Ugrás a tartalomra
Dés

Elmerült a termálvízben a Dési Someşul

A rájátszás 8. fordulójában Váradszentmártonban szerepelt a Dési Someşul. Részletek a cikkben!

2 perc olvasásRiti József Attila

A rájátszás 8. fordulójában Váradszentmártonban szerepelt a Dési Someşul.  Ezúttal a Félixfürdői Lotus volt az ellenfele, amellyel majd mindig meggyűlt a baja, hiszen amióta a két csapat egy csoportban szerepel a désieknek nem volt alkalmuk legyőzni. A hétvégi fordulóban sem sikerült nekik, habár az első félidőben még úgy nézett ki, pontot szereznek a bihari pályán. A találkozó elejét a vendégek uralták, akiknek két jó gólhelyzetük volt.

A 3. percben David Ciurcui, a 11. percben pedig a gárda gólkirálya, Stefan Viszics halasztott el jó lehetőséget gólszerzésre. Az utóbbi a 40. percben is elpuskázott egy kitűnő helyzetet, amikor Eduard Beche kapus már verve volt. Szünet után aztán rákapcsoltak a hazaiak és kihasználva a dési alakulat gyengeségeit kétszer is betaláltak Antonio Toderean kapujába, aki kétszer is a hálóból vette ki a labdát. Mindkétszer a Lotus legveszélyesebb csatára, Florin Pop volt eredményes az 52. és 76.percben, beállítva a végeredményt: Félixfürdői Lotus – Dési Someşul 2 -0.

Tibi Bălan edzővel a kispadon még nem nyert a Someşul, a Nagyvárad mellett lebonyolított összecsapáson, például, a nagy hőséget hozták fel mentségül a désiek. Az igazsághoz tartozik, miközben a harminc fokos melegben a közeli termálvizes strandon lubickoltak a fürdőzők, a Kolozs megyei alakulatnak meg kellett izzadnia a játéktéren.

A Liga 3, 10. csoportjának felsőházi rájátszásban a tabella állása a következő:

1.CS Minaur Baia Mare851214-5958
2.Asociaţia Club Sportiv CAO 191084047-6151
3.CS Lotus Băile Felix85128-9-145
4.ACS FC Someşul Dej80261-10-937

Székely Csaba

Megosztás:FacebookWhatsAppE-mail

Riti József Attila

Riti József Attila történész, történelem- és földrajztanár, újságíró, helytörténeti kutató és a Szamosújvári Közlöny főszerkesztője.

Vélemény, hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük