Legújabb híreink

Mezőség ma Olimpia
0 0
Read Time:2 Minute, 4 Second

Dési Unirea – Metaloglobus Bukarest 1-1

A múlt héten Désen az egész városban nagy fociláz uralkodott. Mindenütt csak a 18.forduban sorra kerülő Bukaresti Metaloglobus elleni mérkőzésről, főleg a felsőházba jutási esélyekről beszélt. A lakóházak kerítésein és a központi épületek kapuin különféle falragaszok biztatták a lakosságot, szombat délben látogassanak ki a sétatéri stadionba. A Városháza úgy döntött ingyenes a belépés, tehát nem véletlenül telt meg a lelátó, ahol több mint háromezer szurkoló foglalt helyet. Az ünneplés (mármint a három pont megszerzése és a felsőházba jutás eldöntése még az alapszakasz   utolsó fordulója előtt) elmaradt, az Unirea egy elég szoros küzdelem után csak egy pontot szerzett a sokkal gyengébb bukaresti alakulattal szemben. 

A találkozó hét perces késéssel indult, a jászvásári Boban Vlad játékvezető megvárta amig mindenki bejut a stadionba, ugyanis a kapuk előtt még mindig tolongott a nép. Az összecsapást a vendégek kezdték jobban, az első három percben két szabadrúgásuk volt, mintegy előjelezve a 9. percben szerzett vezetést, amikor a désiek tizenhatosán  belül egy nagy kavarodás közben  Gabriel Buta,  nagy pechére saját kapujába küldte a labdát. A fordulat mintha ólmot öntött volna Dragoş Militaru edző tanítványainak lábába, akik nagyon nehezen találták fel magukat. Lassan kezdtek feljönni, uralták a középpályát, de nagyon tiszta gólhelyzetük nem akadt, a vendégek pontosan védekeztek, egyszerűen nem engedték ellenfeleiket, hogy megközelítsék George Gavrilaş (éveken keresztül az I.  ligában szereplő Astra hálóőre volt).

A 32. percben a játékvezető a lelátóra küldte a vendégek trénerét, Eusebiu Tudort, aki a kispad közelében megakadályozta egyik dési játékost, hogy elvégezze a bedobást, de azelőtt egy perccel már figyelmeztette hangoskodás miatt. Közben az Unireanak adódott két helyzete, de Alex Pop szabadrúgásai mindkét alkalommal célt tévesztettek.

Szünet után még jobban rákapcsoltak a hazaiak, az 52. percben Angelo Cocian, a csapat gólkirálya a kapufát találta el. Ezt követően a hazaiak mindent beleadtak, valósággal lerohanták az ellenfél térfelét és ami késik, nem múlik, a 76. percben Alex Pop már nem hibázott, közeli fejesgóljával kiegyenlített. Többre már nem jutott a Kolozs megyeieknek, a sáros talajon egyre nehezebb volt egyéni akciókat kidolgozni, inkább hosszú labdákkal próbálkoztak, azokat pedig sorra hárították a bukaresti gárda hátvédjei.

Az Unirea elveszített két pontot, ami jó  lett volna az alapszakasz utolsó idegenbeli, szlatinai mérkőzés előtt. De, mi már megszoktuk, a désiek szinte jobban szerepelnek idegenben, mint otthon.

A Dési Unirea felállítása: Railean – Gîţ, D. Pop, Burdeţ, Buta – Ad. Pop, Cătinean, Chira, Cocian – Alex Pop, Maftei. Cserejátékosok: Matiş, Al. Militaru, Frăsineanu, Fl. Blaj. Fel nem használt cserejátékosok: Chindriş – kapus, Checicheş, An. Pop, Bogdan és Călugăr –mezőnyjátékosok.

Székely Csaba

Happy
Happy
0 %
Sad
Sad
0 %
Excited
Excited
0 %
Sleepy
Sleepy
0 %
Angry
Angry
0 %
Surprise
Surprise
0 %

Average Rating

5 Star
0%
4 Star
0%
3 Star
0%
2 Star
0%
1 Star
0%

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Share Article: