Nyolcadikos ballagás a Kemény Zsigmondban

0 0
Read Time:3 Minute, 7 Second
Nyolcadikos ballagás / fotó: Riti József Attila

Utoljára szólalt meg a csengő iskolánk nyolcadikos diákjainak, melyek a gaudeamus akkordjai alatt, Magó Tünde és Hajdú Enikő osztályfőnökök kíséretében elhagyták az iskola folyosóit és az udvaron felállított színpadon vettek részt a ballagási ünnepségen.

Az ünnepi eseményen részt vettek Vajda Dániel református lelkipásztor, Kiss Lehel baptista lelkipásztor, Orbán János adventista lelkipásztor, Drăgan Ovidiu polgármester, a Téka Alapítvány igazgatója Balázs-Bécsi Enikő Katalin, Rariga Imola Beáta, a Szórványkollégium igazgatója és a szülői bizottság elnöke, illetve Rotar Izabella az RMDSZ szamosújvári szervezetének elnöke.

Az ünnepséget Kulcsár Melinda, a tanintézmény igazgatója nyitotta meg, beszédében köszöntötte a meghívottakat, a ballagókat és a hozzátartozókat. Továbbá kiemelte a ballagás ünnepélyességé és bátorította a végzősöket, hogy továbbá is a Kemény Zsigmond Elméleti Líceumban folytassák tanulmányaikat.

Az igazgatónő után Drăgan Ovidiu polgármester következett, mely elmondta, hogy az általános iskola csak egy szakasz egy diák életében, majd kiemelte, hogy egész életünket befolyásolja a tanulás. Kiemelte a továbbtanulás fontosságát is mely megkönnyítheti majd a diákok életét.

A polgármestert követően a meghívott a meghívott lelkészek Isten áldását kérték a diákokra és a szülőkre, hogy jól tudjanak dönteni jövőjük formálásban.

Beszédében Balázs Bécsi Enikő az alapítvány nevében elmondta, hogy a Téka Alapítvány folyamatosan figyel arra, hogyan valósulnak meg azok a célok, melynek alapján tizenkét évvel ezelőtt az alapítvány és támogatóik, úgy döntöttek, hogy Szamosújvárnak legyen egy saját korszerű magyar tanintézménye. Továbbá elmondta, hogy új bentlakást építenek, hogy javítsák a bentlakási körülményeket és oktatási központtá alakítsák az iskolát. Beszédében azt is kiemelte, hogy az iskola mellett kézműves házat és lovardát működtetnek, szabadidős és sportkomplexumot terveznek az iskola közelségében. A diákoknak elmondta, hogy az alapítvány azt vállalta, hogy az minden szamosújvári és mezőségi diák számára biztosítsa az anyanyelvi oktatás lehetőségét, majd felkérte őket, hogy legyenek büszkék iskolájukra.

Rotar Izabella, az RMDSZ szamosújvári szervezetének elnökasszonya ünnepi beszédében elmondta, hogy ez a nap róluk szól.

Rariga Imola Beáta, a Szórványkollégium igazgatója és a szülői bizottság elnöke elmondta, hogy szerencsésnek gondolja a ballagókat, mert a Kemény Zsigmond Elméleti Líceumban tanulhatnak, továbbá kiemelte, hogy izgalmasnak tartja, hogy tanítónőik, jelenlegi és eljövendő osztályfőnökeik jelenlétében ünnepelhetnek. Kiemelte a folytonosság fontosságát, felkérte őket, hogy tanuljanak, új dolgokkal ismerkedjenek. Végezetül elmondta, hogy a szülők mellettük lesznek, majd pedig megköszönte a tanítók és tanárok munkáját.

Az ünnepi beszédek után a hetedikes diákok egy rövid zenés-verses összeállítással búcsúztak el nagyobb társaiktól.

A búcsúztató után következett a ballagók ünnepi műsora, melynek keretén belül mindegyik diák valamilyen szerephez jutott: énekeltek (Katona Krisztina és Réti Blanka), szavaltak (Fodor Nóra saját versét szavalta el), de még a hangszereket is felszólaltatták (Borsos Kinga, Balla Péter, Papp Dávid, Juhos Bálint, Fodor Kristóf és Miklósi Zsolt).

A ballagáson a diákok búcsúbeszéde sem maradhatott el: a 8A nevében Katona Krisztina beszélt és látta el jótanácsokkal a hetedikeseket, a 8B osztályból konkrét búcsúbeszédet senki sem mondott, de László Noémi Feketeleves kötete nyomán olvastak fel szösszeneteket.

Az ünnepi műsor utolsó programpontja a tanulmányi díjak átadása volt:

8A, osztályfőnök Magó Tünde:

I. díj: Katona Krisztina és Săplăcan-Szilágyi Emma – 10,00

II. díj: Borsos Kinga – 9,87

III. díj: Farkas Erik – 9,84

I. dicséret: Nagy Márk – 9,76

II. dicséret: Győri Richárd, Papp Dávid és Vigh Nikol – 9,73

III. dicséret: Balla Péter – 9,71

8B, osztályfőnök Hajdú Enikő:

I. díj: Tatár Noémi – 9,78

II. díj: Ferenczi András – 9,68

III. díj: Fehér Bíborka – 9,24

I. dicséret: Szegedi Stefánia – 9,16

II. dicséret: Elek Szabolcs – 9,16

III. dicséret: Porkoláb Johanna – 9,05

            A díjazás után a végzős diák szüleik és hozzátartozóik közösen ünnepelték ballagásukat.

            A csütörtöki ballagást megelőzte a szórványkollégium tizennégy diákjának búcsúztatója, amin a hetedikes diákok is ünnepi műsorral készültek.

Riti József Attila

Happy
Happy
0 %
Sad
Sad
0 %
Excited
Excited
0 %
Sleepy
Sleepy
0 %
Angry
Angry
0 %
Surprise
Surprise
0 %

Average Rating

5 Star
0%
4 Star
0%
3 Star
0%
2 Star
0%
1 Star
0%

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük