Elutasította a román központi választási bizottság (BEC) vasárnap a tavalyi félbeszakított elnökválasztáson legtöbb szavazatot szerző Calin Georgescu jelöltségének bejegyzését a májusi megismételt elnökválasztásra.
Kategória: Kárpát – medence
Március 15. – Többnapos rendezvénysorozat Kolozsváron és Marosvásárhelyen
Többnapos rendezvénysorozattal ünneplik március 15-ét Kolozsváron és Marosvásárhelyen, a központi ünnepségek mellett családos programokkal, gyermekfoglalkozásokkal, ifjúsági rendezvényekkel és flashmobbal is készülnek.
A szamosújvári kórus fellépése a jubileumi szentmisén
A 2025-ös jubileumi év rendezvénysorozatának egyik jelentős eseményén a szamosújvári katolikus kórus, Molnár Árpád kántor-karnagy vezetésével, gazdagította énekével a gyulafehérvári Szent Mihály romai katolikus székesegyházban tartott szombat szentmisét.
Szent Márton öröksége és kultusza: Nemzetközi konferencia Szamosújváron
A Szent Márton tiszteletét és örökségét bemutató nemzetközi tudományos konferencián 2025. február 9-én Szamosújváron került sor. Az Erdélyi Szent Márton Kulturális Központ Egyesület szervezésében magyar, szlovák és romániai előadók mutatták be kutatásaikat, Szent Márton életének és kultuszának különböző aspektusait.
Szent Márton tisztelete településeinken – Nemzetközi tudományos konferencia Szamosújváron
Az Erdélyi Szent Márton Kulturális Központ Egyesület 2025. február 8-án, szombaton, nemzetközi tudományos konferenciát szervez „Szent Márton tisztelete településeinken” címmel.
Beiktatták az az Erdélyi Református Egyházkerület 47. püspökét
Szombaton, február 1-én ünnepi körülmények között beiktatták az Erdélyi Református Egyházkerület 47. püspökét, dr. Kolumbán Vilmos Józsefet.
Michel van Langeveld – A holland, aki otthonra lelt Széken
Szerdán temették el az erdélyi Mezőség egyik legérdekesebb alakját, Holland Mihályt, eredeti nevén Michel van Langeveldet, aki 2011-ben, Székre költözött, miután többször is járt a mezőségi településen, amelynek szerelmese lett.
Bizalmat szavazott a román parlament az RMDSZ részvételével megalakult koalíciós kormánynak
Bizalmat szavazott a kétkamarás román parlament hétfői együttes ülésén a Szociáldemokrata Párt (PSD), a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) részvételével megalakult, Marcel Ciolacu (PSD) vezette koalíciós kormánynak.
Az adventi várakozás meghitt pillanatai Szamosújváron
Az adventi időszak Szamosújvár közösségi életének meghitt és felemelő pillanatait idézi meg a gyertyagyújtásoktól az ökumenikus istentiszteletig. Az eseménysorozat a Téka Alapítvány és a Honorabilis Egyesület szervezésében idén is a közösségi összetartozás erejét ünnepelte.
Adventi programok Szamosújvár szívében: közösségi összefogás és ünnepi hangulat
Az adventi időszak Szamosújváron idén is különleges közösségi eseményekkel gazdagította a város lakóinak ünnepvárását.