0
0
A mi hajnalunk…30 éve kezdődött. A „nagyok” táncházba jártak. A kicsik irigykedve hallgattuk, hogy de jó hely az. Lassan bekéreztünk közéjük, felnőttünk hozzájuk. Kialakult a csapat, és kamaszkori létünk viszonyítási alapja lett. A próbákért, turnékért szembeszálltunk a szülőkkel, tanárokkal. Közben persze éltük a saját életünk. Volt, aki maradt, volt, aki elment. Van aki néha meglátogat, van, aki már soha nem jöhet.
1990-ben kezdtünk táncházat szervezni, mesél a kezdetekről Balázs-Bécsi Attila, segítettek Balla Tibor, Fülöp Ildikó, Puskás Etelka. A tanár úr történelmet tanított sok generációnak, de a lenyűgöző órákon túl, táncházat szervezett a középiskolások számára. A helyi középiskolások hamar sajátukénak érezték e szórakozási formát, főleg, hogy egy vagy egy fél magyar osztály tanult a helyi román középiskolában. A heti rendszerességgel tartott táncoktatásról ritkán hiányzott valaki, mert mindenki várta a következő lépést, figurát. Az első szabad táncok nagy megelégedéssel töltöttek el, hogy magunktól is össze tudjuk kapcsolni a lépéseket. A fiúk egész szüneteket végigcsapásoltak, a lányoknak szép, gyöngybetűvel megírt énekes füzetük volt. Lassan hozzájutottunk az első kazettákhoz. Százszor is meghallgattuk, hogy megértsük a szöveget.
1992 december 27-én „A mi hajnalunk…” a szamosújvári táncházasok első előadása. Létrejön a Kenderkóc. Menőztünk szőttes tarisznyával, Kenderkóc kitűzővel, hosszú szoknyával, varrott mellénnyel. Mindig és mindenhol együtt voltunk.
Számos barátra találtunk. Bodor Karcsi egyik közülük „Már az ünnep első beharangozása után megindultak bennem az emlékek. Sok együtt töltött pillanat, és sok nagyon szép élmény. A lányok szívet vigasztaló jó kedvre biztató éneke, a sok barátság, ami ma is tart. Az az út, amit kezdetektől bejártok számomra örök csoda. A megmaradás a létezés csodája.
Nem vagyok képes felsorolni a sok évet, mert hátha kimarad valaki, de természetesen minden pillanat arcokhoz emberekhez köthető. Kívánjuk nektek, hogy nagyon boldog legyen a mai ünnepetek, és még sok szép közös élményünk lehessen a jövőben.ű
Kedves Attila fogadd külön köszönetünket és gratulációnkat a hosszú kitartó állhatatos hittel teli munkádért és a barátságodért.” Szentgáli Szűrös Táncegyüttes és Bodor Dezső Károly
1993-tól a csoportot Balázs-Bécsi Vilmos vezeti. Neki köszönhető, hogy létezik ez az együttes, ő vezette be a szakmai köztudatba. A csoport szakmai kiépítésében jelentős szerepe vállalt Kis Hajnal és Kis Katica. Vilmos javaslatára 1994-től felvesszük a Kaláka Néptáncegyüttes nevet. Elkezdtük a külföldi és belföldi turnékat. Félig meddig a buszon laktunk és folyton énekeltünk. Irigyeltük azokat az együtteseket, akiknek zenekaruk volt.
1995-től a Kenderkóc nevet az utánpótlás csoport veszi fel. Miután Balázs-Bécsi Vilmos Csíkszeredába költözik a csoport szakmai irányítását Póka Enikő és Budai Csaba veszi át. Elkezdtük a néptáncoktatást a kisebb korosztályoknak, sőt a környező településekre is kijártunk. A piros Wartburggal, az 1300-as Daciával mentünk- fűtetlen termekben, néha jeges színpadon táncoltunk. Nem akartunk senkit és semmit menteni – nagyon jó volt táncolni, énekelni.
Megalakul az első zenekar, a Sóvirág.
2003-tól a Kalákát szakmailag Székely Melinda és Feketelaki Tibor készíti fel. Az együttes vezetője Nagy Annamária, utána napjainkig Egri Hajnal. Ebben az időszakban jön létre a Kiskaláka és a Kaláka Kamara. Tudatosabbak lettünk, az első generációk befejezték az egyetemet. El kellett dönteni azt, hogy hol telepedünk le. Egymás esküvőjét ünnepeljük, születnek az első gyerekek.
Melinda és Tibi után Szabó Boglárka és Szabó Bence, majd napjainkig Lakatos Ágnes és Kispál Nándor felel az együttes szakmai felkészítésért. A Kaláka, Kamara Kaláka, Kiskaláka és Kenderkóc csoportokban 30 év alatt több mint 500-an táncoltak. Köztük a mi gyerekeink. A sajátjaink és azok, akiket tanítva ugyancsak kicsit a miénkek lettek.
