
Az adventi időszak a Kemény Zsigmond Elméleti Líceum közösségében idén is a hagyományos adventi koszorúkészítő versennyel vette kezdetét. A megmérettetésen a hetedikesek munkája bizonyult a legjobbnak. A zsűriben Hideg Ferenc József református segédlelkész, Egri Hajnal, a Téka Alapítvány képviseletében, valamint Riti József Attila történelemtanár vett részt.
Az advent folyamán nem maradt el a közös gyertyagyújtás sem. Az első gyertyát az iskola legkisebb diákja, Joó Nóra gyújtotta meg, a másodikat Juhos Borbálla, a harmadikat Debrezeni Hanna, a negyediket pedig Baba Vera Gabriella igazgatónő. A gyertyagyújtás alkalmait Sükösd Ildikó vallástanár és Kis Juhász Vilmos zenetanár szervezte.

A karácsonyi ünnepély központi eseménye az elemi osztályosok Diótörő-előadása volt. A tornaterem egy estére valódi színházzá alakult, a gyerekek fegyelmezett munkája és lelkes játéka végig lekötötte a közönséget. A produkció felkészítésében Butuza Mária Katalin, Filep Ildikó, Fodor Emőke, Juhos Helga, Láng Kinga, Dániel Melinda, Kis Angélla, Felszegi Melinda, Vigh Emese Gizella, Biris-Módi Erika és Daróczi Gréta tanítók működtek közre.

Az elemisek után az ötödikesek és hatodikosok Csillagfény csoportja búzai betlehemest adott elő Sükösd Ildikó irányításával, majd a kilencedikesek mikulástánca zárta az ünnepi műsort. Az ünnepélyt karácsonyi vásár követte, amely tovább erősítette az együttlét hangulatát.
A rendezvények lebonyolításában és az ünnepi tér kialakításában közreműködött a Royal Events and Bees Deco, valamint a Creative Works csapata. Az adventi hetek programjai idén is azt mutatták, hogy az iskola közössége számára az ünnepre való készülés közös munka, figyelem és megosztott élmény.
Riti József Attila