Ugrás a tartalomra
Dés

Pontot szerzett Dés Bodzavároson

Szombaton délben Bodzavásáron játszott a Dési Unirea, a Liga 2 rájátszásában, a végeredmény 0-0 volt. Részletekért kattintson a linkre!

2 perc olvasásRiti József Attila

A két kisiklás után (0-3 a Steaua és a Dinamó ellen) nagy ambícióval indultak Bodzavásárra a Dési Unirea labdarúgói, akik igyekeztek minél jobban szerepelni a nem is olyan régen még az élvonalban játszó Gloriaval szemben. Félig-meddig ez sikerült is Dragoş Militaru edző tanítványainak, akik ugyan hazatértek egy ponttal, de elemezve a találkozó lefolyását akár hárommal is zárhatták volna a mindvégig színvonalas, kapujelenetekben gazdag összecsapást.

Ovidiu Robu Chitilai   játékvezető jogosan öt perccel meghosszabbította a mérkőzést és a 92. percben a cserejátékosként beállt Florin Blaj egyes-egyedül ellógott a jobbszélen, behatolt a tizenhatos területére és csak a hazai Stoian kapussal szemben a kezébe rúgta a labdát, amikor két társa is az ötös környékén várta a beadást. Ez a kihagyott kitűnő alkalom eldönthette volna a párharc kimenetelét, hiszen alig három perc volt még hátra a hosszabbításból. A vendégek kispadja valósággal felugrott és kézzel-lábbal kifejezte elégedetlenségét a helyzettel kapcsolatban. Ugyancsak óriási lehetőséget hagyott ki Dés gólszerzésre a 41, percben, amikor Răzvan Matiş hét méterről kapu fölé küldte a labdát, miután a Glória hálóőre már verve volt. Ugyancsak az első játékrészben Gabriel Buta középpályáról zúdított óriási lövést az ellenfél kapujára, de a labda alig egy pár centire a léc fölött kötött ki. Tehát három tiszta helyzet gólszerzésre, dehát a tanulság: a labdát a hálóba kell küldeni és nem a kapu fölé vagy mellé. Ezen a téren a hazaiak sem álltak jobban Angelov (13.perc), Boiciuc (56. és 59.), valamint Pandele (75. és 87. perc) próbára tették Dorian Railean Moldova Köztársaság válogatottja kapusát, aki óriásit védett a hétvégi meccsen, a döntetlen jóformán neki köszönhető.

A Dési Unirea felállítása: Railean – Gîţ, D. Pop, Chira, Roş – Cătinean, Ad. Pop, Al. Militaru, Călugăr – Al. Pop, Matiş. Edző: Dragoş Militaru. Cserejátékosok: Burdeţ, Buta, Fulga, Fl. Blaj. Fel nem használt cserejátékosok: Chindriş, Checicheş, Vl. Bogdan, Maftei és Andrei Pop.

További eredmények:

Dinamo Bukarest – ACS Suporter Club Oţelul Galaţi 3-0

CSA Steaua Bukarest – ACSM Politehnica Iaşi (április 11, 19:00 óra)

A tabella állása:

1.ACSM Politehnica Iaşi21103-2144
2.Clubul Sportiv al Armatei Steaua21015-3243
3.ACS Suporter Club Oţelul Galaţi31024-7-339
4.SC Dinamo 1948 SA32107-1638
5.Gloria Buzău30302-2034
6.FC Unirea Dej30120-6-633

Székely Csaba

Megosztás:FacebookWhatsAppE-mail

Riti József Attila

Riti József Attila történész, történelem- és földrajztanár, újságíró, helytörténeti kutató és a Szamosújvári Közlöny főszerkesztője.

Vélemény, hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük