Ugrás a tartalomra
Dés

Kiesett a kupából a Dési Unirea

Habár egy alacsonyabb osztályú csapattal került össze a Román Kupa első fordulójában a III. ligában szereplő Dési Unirea, végül búcsút mondott a sorozattól.

1 perc olvasásRiti József Attila

Habár egy alacsonyabb osztályú csapattal került össze a Román Kupa első fordulójában a III. ligában szereplő Dési Unirea, végül búcsút mondott a sorozattól. A Beszterce melletti Jád község pályáján a helyi, IV. ligás Jövő együttese volt a dési csapat ellenfele. A két csapat nem bírt egymással, és a hosszabbítás után sem született gól.

Így Mazilu Florin Ovidiu szatmárnémeti játékvezető a szabályok értelmében büntetőrúgásokat rendelt el. A tizenegyespárbajban a hazaiaknak több szerencséjük volt: 4–1 arányban nyerték meg a találkozót, és ezzel továbbjutottak a Román Kupában. A désiek tehát alulmaradtak egy alacsonyabb osztályú ellenféllel szemben – ilyenre az elmúlt években nem volt példa a Unirea történetében.

Ugyanakkor figyelembe kell venni, hogy Adrian Falub vezetőedző egy szinte teljesen új csapatot küldött pályára, a játékosok többsége csak ezen a nyáron érkezett Désre. Az első félidőben több tiszta gólhelyzete is adódott a vendégeknek, de ezeket Israte (kétszer is) és Sucitu rendre kihagyták, vagy Andrei Cămărășan, a jádiak kapusa védett magabiztosan.

A tizenegyespárbaj során a hazaiak valamennyi lövésüket értékesítették, míg a Kolozs megyeiek közül Istrate és Zanc hibázott.

A Dési Unirea összeállítása:
Mociu – Pintilei, Dobrin, Negru, Țica (86′ Cosma) – Ciobanu, Dumitru (92′ Bălău), Băbuțan (82′ Uțiu), Oltean – Istrate, Sucitu (70′ Zanc).

Székely Csaba

Megosztás:FacebookWhatsAppE-mail

Riti József Attila

Riti József Attila történész, történelem- és földrajztanár, újságíró, helytörténeti kutató és a Szamosújvári Közlöny főszerkesztője.

Vélemény, hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük