Legújabb híreink

Mezőség ma Olimpia
0 0
Read Time:2 Minute, 15 Second

  A IV. liga őszi idénye utolsó fordulójában Aranyosegerbegyen a táblázat 2. és 3. helyezettje csapott össze. A nagy érdeklődéssel várt mérkőzés szinte megyei derbinek is beillett, hiszen a táblázat két élcsapata volt érdekelt. Amint az várható volt szoros találkozó volt és nem véletlenül, ugyanis mindkét fél meg akarta tartani helyét a táblázat élén. Ezúttal a harmadik helyezett, Szamosújvárnémeti Vulturul 2020 került ki győztesként és tegyük mindjárt hozzá, teljesen megérdemelten hiszen egy sokkal tapasztaltabb alakulattal rendelkezik, meg aztán az ambíciók is mások. A „sasok” mindenáron be akarják bizonyitani, hogy a tavaly ősszel teljesen ártatlanul zárták ki őket a bajnokságból, méghozzá olyan helyzetben, amikor fölényesen vezették a táblázatot. Az idén meg akarják mutatni, tévedett a Megyei Labdarúgó Testület, amikor a tavaly ilyenkor meghozta a váratlan döntést. George Cotuţiu edző játékosai most a pályán bizonyítanak és miután a 7. fordulóban Tordaszentmihályon 1-0-ra legyőzték a listavezető Arieşult, a hétvégén a sikert megismételték a közeli Aranyosegerbegyen, ahol 4-2 (2-1) arányban nyertek a második helyezett Victoriával szemben. A vendégek góljait Szabó Mihály, Tothăzan, Matei és Petrean rúgták.

Semmi gondot nem okozott hazai pályán a Tordai Sticla Arieşul ificsapata elleni találkozó a listavezető Tordaszentmihályi Arieşul alakulatának. A hazaiak fölényesen 3-0 (2-0)-ra nyertek Lamah (37 és 90 perc) és Mureşan góljaival.  Mindkét fél tíz játékossal fejezte be a mérkőzést, ugyanis Drăgan és Dioşan kiállításra szorultak. Megemlítjük, az első félidőben a tordaiaknak volt egy kapufájuk, de summa-summarum a táblázat első helyezettje minden szempontból jobb volt és továbbra is élen áll a rangsorban.

Folytatja kiváló szereplését a Nagyiklódi Unirea. A Kis Szamos völgye derbijén otthon 3-0 (2-0) arányban bizonyult jobbnak a szamosújvári Laur Aştilean edzette Nemeszsuki Speranţanál és lassan, de biztosan halad az élboly felé. Nagyarányú sikert aratott hazai pályán az Alsódetrehemi Unirea. A Torda környéki tizenegy öt góllal terhelte meg a Magyargorbói Viitorul gárdáját, miközben egy gólt sem kapott.

Aránylag könnyen nyert a szamosújvárnémeti pályán a Désaknai Minerul 1947 másodcsapata. Vlad Dani tréner legényei 3-1(2-1)-re nyertek a továbbra is gyengélkedő Szamosújvári Atletic Olimpia ellen.

A hétvégi forduló utolsó találkozóján Szászfenesen a helyi Academia de Fotbal a kolozsvári Viitorul Mihai Georgescu együttesét fogadta. A vendégek nem kis meglepetésre 4-0 (2-0) arányban győztek.

Figyelembe véve a kedvező időjárást a Megyei Labdarúgó Testület úgy döntött, az elkövetkező időszakban lebonyolítanak még két fordulót a tavaszi visszavágóból.

#EchipaMVEIGMGPP
1A.C.S. ARIESUL Mihai Viteazu11100136730p
2A.C.S. VULTURUL 2020 Mintiu Gherlii1190230927p
3A.C.S. VICTORIA Viisoara11812421325p
4A.S. UNIREA Iclod11713231222p
5A.C.S. UNIREA Tritenii de Jos11704301821p
6C.S. MINERUL 1947 Ocna Dej 211614271819p
7A.S. VIITORUL Garbau11515172316p
8FC VIITORUL MIHAI GEORGESCU Cluj Napoca11506192015p
9A.C.S. SPERANTA Jucu1130812259p
10A.C.S. ACADEMIA DE FOTBAL Floresti1120911546p
11A.C.S. STICLA ARIESUL Turda1111912354p
12C.S. ATLETIC OLIMPIA Gherla1101108331p

Székely Csaba

Happy
Happy
0 %
Sad
Sad
0 %
Excited
Excited
0 %
Sleepy
Sleepy
0 %
Angry
Angry
0 %
Surprise
Surprise
0 %

Average Rating

5 Star
0%
4 Star
0%
3 Star
0%
2 Star
0%
1 Star
0%

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Share Article: