Kolozsvár, 2023. január 27., péntek (MTI) – Befejeződött a gyulafehérvári Batthyáneum könyvtár erdélyi fejedelmeket ábrázoló festményeinek a digitalizációja, új felfedezést is tettek a szakemberek – közölte pénteken Facebook-oldalán az intézmény.
Kategória: Kárpát – medence
Negyedik alkalommal indul útnak az Irodalmi Karaván Erdélybe
Negyedik alkalommal indul útnak az Irodalmi Karaván elnevezésű kezdeményezés Erdélybe: február 6-9. között négy városban a kortárs irodalmat népszerűsítő programokkal, rendhagyó irodalomórákkal, beszélgetésekkel és koncertekkel várják a közönséget a szervezők.
Hárman kapják meg az idén az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért Díjat
Kolozsvár, 2023. január 22., vasárnap (MTI) – Hárman, Visky András író, drámaíró, Oláh Gyárfás szobrászművész, divattervező és Imre Éva színésznő kapja idén az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért Díjat – közölte vasárnap a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ).
Kórushangverseny Szamosújváron
Január 22-én kórushangversennyel ünnepelték, Szamosújváron a magyar kultúra napját, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE), a Románia Magyar Dalszövetség (RMD) és a szamosújvári római katolikus plébánia közös szervezésében.
Désen és Szamosújváron lép fel a Házhoz megy a Zenede Oktatási Centrum
A tavaly tavaszi, fergeteges előadás után, március 15-én és 16-án, az Erdélyi Turné keretén belül újra környékünkre látogat a Házhoz megy a Zenede Oktatási Centrum.
A magyar kultúra napja Szamosújváron
Kórushangversennyel ünneplik Szamosújváron a magyar kultúra napját (január 22-én), az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE), a Románia Magyar Dalszövetség (RMD) és a szamosújvári római katolikus plébánia közös szervezésében.
Középiskolás diákok jelentkezését várja Erdély-szerte az MCC
Január 31-ig jelentkezhetnek az érdeklődő fiatalok a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Középiskolás Programjába. A szervezet továbbra is ingyenes, iskola mellett végezhető képzésekkel, szakmai hétvégékkel, kirándulásokkal és összetartó csapattal várja a lelkes, tanulni vágyó diákokat.
Reneszánsz falképeket találtak a kutatók Kolozsváron
Kolozsvár, 2023. január 9., hétfő (MTI) – Kolozsvár és térségének legkorábbi reneszánsz falképeit találták meg a kutatók a kolozsvári Farkas utcában. A református óparókia egykori tanácstermében lévő falfestmények több okból is egyedinek számítanak – számolt be a Krónika.ro.
Romániában járványügyi vészhelyzetet hirdetnek az influenza miatt, de nem vezetnek be korlátozásokat
Bukarest, 2023. január 5., csütörtök (MTI) – Romániában járványügyi vészhelyzetet hirdetnek az influenzás megbetegedések miatt, de nem vezetnek be korlátozásokat – jelentette be csütörtökön Alexandru Rafila román egészségügyi miniszter.
XVI. Benedek temetése – Pápának kijáró ceremóniával vettek végső búcsút a volt egyházfőtől
Vatikánváros, 2022. január 5., csütörtök (MTI) – Noha már nem volt a katolikus egyház feje, pápának kijáró ceremóniával vettek végső búcsút csütörtökön Rómában XVI. Benedek nyugalmazott pápától, aki az óév utolsó napján, 95 évesen hunyt el egy vatikáni kolostorban.