0
0
Igen, a szeretet és a béke voltak jelszavai és kísérték végig életútján apai nagyapám, Mánya Béla, testvéröcsét, Józsefet. Ha rá gondolok, Antoine de Saint- Exupery imája jut eszembe: „Erőt kérek a fegyelmezettséghez és mértéktartáshoz, hogy ne csak átfussak az életen, de értelmesen oszszam be napjaimat, észleljem a váratlan örömöket és magaslatokat! (….) Ajándékozz elegendő fantáziát ahhoz, hogy a kellő pillanatban és a megfelelő helyen- szavakkal vagy szavak nélkül- egy kis jóságot közvetíthessek!”
Valóban a jóság jellemezte Mánya Józsefet, a későbbi Gregoris Manian mechitarista főapátot és nem futott át az életen, hanem tartalmat adott neki.
Szakállasfalván született 1907 április 2-án örmény családban, Mánya Márton és felesége, Lengyel Anna hatodik és egyben legkisebb gyermekeként. Apai nagyapám mindig úgy mesélte, hogy régi örmény nemesi családból származnak, méghozzá Aniból, a történelmi Örményország fővárosából. Ha ez megfelel a valóságnak vagy nem, valójában nem tudhatjuk, de azt viszont igen, hogy a nemességet tetteivel, életmódjával nyeri el az ember. Ami a Mánya név eredetét illeti, bármely változatban (Mánya, Mányó, Manea, Manian, Manug), azt Szongott Kristóf könyvében kapjuk meg (Erdélyi örmény családok genealogiája), éspedig Manughian.
Mánya József egy életen át büszkén viselte örmény múltjának terhét és nem véletlenül nyilatkozta egy interjúban, hogy az örmény ember vándorbottal a kezében születik. Ilyen értelemben megemlíteném, hogy jelenleg Örményország lakossága hárommillió körül forog, ezzel szemben viszont négy- hat millió a diaszpórában élő örmények létszáma Amerikából Ausztráliáig, a világ számos országában megtaláljuk őket.
Most kísérjük végig Mánya Józsefet vándorbotos útján. Alig nyolcéves, amikor édesapjuk meghalt és a gyerekek árván maradtak. Ekkor már Szamosújváron voltak letelepedve és a kis József az itteni fiúárvaházba került, ahol két évet töltött el és tíz évesen, jó tanulmányi eredményeinek köszönhetően, két társával, a bécsi mechitaristákhoz küldték továbbtanulni. A forrásmunkákból tudom, hogy 1923-ban Bécsben leérettségizett és 1924-ben belépett a bécsi mechitarista rendbe.
Miután bevégezte teológiai és filozófiai tanulmányait, 1929 augusztus 11.-én a lembergi örmény katolikus érsek pappá szentelte. 1933-ban Isztambulba ment és 1971-ig az ottani mechitaristák által alapított iskolában hit- és nyelvtanára volt az örmény gyerekeknek. 1947-től az intézmény igazgatója.
Példás életmódjával, erkölcsi normáival, szerénységével és rendíthetetlen hitével megnyerte úgy a tanítványok, mint a szülők szeretetét és tiszteletét. Sokan emlékeznek meg kiváló szónoki tehetségéről is. A májusi ájtatosságaira sok apostoli örmény is eljárt. Máskülönben, a feljegyzések szerint, 12 nyelven beszélt.
Az 1960-as években újra kézbe vette vándorbotját és az Amerikai Egyesült Államokba ment, Bostonba, ahol a Világosító Szent Gergelyről elnevezett nyári iskolában tanította az örmény gyerekeket, hét éven át.
1971-ben jelentős fordulat történt életében. Az iránta érzett szeretet és tisztelet bizonyítékaként a titkos szavazat eredménye egyértelmű volt, mindenki őt választotta meg a bécsi mechitarista rend főapátjává, így 1971-től 1992-ig volt választott főapátja a rendnek, amikor hajlott korára hivatkozva, lemondott. Mivel elkötelezettnek érezte magát az örmény nyelv tanításával szemben, 1975-ben újra az Amerikai Egyesült Államokba utazott, Los Angelesbe, ahol az ottani örmény kolóniának, gimnáziumot és kollégiumot létesített.
A Velence melletti San Lazzaro szigeten is örmény nyelvet tanított. 1988 és 1991 között a budapesti örmény katolikus lelkészség vezetését is vállalta és gyakran ment Bécsből Budapestre, hogy az Orlay utcai templomban vasárnapi szentmisét tartson. Tette ezt szívvel és lélekkel, hiszen ez jellemezte minden tevékenységét. Örmény örökségét az által ápolta, hogy örmény könyvekkel és a tehetséges örmény kezek alól kikerült értékes tárgyakkal gazdagította a bécsi mechitarista kolostor múzeumát, de nem feledkezett meg az Orlay utcai templom múzeumáról sem.
Régi álmom vált valóra, amikor 2023 tavaszán meglátogathattam a bécsi mechitarista templomot és kolostort. Itt Sarkis Vahan Hovagimian atya fogadott nagy szeretettel és áldással ajándékozta meg családunk ott lévő tagjait, majd nagy türelemmel végig vezetett a múzeumon, felértékelhetetlen kincsek tárultak elénk, kéziratok, régi könyvek, perzsaszőnyegek, pénzérmék (Jézus korából is), mindezt felsorolni nehéz, látni kell. Felfedező utunk végén pedig megkóstolhattuk a mechitarista szerzetesek titkos receptje után, gyógyhatású, növényekből készült finom likőreit, amelyek a kolostor anyagi jövedelem forrásai voltak és maradtak is. Mielőtt búcsút vehettünk volna, váratlan ajándékban részesültünk, láthattunk egy örmény keresztelési és esküvői szertartást. Meghatódva váltunk el a kolostortól és kedves Józsi bácsinktól, akit ott, a bécsi mechitarista kolostorban helyeztek örök nyugalomra, 1994-ben. Kijelentéséhez híven, nővére és bátyjai gyermekei, unokái és dédunokái is a vándorbotot megragadták és ott vannak ők Magyarországon, Norvégiában, Ausztriában, Olaszországban, Spanyolországban, Israelben és nem utolsósorban őseik földjén. Örményországban is.
Végezetül, miután végigjártuk mi is Gregoris Manian vándorbotos útját, a szamosújvári fiúárvaházból kiindulva, Isztambulon, Bostonon, Los Angelesen, a Velence melletti San Lazzaro szigeten, Budapesten át a bécsi végállomásig, ismerjük meg a főapátot Józsi bácsiként is. Mikor sok évi távollét után végre hazatért Szamosújvárra, édesanyja már nem élt, egy este a család vacsorához gyűlt össze és akkor Józsi bácsi elszavalta nekünk a Füstbe ment tervet, örményül. Csak évek múlva ismertem fel a pillanat mélységét.
Józsi bácsi szeretett a szavakkal játszani, szeme mindig huncutul mosolygott, még most is előttem van, ahogyan egy szójáték után, összecsapta két tenyerét és szinte pajkosan kacagott, de akkor, azon az estén a szeme könnytől csillogott, és abban a nagy, fekete örmény szemben ott volt az otthon utáni vágy, az édesanya hiányának a fájdalma. Mert minden világi sikeren túl, amit ez a kicsi örmény árva fiú elért, a főapáti tisztség, a pap társak, a tanítványok tisztelete és szeretete, a csodálat mindazért, amit tett, ott állt előttünk, ősz hajjal, kissé már megtörten, de egy tíz éves kisfiú édesanyja iránti vágytól dobogó szívével, Józsi bácsi, az ember. Isten nyugtassa békében hű szolgáját és őrizze örök álmát!
Riti Gabriella
A cikk elolvasható a Szamosújvári Közlöny novemberi lapszámában, ami elolvasható a linkre kattintva. A lap nyomtatott kiadása ingyen megtalálható Molnár Annamária főtéri boltjában.
https://kozlony.ro/wp-content/uploads/2023/12/28-29.pdf
