Július 16-án Szamosújvár három RMDSZ-es önkormányzati képviselője (Balázs Bécsi Enikő Katalin, Bihari Levente és Molnár Tibor) a Sünike óvodában találkozott az intézmény igazgatónőjével és Márkosi Katinka óvónővel. A találkozó célja az volt, hogy közösen megoldásokat találjanak a magyar tagozat problémáira.
Kategória: Minden kategória
Oktatás óvodánkban a járványidő alatt
2006 őszén kezdődött óvodánk, az Elvarázsolt Házikó építkezése és 2010 október 14.-én került sor a felavatásra, később pedig Szamosújvár legmodernebb óvodájaként működik.
A kis kezecskék csodás dolgokat műveltek
A 2020-2021-es tanév sikeresen fejeződött be a központi Sünike óvodában is. A világszerte elterjedt „nagy koronás” megnehezítette az óvónők munkáját. Az online oktatást bevezetve, nehézkés tanítási-tanulási időszak elébe néztünk. Nehéz volt a pedagógusoknak, a szülőknek és bizonyára a kis csemetéknek is. A gyermekek keveset járhattak óvodába, de
Szoros győzelem Gibraltárban
A bajnokok ligája második selejtezőkörének első mérkőzésén a Kolozsvári CFR idegenben, a gibraltári Lincoln Red Imps FC otthonában lépett pályára és 2-1 arányú győzelmet aratott. A mérkőzés góljait Rosa (45. perc) és Debeljuh (52. és 58. percekben) lőtték.
Szamosújvári atléta sikerei
Szamosújvár legújabban atlétikában is jeleskedik, pontosabban maratonban. A magyarul is jól beszélő Vicenţiu Hossu a napokban Belényesen szerepelt a Beius Running Day félmaraton versenyen, amelyet 2 óra alatt fejezett be. …
A feketelaki titok
A Téka Alapítvány összművészeti jellegű tábora az idén, egy év szünet után, újra összehozta az alkotni vágyókat.
Szamosújvári sporthírek
Szamosújvári Sport. Kilin Csaba a Megyei Labdarúgó Testület alelnöke. Andrei Banyoi Nyíregyházára igazolt.
Megjelent az újraindított Szamosújvári Közlöny első száma
Megjelent az újraindított Szamosújvári Közlöny első száma. A lap letölthető internetről, a lenti linkre kattintva. Nyomtatott formátumban is elérhető lesz a jövő héttől.
Győzelemmel kezdett a CFR
A Liga 1, első fordulójában a Kolozsvári CFR hazai pályán, a dr. Constantin Rădulescu Stadionban fogadta az újonc Krajovai U FC-t.
Startol a Liga 1
Több heti szünet után ezen a hétvégén startolt a román labdarúgó Liga 1, 104. szezonja.