0
0
Augusztus 25-én délután a szamosújvári Téka Alapítvány konferenciaterme adott otthont a IV. Régiók Találkozójának, a Szamosújvári Népművészek Egyesülete szervezésében. A szomorú nyár végi időjárás ellenére jó hangulatú délutánnak lehettek részesei a résztvevők.
A Szamosújvári Népművészek Egyesületének alapgondolata a Téka Alapítvány által szervezett Tavaszi Fesztivál kézműves vásárban született, helyi alkotók beszélgetéséből. Az ötletgazda Filep Erzsébet népművész volt. Molnár Anna, Bartha Katalin, Felszegi Melinda, Egri Hajnal csatlakoztak, megalapították az egyesületet. Főbb rendezvényeik – Régiók Találkozója, Hímzőtábor. Időszakonként, illetve felkérésre kézműves foglalkozásokat tartanak gyerekeknek, például gyereknapi rendezvényeken, falvakra való kiszállások alkalmával. 2021 januárjától havonta megszervezik a Kézimunka Kört, ahol fiatalok- idősek együtt alkotnak.
Molnár Ádám és Tasnádi Márton középiskolás diákok hangulatos népzenei bevezetője után, Felszegi Melinda, az egyesület elnöke köszöntötte a résztvevőket. A találkozó a hagyományos minták időszerűségének témáját járta körül, hiszen a kézművesek igényesége meghatározó lehet a mintakincs alakulásában.
Elsőként dr. Székely Melinda előadása hangzott el, Hagyományos és/vagy modern- a népi motívumok helye a széki ruhákon címmel. Az előadó több minőségben volt jelen, nemcsak a helyi iskola magyartanára, hanem a Sapientia Tudományegyetem oktatója is, de varrónő, néprajzkutató szemmel is értékelte a széki varrottas minták fejlődését. Széki származását büszkén vallja, ez okból is kezdte beemelni díszítőelemként az általa tervezett ruhákra a széki hímzés motívumait.
Az előadás első részében az eddigi kutatási eredményeket ismertette. A széki tánc és zene mellett viszonylag korán elkezdték kutatni a széki varrottasokat. Palotay Gertrúd a lakástextíliákon levő hímzésmintákra figyel fel először. Szentimrei Judit neve ismerősen cseng sokunk számára, hisz az 1982-ben kiadott Széki iratosok című műve klasszikussá vált. Székely Melinda innen áttér a széki népviseletet díszítő hímzésekre, melyek főleg a kendőt, réklit és a szoknyát (fersínget) díszítik. Az ing és az alsószoknya(pendely) díszitése is történhet hímzéssel, de ez ritkább és visszafogottabb.
Néprajzos szemmel is ismerteti a viselet változásait, illetve jelenlegi helyzetét. Míg régen a legtöbb asszony ismerte a viseletkészítés csínját-bínját, jelenleg pár „specialista” birtokolja ezt a tudást. Ők hímeznek, ráncolják a szoknyát, inget, ezáltal jövedelemkiegészítéshez jutva.
Varrónőként, saját életének fordulópontjain, a széki hímzést beépítette öltözetében, mintegy védjegyként, hovatartozását definiálva. Néprajzosként, a népies ruhák „fejlődését” is kutatva, Zsindelyné Tüdős Klárát tekinti úttörőnek, aki szerint „a ruha vagy anyagban, vagy vonalban, vagy dekorációban legyen magyaros, de sohasem mindháromban egyszerre”. Mesélt a megrendelőiről, azok motivációjáról, illetve a népművészet, a motívumkincs változásáról, úgy, hogy számos kérdést hagyott a hallgatóság számára továbbgondolni, saját véleményt alkotni.
A továbbiakban, a teremben kiállított gyönyörű ruhák és dekorációs textilek alkotói mutatták be alkotásaik. Filep Erzsébet-széki rámán varrt lakástextiliái és viseletei sokak számára ismerősek, hisz idén önálló kiállítása is volt. László Eszter-szőttes ruhadarabjai a Kallós alkotóműhelyek időszerűségét mutatta be. A mezőségi borzas minta remekül néz ki a mai ruhadarabokon is. Balla Gyöngyi a Kallós kollekciót mutatta be, amely a mezőségi varrottas mintakincset menti ruhákra, táskákra- divatos, egyszerű és lelket melegítő egyszerre. Szövérfi Zsuzsa-kézzel hímzett széki mintás ruhái hasonló indíttatásból születtek, mint a Székely Melindáé. A széki viseletet nem szerette volna felvenni, de széki eredetét jelezte a ruhán. Az apró virágok nemcsak ünneplő ruhán, hanem nyári ingen, farmernadrágon is eredeti és szép dekorációt alkotnak. Sebi Enikő-nemezelt sáljai inkább anyagukban eredetiek, teljesen a mai használatra alkalmasak. Székely Melinda és édesanyja Székely Mária ruhái is a kiállítás anyagát képezték.
A délután második részében a kalotaszentkirályi Péter Mónika-Mária mutatta be Péter Jani Csillával közösen kiadott könyvét, melynek címe: Kalotaszegi vagdalásos mintagyűjtemény. A szerző a kézimunkatechnika bemutatásával kezdte az ismertetőt, majd szót ejtett a gyűjtésről, melynek során kialakult a mintákból álló kincses könyv. Szó esett a századfordulón, a megélhetés miatt sokat kézimunkázó kalotaszegi asszonyokról, a minták változásáról is. A régi geometrikus mintákat felváltották a harsányabb, piacosabb, mutatósabb minták. Az egyik fontos gyűjtési forrás, az ismerősök, vásárokon kívül a kalotaszegi templomok voltak. Viszont ma már innen is kiszorulni látszanak a kézimunkák, a felújítási munkálatok után nem kerülnek vissza évtizedek óta megszokott helyükre.
Péter Mónika is alaposan dokumentálta a mintákat, szép fotókkal fűszerezte az előadását. Fotóin nemcsak az eredeti minta, ennek rajza, hanem az újra megalkotott változata is megjelent. Előadása végén számos újragondolt lehetőséget villantott fel, egyik legérdekesebb a kalotaszentkirályi iskola végzős diákjainak tablója volt, melyet vagdalásos motívumokkal díszítettek.
Mindkét előadó fontos a minták éltetése, új -a jelenlegi életformával összeegyeztethető-funkciók keresése a minták számára, hiszen identitásunk meghatározásában ezen hajszálgyökereknek meghatározó szerepe van.
A délutánt Felszegi Melinda, az egyesület elnöke így értékelte: ”A rendezvényen elhangzott előadás, könyvbemutató és a kiállított textíliák, ruha-és használati darabok által is megerősödött bennünk az a tény, hogy igenis, modern, elegáns, praktikus az a ruha, táska, amelyet népi motívummal díszítünk. Fontosnak tartom a szőttesek, varrotasok, vagdalásosok mintavilágát az eredeti népi forrásokból megismerni.”
Kézművesek és érdeklődők számára egyaránt érdekes és elgondolkodtató délután volt, melynek folytatására igény van. Az esemény partnere a Téka Alapítvány, támogatója a Communitas Alapítvány volt.
Fodor Emőke
