, ördög. De mielőtt magaddal vinnél, kérlek, cipeld a házamig a három zsák aranyat.
Az ördög egyik zsákot a hátára, másik kettő a hóna alá vette, elindult a szegény ember háza felé. A szegény ember ment előtte. Nagyon nehéz volt a három zsák arany, az ördög hatalmasakat fújt szuszogás közben. Amikor a levegőt kifújta magából, a szegény ember egészen annak a házáig fújta. Mikor belélegzett, a szegény embert visszaszívta magához. Egy-egy kilégzés alatt a szegény ember részletekben utasította a családtagjait, belégzéskor az ördögnek mondogatott valamit.
Kilégzés: – Figyeljetek rám!!!!
Belégzés: – Ördög koma, még bírod?
Kilégzés: – Nemsokára ide érkezik az ördög.
Belégzés: – Már látszanak a házam előtti nyárfák.
Kilégzés: – Mindenki vegyen a kezébe 2-2 kést!
Belégzés: Nini, már a kutamat is láttam!
Kilégzés: – Akinek nem jut kés, vegyen kezébe 2-2 ágacskát!
Belégzés: – Ördög koma, talán nem vagy gyenge?
Kilégzés: – Az összesen álljatok ki a tornácra és késfenő mozdulatokat végezzetek!
Belégzés: – Nini, már a tornácomat is látom.
Kilégzés: – Miközben összefenitek a késeket, pálcákat, ujjacskátokat…..
Belégzés: – Ördög koma, az enyéim már nagyon várnak!
Kilégzés: – Hangosan kiáltsátok…
Belégzés: – Ördögkoma, úgy hallottam, mintha az enyéim valamit kiabálnak.
Kilégzés: – Azt kiáltsátok, hogy ”Ördöghúst ehetnék! Ördöghúst ehetnék!”
Belégzés: – Te ördög, a gyerekeim nagyon éhesek!
– Mit kiabál az a sok gyerek, te szegény ember? – kérdezte az ördög.
– Azt kiabálják, hogy ”Ördöghúst ehetnék! Ördöghúst ehetnék!”
– Hiszen ezek engem akarnak megenni! – kiáltott fel ijedten az ördög. Én inkább leteszem az udvarodra a három zsák aranyat, téged is itt hagylak, aztán sebesen visszaszaladok a magam házába, a pokolba, különben ez a sereg gyermek megesz engem.
Azzal az ördög elszaladt, porzott a hely a nyomában. Visszabújt a pokolba, magára húzta a bejárat ajtaját. Soha többet nem zavarta a szegény ember családját.
A szegény ember és a családja boldogan éltek, míg meg nem haltak.
Major Melinda
