a Liga 3-ba a Szamosújvárnémeti Vulturul

0 0
Read Time:1 Minute, 41 Second

Amint az várható volt a hazai 8-2-es nagyarányú győzelem után, a Szamosújvárnémeti Vulturul az osztályozó visszavágóján is jól szerepelt Szilágynagyfaluban, ahol a hétvégén számára igazán tét nélküli mérkőzésen 4-4 (3-1)-es döntetlent ért el a hazai Berettyó együttessel szemben.

A szilágyságiak bevallották, számukra semmi esély sincs az esetleges feljutásra, míg a vendégek amolyan vakációs hangulatban kezdték a mérkőzést és rövid időn belül megnyugtatták a hazaiakat miután az első félidőt 3-1-es vezetéssel zárták. 

George Cotuț edző tanítványai szünet után inkább arra törekedtek, tartsák a számukra kedvező eredményt, ami félig-meddig sikerült is, annak ellenére, hogy a Berettyó menti alakulat a két menet során első ízben jutott vezetéshez, de a vendégek végül kiegyenlítettek.

A visszavágó főhőse Szabó Mihály volt, aki kétszer is betalált a szilágyságiak kapujába. A Vulturul többi góljainak szerzői Mihai Onicaș és Tudor Tothăzan voltak.

Demetrescu Iulia Elena, Râmnicu Vâlceai FIFA játékvezető három bűntetőt ítélt, ebből kettőt a hazaiak javára. Máskülönben jól bíráskodott az Olt völgyi hölgy, aki már az első perctől kezdve kézben tartotta a meccset, minden kisebb gáncsolást lefújt.

Sportszerűség szempontjából is kitűntek a felek, mindkét gárda csak a játékra összpontosított. Ritkán történik meg osztályozó összecsapáson, hogy ne legyenek ilyen gondok, tudva, két vidéki csapat lépett pályára. Igaz, az első párharcban jegyzett fölényes 8-1-es németi bravúr után elképzelhetetlen volt egy meglepetés

A hétvégi találkozó végén a legboldogabb ember a Vulturul zsibói születésű edzője, George Cotuț volt, aki lapunknak kijelentette, elérték céljukat, mármint a III. ligába jutást, ezért csak dicsérni tudja a fiúkat, akik mindent megtettek a siker eléréséért. Továbbá azt is elmondta, ahhoz, hogy a harmadosztályban is helytálljanak, szükséges még három-négy tapasztalt labdarúgó szerződtetése, annál is inkább mivel a Dinamó és az CFR éllovas klubokat is megjárt Laurențiu Rus június közepétől a Kolozsvári CFR 1907 másodedzői tisztségét tölti be Dan Petrescu mellett.

Végül a szamosújvárnémeti csapat felállítása a szilágynagyfalusi mérkőzésen: Cămărășan – Drăgan, Onicaș, S. Pop, Timoc – Tothăzan, Forna, Bucșă, Kiss Lórant – Szabó Mihály, Rus. Térfélcsere után három ifijátékost is szerepeltetett George Cotuț tréner.

Székely Csaba

Happy
Happy
0 %
Sad
Sad
0 %
Excited
Excited
0 %
Sleepy
Sleepy
0 %
Angry
Angry
0 %
Surprise
Surprise
0 %

Average Rating

5 Star
0%
4 Star
0%
3 Star
0%
2 Star
0%
1 Star
0%

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük