

Újabb döntetlent ért el a rájátszásban a Dési Unirea, miután az előző menetben Bodzavásárról hozott haza egy pontot. A hétvégi fordulóban nehezebb feladat várt a csapatra, hiszen az éllovas otthonában szerepelt (Poli Iași – Dési Unirea 1-1).
A jászvásáriak edzője, Leo Grozavu figyelmeztette játékosait, a désiek komoly ellenfelek, egyáltalán nem lehet lebecsülni őket. A hazaiak tartottak erdélyi vetélytársuktól, annál is inkább mivel a bajnokságban többször is okoztak meglepetést az ellenfél pályáján. Aggodalmuk bevált, az Unirea értékes pontot ért el a nem is olyan régen még az élvonalban szereplő együttes pályáján, ahonnan ebben az idényben csak Bodzavásár és Csíkszereda távozott veretlenül. Ami meglepte a lelátón helyet foglaló szurkolókat, az a vendégek taktikai elképzelése volt, ugyanis már első perctől kezdve uralták a középpályát és igyekeztek már ott hárítani az ellenfél támadásait, megkönnyítve a védelem dolgát.
A désiek pontszerzéséhez hozzájárult Dorian Railean kapus remek szereplése is, aki, amit csak lehetett, mindent kivédett. Ez bizalmat adott társainak, akik, amikor csak alkalom adódott, veszélyeztették a Politechnika kapuját. Különösen az összecsapás utolsó perceiben okoztak kellemetlen perceket ellenfeleiknek a désiek, amikor a 72. percben Gîţ, a 83. percben pedig Fulga álltak közel a gólszerzéshez. Az előbbi alig két méterről tévedett, pedig kitűnő lehetőség volt találatra, ami esetleg el is dönthette volna a meccs sorsát. A Kolozs megyeiek addig is próbálkoztak kapura lövessél, a 37. percben, például, Chira a kapufát találta el. A kapufát a hazaiak is eltalálták, mégpeddig Vojtus és Robert Ion révén. Emellett, még volt néhány lehetőségük gólszerzésre, de Musi (6.perc), Alin Roman (36. perc) és Kouadio (56. perc) mind-mind tehetetlenek voltak Moldova Köztársaság válogatottjának hálóőre előtt. Egy szó, mint száz, igazságos remit jegyeztünk az „Emil Alecsandrescu” stadionban, a dési gárda megnehezítve a feljutásra vágyó hazaiak sorsát, miközben kipipálva sorozatban a második idegenbeli döntetlent.
A Dési Unirea felállitása: Railean – Gîţ, D. Pop, Chira, Roş – Cătinean, Ad. Pop (81.perc Fl. Blaj), Al. Militaru (81 Buta), Călugăr (65 Fulga) – Alex Pop, Cocian (60 Matiş). Edző: Dragoş Militaru. Fel nem használt cserejátékosok: Chindriş – Maftei, Burdeţ, An. Pop. Bogdan.
További mérkőzések és eredmények
ACS Suporter Club Oţelul Galaţi – Gloria Buzău 1-0
CSA Steaua Bukarest – Dinamo Bukarest (április 18, 19:00)
A táblázat állása
1. | ACSM Politehnica Iaşi | 4 | 1 | 3 | 0 | 5-4 | 1 | 46 |
2. | Clubul Sportiv al Armatei Steaua | 3 | 1 | 1 | 1 | 7-5 | 2 | 44 |
3. | ACS Suporter Club Oţelul Galaţi | 4 | 2 | 0 | 2 | 5-7 | -2 | 42 |
4. | SC Dinamo 1948 SA | 3 | 2 | 1 | 0 | 7-1 | 6 | 38 |
5. | Gloria Buzău | 4 | 0 | 3 | 1 | 2-3 | -1 | 34 |
6. | FC Unirea Dej | 4 | 0 | 2 | 2 | 0-6 | -6 | 34 |
Székely Csaba