2022 december 17-én zsúfolásig megtelt a Kemény Zsigmond Líceum tornaterme. Régi táncosok, jelenlegi és jövendőbeli táncosok, családtagok, érdeklődők közösen énekelték, hogy „Sok születésnapokat…”, miközben a jelenlegi Kalákások az összes régi együttesvezetőnek átnyújtottak egy szimbolikus ajándékot. A gálaműsort az elemisek palatkai táncrendje indította, majd a Rozmaring népdalkórus énekelt, Katona Annamária vezetésével. Őket a legkisebbek, az előkészítősök táncjátéka követte, melyben arra buzdítottak mindenkit, hogy „táncoljatak tük is”. Both Zsuzsa és Nagy Gergő az utánpótlás csoportok oktatója, sok éve nemcsak táncolni tanítja, hanem neveli is a táncosaink. Ugyancsak ők tanították a 4-5 osztályosok széki rendjét is. A Nádas zenekar után az általános iskolások kalotaszegi rendje következett, majd ismét egy zenekari blokk. Örömmel hallgattuk sok-sok zenészgeneráció képviselőjének zenéjét, a Sóvirág utódaként megalakult Harmadik, Codobanda, Botos, és még névtelen zenekarok, akik jó példája nyomán majdnem 60 gyerek tanul hangszeren játszani a Téka Népzeneiskolában.
A középiskolásokból álló Kaláka néptáncegyüttes palatkai lakodalmast adott elő, majd az összes volt táncost táncba hívtak. A közös vacsora után hajnalig tartó mulatsággal folytatódott az ünneplés. A hatalmas torta körül ismét felcsendültek a „régi” nótáink, amiről eszünkbe jutott a következő, egy poén, egy történet. Összekapaszkodva, mint régen, „hátunk mögött Fodor Robi muzsikált”. Velünk szemben újabb generációk álltak, a gyerekeink pedig csodálkozva nézték, hogy újabb dallamok, újabb szakaszok jutnak eszünkbe.
Harangozó Imre néprajzkutató is nagyon jó barátunk: „Jó 35 éve Szamosújváron Marika néni gyönyörű szász bundákat mutatott nekem. Lelkesen beszélt róluk én pedig hasonló lelkesedéssel, valósággal ittam a szavait: „Nézze csak meg Imre! Csuda ez a csokor, a legszebb köszöntés lehetne!
Akkor, kilépve Marika néni egyetlen lakás falai közé szorult örmény-magyar miliőjéből – a múló értékek furcsán nyomasztó szürkesége lengte be a várost és az egész környéket. A holt tenger és a néma küzdelem levegője…
2022 karácsonya előtt egy gyönyörű, új sportcsarnokban zeng a mezőségi muzsika, száll az ének… Fiatal zenészek természetes hitelességgel húzzák. Tizenéves lányok, fiúk táncolnak, büszkén viselve, használva őseik viseletét, nyelvét, mozdulatait! Nyoma sincs itt semmiféle múltba révedésnek! Egyszerűen a jövő énekel, táncol, mulat most önfeledten Szamosújváron!
Mert már van óvoda, iskola, zenekar, táncegyüttes, van magyar szó, van és lesz is élet! Isten éltesse és tartsa meg a 30 éve alakult TÉKA Alapítványt és áldjon meg mindenkit, aki részese ennek a hatalmas, áldozatos és eredményes munkának!
Sajnos, (mint annyiszor máskor) személyesen most nem örülhetek veletek! De lélekben igen! Ott voltam s éreztem Zoli bácsi, Marika néni és Barna atya mosolyát! Élveztem a csudás zenét! A zenekar élén pedig Tünci húzta – Sanyi bácsi rám mosolygott, jellegzetesen kacsintva csak annyit mondott: „Nagyon ügyes a leányka!”
Pénteken kezdődött az ünnep, Prücskök játszóházzal és fotókiállítással. Paróczi Ákos által válogatott fotókon lehetett követni a Kaláka 30 évét. A kezdeti fehér-fekete fotótól a telefonnal készítettekig. A kiállítást Balázs-Bécsi Attila, az együttes megalapítója, a Téka Alapítvány elnöke nyitotta meg, aki arra bíztatta a táncosokat, hogy legyenek büszkék arra, hogy itt táncoltak, hogy annyi élményt szereztek és bárhova kerülnek, tegyenek valamit a közösségért.
Az ők hajnaluk, hajnalunk…most kezdődik. Kicsik és nagyok is táncházba járnak. Sokan irigykedve hallgatják, hogy de jó hely az. Lassan bekérezkednek közéjük, felnőnek hozzájuk. Kialakul a csapat. A próbákért, turnékért szembeszállnak a szülőkkel, tanárokkal. Közben élik a saját életüket. Lesz, aki marad, lesz, aki elmegy.
Fodor Emőke
