Legújabb híreink

szabadnapos rendőrség győzelem
0 0
Read Time:1 Minute, 21 Second
Gólyatábor / fotó: Téka Alapítvány

A Téka Alapítvány kezdeményezésére és anyagi támogatásával idén is rendezésre került a gólyatábor a kilencedikeseknek, hogy jobban megismerjék egymást tanévkezdés előtt. Igy a július 11 és 14 közötti időt együtt tölthették a Téka Szórványkollégiumban. Első nap csapatépítő játékokkal kezdtük a tábort, amiket Rariga Imola, Paróczi Ákos és Faragó Edit tartottak. Mindenki nevét megismertük majd csapatokra osztva feladatokat oldottunk. Országot készítettünk, kérdéseket tettünk fel egymásnak. Ebéd és pihenés után lesétáltunk az kézműves házhoz, ahol agyagozni, tűzzománcozni és drótékszereket lehetett készíteni Egri Hajnallal, Szabó Annával és Molnár Erikával. Miután mindenki befejezte az alkotásait, visszatértünk a Tékához. Vacsora és pihenés után, a moziba mentünk, ahol a Toxikoma című filmet néztük meg.

Másnap ellátogattunk az Adrenalin Parkba, ahol minden pályán végigmentünk és a többség kedvence a 12-es volt, ahol csak csúszni kellett. Vissza érve a Tékába a pedagógusok egy kvízzel készültek. A kvízben több fajta kategóriájú kérdés volt, mint például emoji felismerés, általános témák, zenefelismerés, egy kör, amiben minden válasz kapcsolatban volt és bónusz pontokat is lehetett szerezni a végén. 

Utolsó nap, szerdán délelőtt elsétáltunk az iskolához, ahol megismerkedtünk az osztályfőnökökkel Papp György Attilával és Riti József Attilával és az igazgatónővel Kulcsár Melindával, majd a diáktanács vezetésével, újabb csapatépítő játékokat játszottunk. Számháborúztunk, mesebeli szereplőkkel, ruhaláncot készítettünk, majd versenyeztünk a cipőinkért. Délután bingóztunk, csak tulajdonságok mellé egy személy nevét kellett írni, 15 lejből készítettünk 3 személynek vacsorát, és elmondtuk egymásról mi tetszett másban a legjobban, miközben egy pókhálót formáltunk. Este Dj Szabee tartott egy tábor záró bulit.

Örülünk, hogy részesei lehettünk a gólyatábornak, izgatottan várjuk a Kemény középiskolás éveket.

Fodor Nóra

Happy
Happy
0 %
Sad
Sad
0 %
Excited
Excited
0 %
Sleepy
Sleepy
0 %
Angry
Angry
0 %
Surprise
Surprise
0 %

Average Rating

5 Star
0%
4 Star
0%
3 Star
0%
2 Star
0%
1 Star
0%

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Share Article: