Legújabb híreink

Bánffy-kastély EURO 2024 román kupa Lászlóffy-ház válogatott
0 0
Read Time:1 Minute, 3 Second
Meggyúlt a második adventi gyertya is

A szamosújvári közössági adventi gyertyagyújtás egyre nagyobb sikernek őrvend. Vasárnap este is megtelt a Főtér, sokkal többan vettek részt, mint előző vasárnapon.

A harmadik gyertya meggyújtására jövő vasárnap, december 11-én, 18:00 órától. A programot az RMDSZ szamosújvári szervezete a hét vége felé fogja közölni.

A lentiekben közöljük a helyi RMDSZ által, az esemény után közölt beszámolót.

adventi gyertya

„Advent második vasárnapján kicsinek bizonyult a szamosújvári római-katolikus templom is. Közel háromszázan vettek részt a helyi RMDSZ által kezdeményezett gyertyagyújtáson. 17 órakor római-katolikus szentmisével vette kezdetét az ünnepség. A főtéren Bihari Levente helyi tanácsos nyitotta az előadást. A római katolikus kórus éneke alatt meggyúlt a második gyertyaláng is. Ezt követően a Kemény Zsigmond Elméleti Líceum harmadikosai énekeltek és adták elő a négy gyertya történetét.

Őket a Szabó Boglárka által tanított népdalos gyerekek karácsonyi népdalcsokra követte, majd felhangzott a közös ének, az Adventi hírnök című dal is.

Ez után ismét szeretetcsokit gyűjtöttek a helyi cserkészek (az 51. számú Czetz János cserkészcsapat). A csokiért cserében karácsonyi díszt kaptak a gyerekek, amellyel tovább gyarapították közös karácsonyfánkat.

Az ünnepi pillanatok után közös teázásra is sort került, a támogatóknak köszönhetően. Köszönjük, hogy másodszorra is megélhettük a közös gyertyagyújtás meghitt pillanatait.

Jövő héten az örmény székesegyházban találkozunk.”

RMDSZ Szamosújvár

Happy
Happy
0 %
Sad
Sad
0 %
Excited
Excited
0 %
Sleepy
Sleepy
0 %
Angry
Angry
0 %
Surprise
Surprise
0 %

Average Rating

5 Star
0%
4 Star
0%
3 Star
0%
2 Star
0%
1 Star
0%

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Share Article: