Kéz a kézben harmadik vasárnapon is

December 14-én, advent harmadik vasárnapján a Kéz a kézben adventi rendezvénysorozat keretében meggyújtották az adventi koszorú harmadik gyertyáját.

Kéz a kézben – advent 2. vasárnapja

Advent második vasárnapján folytatódott a Kéz a kézben című adventi rendezvénysorozat. Idén először a kérői református templomban is tartottak ökumenikus istentiszteletet.

Vasárnap startol a Kéz a kézben adventi programsorozat

November 30-án, advent első vasárnapján indul Szamosújváron a Kéz a kézben adventi programsorozat, mely idén is közösséget épít.

Kéz a kézben idén is

Szamosújváron immár negyedik alkalommal indul útjára a Kéz a kézben adventi programsorozat. A rendezvény célja nem csupán az ünnepre hangolódás, hanem a városi közösség összefogása is. A négy vasárnap mindegyike közös imádságra, zenére és gyertyagyújtásra hívja a helyieket.

Adventi meghittség Szamosújváron

Az adventi időszak különleges eseményekkel kezdődött Szamosújváron, ahol a közösség apraja-nagyja egybegyült, hogy közösen készüljenek a karácsony örömére.