
December 21-én, advent negyedik vasárnapján ismét együtt ünnepelt a szamosújvári magyarság. Az ökumenikus istentiszteletre zsúfolásig megtelt az Alkantarai Szent Péter római katolikus templom. Az alkalmon Küsmődi Attila plébános mellett szolgált Vajda Dániel szamosújvári református lelkipásztor és a Dési Református Egyházmegye esperese, Hideg Ferenc József szamosújvári református segédlelkész, valamint Szabó Salánki Tibor kérői református lelkész.

Az istentiszteletet követően a hívek mécsesekkel vonultak ki a Főtérre, ahol az 51. Czetz János cserkészcsapat tagjai a betlehemi láng segítségével meggyújtották az adventi koszorú négy gyertyáját. A betlehemi lángot az ünneplők hazavihették.
A Főtéren beszédet mondott Rotar Izabella Krisztina, az RMDSZ helyi szervezetének elnöke, valamint Balázs-Bécsi Katalin Enikő helyi tanácsos.

A téren felállított adventi koszorú előtt, a láng fellobbanása közben Butuza Ádám első osztályos tanuló szavalt, majd az elemi osztályosok kórusa énekelt Juhos Helga tanítónő vezényletével.
A negyedik adventi alkalom közös teázással, forró csokoládéval, forralt borral és pogácsával zárult. A „Kéz a kézben” közös adventi gyertyagyújtás, amelynek célja a közösségi készülődés karácsonyra, 2026-ban is folytatódik.

Riti József Attila
