0
0
Alig húsz évesen vetett a sors, vagy inkább a Gondviselés az Erdélyi Mezőségre. Szamosújvár álmos, poros kisváros – mérhetetlenül sok, a felszín alatt szunnyadó értékkel, halkuló magyar szóval. Talán idegenül éreztem volna ott magam, ha a 3. 4. alkalommal nem maga Kallós Zolán kalauzolt volna – vagy nem ott lakik Lengyel Marika néni, Balla Ferencné Etus néni, vagy nem éppen a drága Barna atya a plébános. De hagyjuk a személyes viszonyt, a Szamosújvárhoz kapcsoló személyes élményeket – próbáljuk tárgyszerűen összefoglalni miért is vagyunk mos itt:
A Téka Művelődési Alapítvány 1993-ban alakult, a picit korábban Gyergyóból a városba került tanár Balázs Bécsi Attila szervezésében – alapvetően helyi kezdeményezés eredményeként. Általános céljai a közművelődés és közösségszervezés köré összpontosultak. Kemény munkával, pályázatok, magántámogatások és támogatók segítségével sikerült saját ingatlanhoz jutniuk. Máig itt található az Alapítvány székhelye, a Téka Művelődési Központ. Elindult az élet – lassan és fokozatosan az Alapítvány egyre fontosabb szerepet töltött be e város, a térség közművelődési életében. Megmozdultak a korábban alig látszó fiatalok is, táncoltak, zenéltek, kulturális programokat szerveztek, magyar nyelvű könyvtárat hoztak létre – kitartóan, rendszeresen – nagyon sok munkával, nagyon sokan. Az 1970-es évek elejétől Szamosújvár és szűkebb – tágabb környéke a kibontakozó magyarországi és erdélyi táncházmozgalom bölcsőjévé vált. Kézenfekvő volt hát, hogy az itt még eleven élő zenei és táncos hagyomány folytatójaként – még az 1993-as esztendőben (ebből a lelkes fiatal csapatból verbuválódott tagsággal) megalakult a Kaláka néptáncegyüttes. Fergeteges műsorokat állítottak össze – nem kívülről tanult, hanem a szívben, a vérben, a lélek mélyén őrzött mozdulatokban villantva föl a Holt Tenger küzdelmét, az egymásba oltott népek közös örökségét: Budapesttől és Újkígyóstól kezdve Erdély városaiig, és az egészen apró szórványtelepülésekig.
Egy ilyen laudáció kerete szűkös a több, mint három évtizedes kitartó és eredményes munka legfontosabb mozzanatainak, történéseinek a puszta fölsorolására is. Szűkös még a legfontosabb örömök, csalódások és gyászok fölsorolására is. De nem lehet olyan szűk keret, hogy ne csendüljön föl a lelkünkben Tünci hegedűjének hangja – s a hit és remény, hogy ez a csodálatos, törékeny leány már az égi zenekarban húzza mestereivel – a kalotaszegit Neti Sanyi bácsival, a szovátit meg éppen Maneszes Marcival… És a bizonyosság, hogy neki is köze van ahhoz, hogy ma úgy szól – úgy él az erdélyi népzene a sok-sok szamosújvári fiatal hangszerén, ahogy szól, ahogy él! Szól és él, nem csak a színpadon, de az évtizedek óta működő péntek esti táncházakban is. S a zene, a tánc mellett ott a kézműves, a tárgyalkotó tevékenység művelése is. A tűzzománc, a fazekasság hagyományainak átörökítése. A népi kultúrához kapcsoló önálló, időszakos rendezvények, mint az Észak-mezőségi Népdalverseny, Mezőségi Fesztivál, Nemzetközi Gyerek néptánc találkozó, Nemzetközi Ifjúsági Néptánc találkozó vagy éppen a Tóvidéki Népismereti Tábor.
Az elején fölemlegettem ifjú kori emlékeim Szamosújvárát egy álmos, poros – halkuló magyar szóval élő erdélyi kisvárost. Ma egyik közelmúltban megjelent újságcikk magyar iskolavárosként – mint Erdély egyik legerősebb magyar végvárát említi. Igen, Szamosújvár ma már iskolaváros, a Kemény Zsigmond Líceum révén szellemi és kulturális fellegvár – modern iskolaépületekkel, kollégiummal, sportlétesítményekkel. Röviden összefoglalva – Szamosújvár maga a csoda, a magyar megmaradás, élni akarás csodája – meg a megbékélésé, Erdély népeinek közös jövőjéé.
Nagy szükség van erre a példára, erre a szemléletre ma ebben a meddő indulatoktól, gyűlölködéstől és szenvedéstől tépett világban úgy kell ez most, mint a tiszta friss levegő! Isten tartsa hát meg Szamosújvárt, tartsa meg az immár Magyar Örökség Díjas Téka Alapítványt! Tartsa meg őket, hogy őrizzék ezt az örökséget, őrizzék Gerlahidát, a gerlai hidat, ahová Válaszúton keresztül vezet az út. Olyan válaszúton, ahol mindnyájónknak jól kell döntenie, választani hitet, tartást, emberséget. Ez az út hisszük s tán tapasztalatból is tudjuk, a bonczok hídján keresztül vezet, hosszan, nagyon hosszan, át Csigla mezején, át a Czegei Tetőn, el egészen Kamaráson és Örményesen keresztül Faragóig, – ahonnan már tiszta időben, különösen napkelte után jól látszik az Istenszéke…
Harangozó Imre
