0
0
Év utóján, adventi forgatagban pörögnek bennem és körülöttem szóban, énekben, indulatban, tettben a karácsonyi kijelentések: „Hirdetek néktek nagy örömet! Született néktek ma a Megtartó, ki az Úr Krisztus a Dávid városában! Nevezd az Ő nevét Jézusnak! Ő szabadítja meg népét annak bűneiből! Az Ige testé lett! Ímé a szűz fogan méhében! Ne félj Mária! József ne félj magadhoz venni Máriát! E földön békesség és az emberekhez jóakarat! Immánuel, velünk az Isten! Dicsőség a magasságban Istennek!”
Kegyelmet komunikál Krisztus az élet nehézségét málházó és világ hívságát hajszoló embernek. Vajon fogadjuk az üzenetet, értjük és követjük a Fiúvá nőtt Isten-Gyermeket, vagy maradunk inkább a magunk kényét-kedvét őrző nyüves aklokban, magyarázva a nyájörzés nyomasztóan nyúzós feladatát? Krisztus megszületett, az üdvösség munkálását vállalva és példát adva önzetlenségből, engedelmességből, alázatból, valamint szeretetteljes hozzáállásból.
Ünnepeltként van jelen körünkben, szívünkben? Hisz Róla így hangzik a híradás: „senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki a másokét is. Az az indulat legyen bennetek, amely a Krisztus Jézusban is megvolt: aki Istennek formájában lévén nem tekinette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel. Hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett és emberként élt.” (Fil 2,4-7). Így ünnepelt Ő!
Vállalta értünk a földre születést, hogy az Istennel megromlott kapcsolatunkat helyrehozza. Sőt a munka- és lakóközösségben, meg a gyülekezetben megromlott kapcsolatainkat is. Látta, hogy eluralkodik beszédünkben a mgyarázgatás, a hárítás, és a béna kifogások keresése. Mert elhamarkodottan igértünk, többnyire a gyors szabadulás végett, vagy ösztönből szóban hamar megoldottuk a kérdéseket. Pedig a szavahihetőség kis és nagy dolgokban is jellemkérdés, amely nem csupán a komunikációt segíti előre, de a jó kapcsolatot és együttműködést méginkább. Ünnepeltünk kér a Hegyi beszéd lukácsi megszövegezésében: „Miért mondjátok nékem, Uram, Uram, ha nem mívelitek, amiket mondok? Hisz a jó ember, az ő szívének jó kincséből hoz elő jót, és a gonosz ember az ő szívének gonosz kincséből hoz elő gonoszt, mert a szívnek teljességéből szól a száj.” (Lk 6,45-49)
Csendben mutatja be nekünk a Szentírás, Józsefet, a Krisztus nevelőapját. Aki az angyali hiradásra magához vette Máriát és menekítette majd a Jesse gyökeréből kinyílt virágszálat Betlehem mezejéről Egyiptomban. Az evangéliumokban bár hallgat az ácsmester, de az Ünnepelt jelenlétében és szolgálatában földrészeket jár be családjával, fogadva az átírányítást az álom által. Majd nyolc nap múltán adták Máriával együtt, a kisdednek a Jézus nevet az agg Simeon és az Anna prófétaasszony jelenlétében.
Ó, ha az Ünnepelt nem jő vissza ítélni eleveneket és holtakat, hol leszünk mi már nyolc nap múlva? Új esztendőben kívángatjuk, hogy:
“Adjon Urunk, kérve kérem,
Öreg évnél újabb évet,
Igazságot, nagy kegyelmet,
Sok örömöt, kevés mérget,
A szívekre vékony kérget,
Az almákba sovány férget,
Könyveinkhez jó elméket.
Dagadjon s maradjon épen,
Szülő, tanár, diák érdek,
Elkerüljön vaskos vétek,
Picur bűnöktől mentséget.
Ne károgjon varjú néktek,
Ne járjon rosszkedv felétek,
Se finánc büntetés végett,
Mindennap adjon Igéket
Üzenetet – s halló fület,
Kitartást és sok hűséget,
Szorgalomból két mértéket.
Nyugodt órát, csendes percet,
Gyümölcsöző, tiszta lelket.
Szentlelkétől fényességet,
Nehézségben békességet,
Kísértésben győzelmeket,
Diákokhoz sok türelmet,
Családunkban egészséget,
A jövőben reménységet.
Megtérő, hívő sereget.
Krisztus Urunk adjon néktek,
Sok mást is, mit én nem kérek…” (népi költés)
És Urunk új kegyelmi esztendejét róva, odaszánt életú tanítványként, ne csak szóban s névben, legyek s legyünk a Messiás bölcsője, élve az Ünnepelt jelenlétében és szolgálatában!
Kiss-Juhász Vilmos
